Jubileumi bulival vár minden szórakozni vágyót a Jet Caffe Sátor Classic a XXIX. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokon. 2012-ben tartották az első sátras bulit szeptember első hétvégéjén Kiskőrösön, és a kezdetek óta a jól bevált felállással várják az érdeklődőket a szervezők. Szeptember 1-én pénteken elektronikus-, 2-án szombaton pedig sláger/dance zenék csendülnek fel a megszokott és mindenki által kedvelt helyi lemezlovasoknak köszönhetően a kiskőrösi posta előtt felállított sátorban.

Flórián János -Doki- a főszervező elmondta- bár tavaly lett volna 10 éve, hogy először táncoltatták meg a közönséget a kiskőrösi posta előtti útszakaszon, a pandémia évében korlátozott feltételekkel tudták csak megtartani az esti bulit, így idén ünneplik a jubileumot.

-Hirdetés-

„Egy évtized alatt rengeteget változott a közönség. Egy generáció váltás is megtörtént közben, de elmondható, hogy mindemellett megmaradt a törzsközönség, akik minden évben nagyon várják és készülnek ezekre a bulikra. A zenei stílusból is adódik, hogy az elektronikus zenei bulin (pénteken) a fiatalabb korcsoport képviselteti nagyobb létszámban magát, míg a slágerzenéknél a 30+ -os korosztály van többségben. Mind a kettőre igény van és volt mindig is, ezért különbözik a két nap zenei felhozatala” – tette hozzá a főszervező.

vira.hu archív

Mit sem ér egy party jó dj-k nélkül! Az, hogy ilyen nagy népszerűségnek örvend a Jet Caffe Sátor Classic buli elsősorban a helyi lemezlovasoknak köszönhető, akik a kezdetek óta állandó fellépői az eseménynek. Lássuk pontosan ki, mikor pörgeti a lemezeket a dj pultban.

2023. szeptember 1. péntek / elektronikus:

20:00-24:00 janichi & aaron
24:00-01:15 liszi
01:15-02:45 áky
02:45-04:00 feelner

2023. szeptember 2. szombat / sláger:

21:00-24:00 RPM
24:00-04:00 komlósi gyuri & tóth imi

vira.hu archív

Jó hír, hogy az elmúlt években megnövekedett létszám következtében idén 3 italstand is elérhető lesz a helyszínen annak érdekében, hogy minden résztvevőt rövid időn belül ki tudjanak szolgálni a pultos lányok. A megszokott és legtöbbek által keresett röviditalok, long drinkek, csapolt sörök, fröccs, üdítők lesznek a kínálatban, hogy senki ne maradjon szomjas a nagy táncolás közepette. 
A hangulatot extra visual és hangtechnikával emelik a szervezők.

Flórián János -Doki- hálás köszönetét fejezte ki a lemezlovasoknak, a pultos lányoknak és mindenkinek, aki a szervezésben és lebonyolításban részt vesz, valamint a közönségnek, hiszen nélkülük nem valósulhatna mindez meg.

Extra visual és hangtechnikával, fedett tánctérrel, 3 italpulttal várják az érdeklődőket

Minden szórakozni vágyót várnak szeptember 1-én és 2-án Kiskőrösön,
a posta előtt felállított party sátorban,
a
Jet Caffe Sátor Classic jubileumi bulijával a szervezők!

Ezt nem érdemes kihagyni!

Képek: vira.hu archív/Koprivanacz Kristóf 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (2 db kép)
MEGOSZTÁS