Színes programokkal folytatódott a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál második napja. A várossá avatás harmincadik évfordulóját ünneplő három napos sorozat második napján a helyi hagyományőrző csoportok mellett volt főzőverseny, látványos felvonulás és koncertek. Többek között az EDDA is fellépett szombaton este.
A második napon délután két órától indult a főzőverseny, melyen húsz csapat készítette a finomabbnál finomabb ételeket. A főzőversenyt végül a Soltvadkert Jó Itthon Junior csapat nyerte meg a szilvás marhapörkölttel. Weppert Boldizsár és Szász Gergely szakácsok ezzel a különlegességgel álltak a zsűri elé.
Délután három órától a helyi hagyományőrző csoportok léptek fel. Először a Kútágas 77 Citerazenekar, majd a Búzavirág Asszonykórus műsorát hallhatták a jelenlévők.
16 órakor érkezett meg a szüreti kavalkád a központba. A térségben, de talán a megyében is egyedülálló felvonulással készültek a Soltvadkertiek. Felvonult a helyi borlovagrend, iskolások, óvodások, babakocsisok, a meghívott és a helyi néptáncosok.
De szép számmal érkeztek fogatok, lovaskocsik és lovasok is a felvonulásra. Mezőgazdasági gépekkel is találkozhatott a közönség a felvonuláson. Traktorok, csettegők, szüretelőkombájnok is szép számmal képviseltették magukat, illetve a helyi motorsport egyesület is felvonult.
A felvonulást követően a helyi néptáncosok hagyományos soltvadkerti táncokat mutattak be. Köztük volt Font Sándor országgyűlési képviselő is, aki szintén táncolt. Ez a program felvezetése volt a néptánc gálának, ami már a színpadon vette kezdetét. Fellépett színes műsorukkal az Izsáki Sárfehér és a Kiskőrösi Néptáncegyüttes is, illetve a testvértelepülések néptáncosai is bemutattak egy-egy műsort.
18 óra után jött a nap egyik várt koncertje: színpadra lépett Nemazalány x Sofi. Ez a koncert egyfajta ajándék volt a fiataloknak a 30 éves Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány jóvoltából. A formáció a fiatalok legnagyobb örömére több számukat is előadta, többek között az egyik legismertebbet is az Üres Szíveket.
19 órakor Soltvadkert város testvértelepülésének Bodelshausennek a fúvós zenekara adott műsort, melyet a közönség nagy tapssal díjazott. Ők vezették fel a második nap egyik legjobban várt koncertjét: Este fél kilenc után az EDDA Művek lépett a színpadra. A jövőre már ötven éves zenekar most is hatalmas bulit csapott. Nem csak a színpadot, hanem Soltvadkertet is felrobbantották. A rajongók egy része már órákkal a koncert előtt megérkezett, hogy a legjobb helyről követhessék kedvenc zenekarukat. Az Edda fellépését több ezer ember hallgatta végig. A legnagyobb klasszikusok természetesen nem hiányozhattak az együttes repertoárjából, így az ikonikus Kör mellett a Gyere Őrült vagy éppen a koncert zárásaként a Kölyköd voltam is felcsendült.
Az Edda Művek nagykoncertje után sem volt még vége a programoknak, hiszen hajnal három óráig a kiskőrösi illetőségű Soundwitch zenekar táncoltatta meg a közönséget.
Vasárnap is lesz még sok színes program többek között tűzijáték is a Soltvadkerti Szüreti Fesztiválon.
Fotógaléria: