Színes programokkal folytatódott a XXIX. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok a rendezvény szombaton. A délelőtt folyamán különböző gasztronómiai és hagyományőrző pillanatoknak lehettek szem és fültanúi azok, akik időben kilátogattak az eseményre.

Délelőtt 10 órától a szlovák gasztronómia bemutatásával kezdődött a program, majd “Szomszédolás” címmel a környező települések népdalköreinek fellépése következett. A Tázlári Citerazenekar, Kiskőrösi Szlovák Népdalkör és Citerazenekar, valamint a Búzavirág Asszonykórus előadását hallgathatta meg a közönség. 

A Tázlári Citerazenekar

Délben Dancs Annamari és Laki Péter operett műsora nyitotta a délutáni programot. Mindketten a Budapesti Operettszínház kiváló énekesei. Kiskőrösre egy hangulatos operett előadással készültek az ebéd mellé.

Dancs Annamari és Laki Péter

Őket követte a látássérült énekesnő, Agárdi Szilvia műsora. Az énekesnő több olyan dalt is előadott, amik a vendégekből sok-sok érzelmet váltottak ki. Előadása végén hosszas tapsvihar köszönte meg a közönség a színvonalas műsort. Agárdi Szilvia idén februárban Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni című dalával megnyerte a Csináljuk a fesztivált! zenés tévéműsor nyolcadik évadát.

Agárdi Szilvia

14 órától vette kezdetét a Petőfi úton a várva várt szüreti felvonulás, melyen a hagyományokhoz híven Kiskőrös város civil szervezetei, sportegyesületei, néptáncosai és mazsorett csoportjai is felvonultak, majd a lovasok látványos felvonulása vette kezdetét Kiskőrös utcáin. Az első fogaton Domonyi László polgármester ült, és a Petőfi-tér mellé érve köszöntötte a megjelent szép számú vendégsereget egy pohár vörösbor kíséretében.

Domonyi László polgármester úr egy pohár vörösbor kíséretében köszöntötte a szüreti felvonulásra kilátogatókat
Ezt követően újra a nagyszínpadon folytatódtak a programok, ahol a kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI néptánc tagozatosai és a Hétszínvirág Alapítvány Kiskőrös Néptáncegyüttes tagjai léptek fel.
Néptáncműsor is színesítette a szombat délutáni programokat

16 órától a Varga Helena Band lépett a színpadra, melynek énekese Varga Helena, a Romani Design Divatstúdió vezetője és társalapítója. Az stúdió által készített ruhadarabokat a koncert közben meg is nézhették a jelenlévők egy divatbemutató formájában.

Varga Helena Band és a Romani Design divatbemutató

Este fél hétkor érkezett el a sokak által várt koncert, amikor is Horváth Tamás és zenekara robbantotta fel a színpadot. A közel 80 perces fellépés során az előadó számos slágere felcsendült, amiket a főtéren összegyűlt hatalmas tömeg sokszor együtt énekelt az előadóval. Egyik legismertebb dala, a Meggyfa most sem hiányozhatott a repertoárból. Ezzel a szerzeménnyel a 2018-as Dal című műsor döntőjéig menetelt.

Horváth Tamás koncertjére már szinte megtelt a színpad előtti tér

Este kilenc óra után következett a kétnapos program utolsó koncertje, a Crazy Little Queen Tribute Band lépett a színpadra. A 2017-ben alakult zenekar, mint a nevükben is benne van, azzal a céllal alakult, hogy a legendás Queen együttes zenéivel örvendeztesse meg a közönséget. Kiskőrösön is felcsendültek a Queen együttes nagy slágerei.

Crazy Little Queen Tribute Band koncertjére is sokan voltak kíváncsiak

A nagyszínpadi koncertek között a borutcában a kisszínpadon Anita, Nani és Lali szórakoztatta a közönséget, illetve este tíz óra után hajnalig tartó mulatozás vette kezdetét.

Anita, Nani és Lali szórakoztatta a közönséget a borutcában

A Jet Caffe Classic sátorában pedig a slágerzenékre bulizhattak a vendégek.

Kapcsolódó cikk
Kezdetét vette a XXIX. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
Kezdetét vette a XXIX. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
A csütörtöki kísérőprogramként megrendezésre kerülő aszódi képzőművészek alkotásainak kiállítás-megnyitója után pénteken újabb kulturális elemmel vette kezdetét a kétnapos programsorozat Kiskőrösön....

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (368 db kép)
MEGOSZTÁS