A Félegyházi Pékség 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás, akik közel 1300 embernek biztosítanak megélhetést Kiskunfélegyházán és környékén, valamint mintaboltjaikban. Céljuk, hogy meglévő és új vásárlóik maximális elégedettségére törekedve, minél többeket tudjanak friss és minőségi pékáruval kiszolgálni. Üzleteikben a hagyományos termékek mellett helyben sütött finomságokat és friss szendvicseket is kínálnak. Piknikségeikben baristák készítik el a legfinomabb olasz kávékat. Vásárlóik helyben fogyasztva, kellemes környezetben, akár élménnyé varázsolva tölthetik el idejüket. Soltvadkerten, a Kossuth Lajos utca 8. szám alatt újonnan nyílt üzletükben lehetőség van bankkártyás és SZÉP kártyás fizetésre. A pékséghez, mely egyben Piknikség és kávézó is, tartozik teraszrész, így tavasztól őszig ott is élvezhetjük a napsütést. Az üzletben WIFI elérés is biztosított, így akár online ügyeinket is intézhetjük helyben.   

-Hirdetés-

„A megnyitón részt vettek partnereink, helyi szervezetek és az önkormányzat munkatársai is, akik örömmel fogadták el meghívásunkat” – mondta büszkén az egyik tulajdonos. 

A szeptember 4-i megnyitón Gulyás Szilvia, a cég marketing ügyvezetője, második generációs tulajdonos – és bátyja: Gulyás Gergő kereskedelmi ügyvezető, szintén második generációs tulajdonos – is részt vett, aki örömmel mesélte, hogy a szüleik által alapított cég menedzselésében néhány éve már ők is részt vesznek. Büszkék arra, hogy 100%-ban magyar családi vállalkozás az övék, melyet édesapjuk alapított 1999-ben. Akkor még malomiparral foglalkoztak, aztán pár évre rá sikerült a Félegyházi kenyérgyárat is megvásárolniuk. Azonban a gazdasági és technológiai hatékonyság ésszerűsítése és a malomipari tevékenységek magas beruházási és fejlesztési költségei miatt 2004 őszétől kizárólag sütőipari vállalkozásként tevékenykednek. Majd 2013-ban újabb mérföldkőhöz érkeztek, hiszen szerették volna új szintre emelni mintaboltjaikat és a kiszolgálás színvonalát. Több mint egy éves tervezés és munka után 2014-ben teljesen megújultak. Logójuk a kiváló minőség mellett már sokkal többet jelentett. Helyben sütött pékáruval, friss szendvicsekkel bővítették kínálatukat, melyeket most már többek között Soltvadkerten is, akár az üzletben elfogyaszthatnak vásárlóik.

Gulyás Szilvia a cég marketing ügyvezetője (Fotó: Simon Péter)
Gulyás Gergő kereskedelmi ügyvezető (Fotó: Simon Péter)

„Nem titkolt célunk, hogy a pékáru vásárlást és fogyasztást élménnyé varázsoljuk üzleteinkben” – mesélte Gulyás Szilvia.

Friss kenyereik kiskunfélegyházi gyárukból érkeznek naponta kétszer, hogy a nap minden órájában elegendő termékkel fogadhassák vásárlóikat, de vannak olyan pékáruik is, melyek a látványkemencékben sülnek, hogy a helyben is fogyasztható finomságok kínálata a lehető legfrissebb legyen. Vevőik 13 különböző kenyérféléből, 15 fajta kifliből és zsemléből, 50 különböző péksüteményből és 20 féle szendvicsből válogathatnak, így mindenki megtalálhatja kedvenc ízeit. Termékeik szépemlékű ízeket őriznek és hagyományos receptúrák alapján készülnek. Azonban az újdonságok felé is nyitottak: igyekeznek az egészséges táplálkozást segítő termékek palettáját is bővíteni, figyelembe venni az ételintoleranciákat, továbbá szezonális termékekkel is kedveskednek évközben vendégeiknek. Például minden év februárjában új fánkízzel debütálnak, míg decemberben ünnepi fahéjas csiga kerül pultjaikba.

