2023. október 17-én délután sajtótájékoztatóval, faültetéssel, és emlékkapu avatásával folytatódott az emlékév, melynek keretében Tóth Péter Lóránt versvándor „Toldi írójához elküldöm lelkemet” címmel tartott előadást az ünneplő közönségnek. Ezt követően gyalog indult útnak Kiskőrösről Nagyszalontára, Arany János szülőfalujába. Útja során számos helyen tart majd előadást, amellyel a versek szeretetére, a költészet fontosságára hívja fel a figyelmet.

Domonyi László polgármester és Dr. Filus Erika múzeumigazgató kötötte fel a kiskőrösi szalagot a vándorbotra
-Hirdetés-

Domonyi László polgármester és Dr. Filus Erika múzeumigazgató kötötte fel a kiskőrösi szalagot a vándorbotra, majd néhány méteren keresztül elkísérték a versvándort a gyerekek és a közönség tagjai a szoborparkon át. Mindeközben Kiskőrös Város Fúvószenekarának zenéjétől volt hangos a főtér, akiknek Sipos Béla karnagy vezényelt.

Kiskőrös Város Fúvószenekara és Sipos Béla karnagy

Az ünnepi esemény faültetéssel folytatódott a szülőház udvarán, ahol a 85 esztendős Dr. Komesz Mátyás szépkorú szavaló Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma c. versét hallgathattuk meg.

Dr. Komesz Mátyás a Filadelfia Idősek Otthonában él

A szülőház udvarán a tölgyfa elültetésében Dr. Mák Kornél, Dr. Filus Erika, Domonyi László és Bánföldi Szilárd működött közre.

A Petőfi 200 Emlékév zárása alkalmából került sor a faültetésre is, mely egy helyi kertészetből érkezett 
A 16 órakor kezdődő záró megemlékezést, mely a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, megtisztelte jelenlétével Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és Dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnöke is.

Bánföldi Szilárd –a „Mi Petőfink- Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi című versét szavalta el, majd Domonyi László polgármester mondta el ünnepi beszédét, aki kiemelte, hogy Petőfi szülővárosában nemcsak a kerek évfordulókon valósul meg a kultuszápolás. Majd ismertette, hogy az emlékév tervezésekor azt a célt fogalmazták meg, hogy Petőfi személyét, életrajzát, irodalmi munkásságát, történelmi szerepvállalását még többekkel kell mélyebben megismertetni. Ezzel is hozzájárulva, hogy a fiatalabb generáció visszataláljon a versek világába és hogy nemzeti múltunkra büszke felnőtté válhassanak. Az emlékévben száznál is több rendezvény valósult meg városunkban, minden korosztályt megszólítva. Számos alkalommal a többi vármegyében lévő emlékhellyel összefogva dolgoztak azon, hogy még nagyobb figyelmet kapjon a költőóriás. Majd ismertette, hogy terveik szerint a Petőfi Szilveszterre elkészül a Petőfit ábrázoló egész alakos bronz szobor is.

Domonyi László polgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy Petőfi szülővárosában nemcsak a kerek évfordulókon valósul meg a kultuszápolás
Kapcsolódó cikk
Emlékkaput avattak – új látványossággal bővült a Petőfi történelmi emlékhely
Emlékkaput avattak – új látványossággal bővült a Petőfi történelmi emlékhely
„Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? Midőn, mely bölcsőm ringatá, A kart terjeszti ki.” 1844. április A 2021....

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár tájékoztatása szerint a kiemelt eseménysorozatra a kormány több mint 9 milliárd forintot fordított, „átérezve a történelmi lehetőséget egy olyan rendezvény- és fejlesztéssorozat megvalósítására, mely a Kárpát-haza kulturális intézményrendszerét és közösségeit egyaránt bevonta a múltidézésbe”.

Elmondta, hogy a megemlékezésfolyam kilépett a magyarlakta területekről, hiszen külképviseletek és külföldi magyar intézetek által szervezett programok keretében Tokiótól Havannáig rendeztek tematikus kiállításokat, előadásokat és családi programokat. A színes programkínálat mellett az emlékévet Kárpát-medence szerte megújuló intézmények is fémjelzik – tette hozzá, megjegyezve: a kormány célja volt, hogy ez idő alatt valamilyen módon minden magyar találkozzon a költő és forradalmár alakjával.

Kiemelte: az egy éven át tartó Petőfi-busz kiállítás ez év október közepéig 226 településen körülbelül  61 ezer látogatót vonzott és több mint 15 ezer kilométert tett meg, illetve 58 olyan településen járt, ahol a költő is megfordult élete során.

Szólt arról is, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt működő Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete átfogó fejlesztési tervet dolgozott ki, melynek jegyében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 11 Kárpát-medencei Petőfi-emlékhely és további 4, a 19. század kiemelkedő alkotóihoz köthető kultuszhely infrastrukturális és szakmai megújítása kezdődhetett el több mint 1,8 milliárd forint állami támogatásból.