A pékáruk és szendvicsek mind a „Szépemlékű ízeket” őrzik magukban, amelyek sokszor a Gulyás család receptes könyveiből kerülnek megvalósításra

„Az alapanyagoknál és a termékeknél is fontosnak tartjuk a minőséget. Abból nem engedünk. Szendvicseink feltétben, péksüteményeink töltelékben gazdagok. Nálunk fontos helyet foglal el a minőség. Tulajdonképpen a bolt kialakításánál is visszaigazolást nyer, hogy mindenből a jobbikat választjuk, hosszú távra tervezünk partnereikkel és munkatársainkkal is. Elsősorban olyan városokban nyitunk üzletet, ahol biztosak vagyunk abban, hogy generációkon át ott lehetünk az emberek életében” – tette hozzá.

Üzleteik fő termékkínálata a friss és helyben sütött pékárukból és szendvicsekből tevődik össze, ami mellett kiemelt hangsúlyt kap a minőségi kávézás. Ehhez az olasz Lavazza márkával dolgoznak együtt. Az italok kétkaros kávégépen készülnek espresso technológiával. Kávéik növényi, illetve laktózmentes tejjel is kérhetők. De nemcsak a koffein, hanem a teakedvelőkre is gondoltak szálas teáikkal, melyek között zöld, klasszikus fekete, rooibos és gyümölcsös változatok is kaphatók.

Kávéik növényi, illetve laktózmentes tejjel, valamint koffeinmentes változatban is kérhetők

„A klasszikus péktermék kínálat mellett igyekszünk széles szortimentet tartani és minden célcsoportot kiszolgálni. Kenyereink közt is van egy egészségtudatosabb vonal, egy teljes kiőrlésű termékcsalád, ezen belül cukorcsökkentett verzió is létezik. Aztán ott vannak még a szendvicsek, melyek között szintén nagy a választék. A paninik például helyben sülnek szendvicssütőben, így vannak, akik ebédre is minket választanak. Bageleink szintén  népszerűek, de az egyszerűbb kiflis krémes szendvicseink is, melyek: körözöttes, tojás- és padlizsánkrémes kivitelben találhatók meg kínálatunkban, hiszen ezzel is próbáljuk a vega-vegán célcsoport igényeit kielégíteni. Akik speciális étrendet követnek, mind nagyon hálásak azért, hogy vannak ilyen ételeink. Nagyon figyelünk arra, hogy termékkínálatunkban minden étel és ital magas minőségű legyen. Például a teáknál is prémium szálas teákat választottunk, melyből 6-8 ízt kínálunk. A lányok itt készítik ezt is helyben, szóval minden adott ahhoz, hogy vendégeink ki tudjanak kapcsolódni akár egy könyv vagy laptop mellett Piknikségünkben.”

A pékárukat a lányok sütik ki a látványkemencékben – mely központi helyen, a pult mögött a bútorba lett beépítve -, így a lehető legfrissebben kerülnek a termékek a vásárlók kosarába

Boltjaik a helyiek számára közösségi találkozóhellyé és mindennapi üzletté váltak, ezáltal  hűtőikben és polcaikon üdítők, Funky Forest préslevek és élelmiszerek is helyet kaptak az elmúlt években. A hűtőkben gyümölcslevek közül is válaszhatunk, továbbá tejtermékek: sajt, túró, joghurtok is kaphatók az üzletben, melyet szintén magyar családi vállalkozásoktól szereznek be. Kiemelt figyelmet fordítanak rá és nagyon büszkék arra, hogy több magyar céggel dolgozhatnak együtt. Tejtermékekből jelesül a Szentkúti tej, valamint a Naszálytej termékeit is forgalmazzák, tésztafélékből pedig az Izsáki HáziTészta Kft. a beszállítójuk évek óta. A széles kínálatnak köszönhetően akár egy kisebb bevásárlás is megvalósítható üzletükben. Gulyás Szilvia hozzátette, hogy a termékkiegészítők kapcsán is igyekeznek gluténmentes termékekre fókuszálni. Az ilyen kekszek, snackek elsősorban előrecsomagoltan találhatók meg a boltok polcain.

Száraz és hűtött termékeiket magyar családi vállalkozásoktól szerzik be

„Soltvadkerten is jelen vagyunk már 10 éve, csak eddig egy kisebb pékségben voltunk, azonban most lehetőségünk volt váltani erre az üzlethelyiségre, aminek nagyon örültünk, mert így Soltvadkerten is létrejöhetett egy ilyen Piknikség. A már meglévő eladói gárdával jöttünk át az új üzletbe. Nagyon örültünk annak, hogy velük folytathatjuk a közös munkát. Látszik, hogy a vásárlók is megismerik őket, így bizalommal fordulnak hozzájuk” mesélte. 

A soltvadkerti Piknikség mosolygós munkatársai

Minden Piknikség egyedi, hiszen egy kicsit eltérőek az épületek adottsága miatt. Ugyanakkor találkozhatunk fix elemekkel is, mint például a vászonképek és a téglafal, vagy a marsalabordó szín, amit a falakon és a plafonon használnak. A feliratok és a pult kialakítása is minden üzletben azonos, azonban mindig vannak új elemek is. A tágas tér alkalmas nagyobb csoportok befogadására. Más boltjaikban például könyvbemutatót is tartottak már, de kávé workshopokat is szoktak rendezni. Soltvadkerten is készülnek majd hasonló programokkal, de elsőként a helyi közösségeket szeretnék megismerni, hiszen szívesen dolgoznak együtt másokkal. Gyakran támogatnak szervezeteket, egyesületeket, elsősorban oktatási intézményeket, vagy rászoruló családokat, hiszen családi vállalkozásként ezt tartják a legfontosabbnak. Kiemelt feladatuknak tekintik a társadalmi felelősségvállalást. Szilviától azt is megtudtam, hogy nemrégiben az ukrán menekültek segítéséért támogatói díjat adományozott részükre a Vöröskereszt. Soltvadkerten is az a céljuk, hogy értéket tudjanak teremteni, és lehetőségeikhez mérten a helyi embereket, közösségeket tudják segíteni.

A baráti beszélgetéseknek, üzleti meetingeknek egyaránt kiváló helyszínéül szolgálhat a harmonikusan berendezett belső tér, míg tavasztól őszig a terasz 

Ahogyan szlogenük is hirdeti, náluk egy kicsit megáll az idő, hiszen órájuk mindig fél 1-et mutat. Ajánljuk, hogy Önök is térjenek be hozzájuk és tapasztalják meg ezt az életérzést. A padokba beépített konnektorok is azt a célt szolgálják, hogy ne csak mi magunk, hanem okoseszközeink is feltöltődhessenek itt. Ingyenes wifi is rendelkezésére áll a vásárlóknak, melyet stílusosan a vajaskifli jelszó begépelése után bárki szabadon használhat. Nyitvatartási időben vásárlóik szíves rendelkezésére állnak, ilyenkor lehetőség van akár előrendelést is leadni a boltban.  

Az új üzlet, mely egyben Piknikség is, Soltvadkert belvárosában található

Közösségi oldalaik is aktívan működnek. Mintabolthálózatuk újdonságairól elsőként ott, vagy honlapukon tájékozódhatnak. A közeljövőben online nyereményjátékkal is készülnek, azonban a meglepetésekért érdemes követni facebook oldalukat. A sulikezdésre tejtermék és péksütemény-, továbbá nyitási akciót is hirdettek, mely azt jelenti, hogy 2000 forintos vásárlás esetén egy olasz espressoval vagy cappucinoval ajándékozzák meg vásárlóikat. A szüreti fesztivál ideje alatt, szeptember 15-16-17-én meghosszabbított nyitvatartással üzemelnek majd, hiszen céljuk, hogy megismertessék magukat a helyiekkel és a környékbeliekkel, mely alkalom nagyszerű lehetőséget ad erre.

Soltvadkert Piknikség 25. Mintabolt
Cím: 6230 Soltvadkert, Kossuth Lajos utca 8.

Nyitvatartás:
H-P: 5:00 – 19:00
Szombat: 6:00 – 14:00
Vasárnap: 6:00 – 12:00

Facebook: Félegyházi Pékség
Instagram: felegyhazipekseg 
Weboldal: https://www.felegyhazipekseg.hu

 

Videó, képek egy része: Félegyházi Pékség 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (70 db kép)
MEGOSZTÁS