Ezen fejlesztések eredménye az is, hogy új kiállítással várja látogatóit a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum – mondta. Az államtitkár kiemelten fontosnak nevezte az emlékév diákutazási programját, mely az 5-12 évfolyamon tanuló anyaországi és határon túli magyar diákoknak tett ingyenesen elérhetővé a tematikus látogatásokat. Ezeken 929 osztály 22 ezer tanulója vesz részt november végéig – jegyezte meg. A kiskőrösi Petőfi szülőház 92 foglalkozása, közel 2000 fő részvételével járult hozzá kiemelt helyszínként ezen program sikeréhez. Melyhez a helyszínen gratulált.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár statisztikai adatokat is közölt a közönséggel

A kormány értette és érezte annak felelősségét, hogy a Petőfi-emlékév „sokkal több mint kötelező megemlékezés, a tisztelet formális kifejezése”. Felismerte, hogy olyan nemzeti-szellemi összefogás történelmi lehetősége rejlik ebben az időszakban, mely nyomot hagy és identitásformáló erővel bír –, jelezve: emellett különös értéke volt a programsorozatnak, hogy a hagyományos megjelenési formák mellett a ma emberének megszólítására alkalmas platformokat is igénybe vett, melyhez tartalmi és minőségi veszteség nélkül társult sokszor merész, modern hangvétel.

Beszéde végén kiemelte, hogy a bicentenáriumi emlékév meghatározó üzenete, hogy „a nemzet memóriája nem szűkíthető és egyszerűsíthető le statikus képekre és unalmas klisékre”. Az emlékezetnek lüktető dinamikája van, a valódi múltidézés alkotó és újító energiáktól feszülő, sziporkázó szellemi kaland és kihívás – fogalmazott. Fontos volt Petőfi Sándor alakját „kiszabadítani a felszínes ismeretek béklyójából” és ráirányítani a figyelmet arra a gazdag, árnyalt örökségre, mely túlmutat tragikusan rövidre szabott életén és a nemzeti ikonná vált költő művészetén, tettein keresztül beszél a ma emberének, fiataljainak hazaszeretetről, áldozatról és odaadásról – mondta.

Hozzátette, abban bízik, hogy az emlékév szervesen beépült nemzeti emlékezetünkbe, mely hosszabb távon is szemléletformálónak bizonyul majd.

„Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta!” – versidézettel zárta beszédét.

Dormán Viktor nagyszerű szavaló is megörvendeztette a közönséget egyik kedvenc Petőfi versével, mely a Szeget szeggel címet viseli 

Az eseményt Dormán Viktor szavalata, valamint Tímár Sára és zenész barátainak élőzenés előadása színesítette, akik a bicentenárium alkalmából a költő népdallá vált verseiből készült új műsorukat hozták el Kiskőrösre.

Tímár Sára és zenekara Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából készített új műsorában a költőóriás népdallá vált verseit szerkesztették egybe, amely online kiadvány formájában jelent meg a Fonó gondozásában (tagok: Tímár Sára – ének, Szabó Dániel – cimbalom, ének, Nyitrai Tamás – hegedű, Fekete Márton – brácsa, Lelkes András – bőgő, közreműködött: Hargitai-Halászi Lehel – furulya) 

Majd Dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnöke osztotta meg ünnepi gondolatait, aki elmondta, hogy Rideg László ötlete volt, hogy két éves legyen ez az ünnep, ami Petőfi egész életművét, személyiségét átfogja. Hozzátette, Bács-Kiskun vármegye munkatársainak köszönhetően számos platformon megjelent Petőfi. Véleménye szerint, aki megérti Petőfi verseit, művészetét, üzenetét, perzselő tekintetét, az az ember boldog tud lenni. Petőfi nagyon sokat tett Bács-Kiskun vármegyében azért, hogy az emberek boldogok legyenek.

Dr. Mák Kornél elmondta, hogy Bács-Kiskun vármegye munkatársainak köszönhetően számos platformon megjelent Petőfi

Végül Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója sétált fel a színpadra, aki történelmi visszatekintéssel vezette fel a költő élettörténetét, az irodalom és a történelem viszonyában. Majd hozzátette, hogy zaklatott időket élünk, azonban a Petőfi bicentenárium jó volt, hogy emlékeztessen arra, magyar nemzet és haza ennél nehezebb időket is túlélt, sőt megerősödve jöttünk ki minden válságból. Ahhoz, hogy jól éljen a magyar, nemcsak ellen kell tudnunk tartani a válságoknak, hanem ahogy Petőfiéktől láttuk, formálnunk kell tudni a halálos ágyat is. Ezért is fontos a magyar anyanyelvi kultúra megtartó ereje.

Demeter Szilárd szerint fontos a magyar anyanyelvi kultúra megtartó ereje

A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárult, majd innen a szülőház elé vonultak, ahol Supka Éva főhajtásra szólította a Kulturális és Innovációs Minisztérium nevében Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárt.
Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlése nevében dr. Mák Kornél alelnököt.
Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Domonyi László polgármestert és Pethő Attila önkormányzati képviselőt.
Az Országos Petőfi Társaság nevében Kispálné dr. Lucza Ilona elnököt és Barkóczi Ferenc társelnököt.
A Petőfi Irodalmi Múzeum képviseletében Demeter Szilárd főigazgatót.
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nevében Dr. Filus Erika igazgatót és Rajosné Lapid Eszter helyettest.
Noto város képviseletében Prado Massimo, Quartararo Giusy tanácsosokat.
A Petőfi nevét viselő intézmények képviselőit: Szabados Annát, a könyvtár igazgatóját, Szabadi Maglódi Kittit, a művelődési központ vezetőjét, Turán Istvánné nyugalmazott könyvtárigazgatót és Horváth Kingát, a gimnázium igazgatóhelyettesét.
A Krámer Alapítvány nevében Krámer Ivánt, valamint Prof. dr. Hermann Róbertet, Erdélyi Lajost, és Szilágyi Miklós kuratóriumi tagokat.
A Kiskőrösi EGYMI nevében Schaffer István intézményvezetőt és helyettesét: Takács Ildikót.

A főhajtásra sorakozó meghívott vendégek

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (147 db kép)
MEGOSZTÁS