Az idei év augusztusában, a 14. Kolozsvári Magyar Napok programsorozat keretében Kiskőröst és térségét mutatták be a kiskőrösi delegáció tagjai: Szedmák Tamás, Kiskőrös város alpolgármestere, Molnár Elvira és Tóth Anett, a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület képviseletében. Az előadás célja az volt, hogy hívják, invitálják a kolozsváriakat Kiskőrösre, melynek eredményeképp a kolozsvári Borklub tagjai egy kisebb csoporttal október 13-án városunkba látogattak. A Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület szervezésében a 11 fős csapat három tartalmas, programokban bővelkedő hétvégét töltött el városunkban.

Kapcsolódó cikk
Kiskőröst és térségét mutatták be Kolozsváron
Kiskőröst és térségét mutatták be Kolozsváron
Kiskőröst és térségét mutatták be kedden Kolozsváron a kiskőrösi delegáció  képviselői a Petőfi 200 emlékév kapcsán a 14. Kolozsvári Magyar...
-Hirdetés-

Vincze László, a Borklub vezetője részt vett a kiskőrösi delegáció által Kolozsváron tartott, Kiskőrös város turisztikai attrakcióit és borászatait bemutató előadáson és már akkor eldöntötte, hogy a következő, az anyaországba induló látogatásuk uticélja Petőfi szülővárosa lesz. 

A kolozsvári Borklub tíz évvel ezelőtt indult kezdeményezés. Egy kultúrfészekben, a Györkös Mányi Albert Emlékházban ütöttük fel a tanyánkat, ahol nagyon színes, változatos kulturális tevékenység folyik. Arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy borkóstoló sorozatot, annak idején borismereti estnek titulálták a programajánlóban. Jelenleg is havi rendszerességel tartunk borkóstolókat, a célunk pedig az, hogy Kárpát-medencei borászatokat, a Kárpát-medence borászait közelebb hozzuk a borbarátokhoz, ezáltal még több borkedvelőt neveljünk ki és egy kicsit értőbb borfogyasztókat érjünk el. Nyáron szünetelünk, hiszen a székhelyünk egy kultúrintézmény, ahol nyáron szünet van, tehát évadszerűen működünk. A Covid miatt 2 éves szünetre kényszerültünk, most már a 11. évadot kellene kezdenünk, de emiatt csak a kilencediket kezdjük. Amikor nyáron Kolozsváron bemutatkozott Kiskőrös városa, és meghallottuk, hogy itt milyen lehetőségek vannak úgy döntöttük, hogy eljövünk Kiskőrösre, hiszen itt borászat is van, nem mellékesen Kiskőrös Petőfi Sándor szülővárosa, ráadásul Petőfi emlékesztendő van. Úgy gondoltuk a jót a jóval összekötjük és hát itt vagyunk -nyilatkozta hírportálunknak Vincze László.

Vincze László, a kolozsvári Borklub vezetője

A Borklub tagjai október 13-án péntek este érkeztek Kiskőrösre, majd a szállás elfoglalását követően azonnal a Vass Borházba indultak, ahol 6+1 tételes, vacsorával egybekötött borbemutató várt rájuk. Az üdvözlő pálinka elfogyasztását követően kezdődött a 110 perces borkóstoló, melynek során Kövidinka fehér 2022, Írsai Olivér fehér 2022 és 2023, Néró rosé 2023, Cabernet Sauvignon rosé 2022, Kadarka vörös 2022, Syrah Limitált vörös 2019 kiváló borokkal ismerkedtek meg a csapat tagjai. 

Hat tételes borkóstoló a Vass Borházban

Szombat reggel megtekintették a Petőfi szülőházat, majd Tóth Anett, a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület alelnökének vezetésével, a Petőfi 200 Emlékév során megvalósult, Digitális Várostörténeti Túraútvonal mentén elhelyezett információs táblák és túraútvonal füzet segítségével várostörténeti sétára indultak. 

Kapcsolódó cikk
Elkészült és használható a Várostörténeti Digitális Túraútvonal Kiskőrös központjában
Elkészült és használható a Várostörténeti Digitális Túraútvonal Kiskőrös központjában
Október 16-án, vasárnap szabadtéri játékra invitálják a családokat, munkahelyi közösségeket, iskolai osztályokat, baráti társaságokat Kiskőrösön. A napokban befejeződött a Várostörténeti...

Délben a Szentpéteri Borházba várták a csapat tagjait ebéddel egybekötött hat tételes borkóstolóra. Szentpéteri Attila és felesége Ildikó fogadták a vendégeket. A borbemutató során Irsai Olivér 2023, Chardonnay Válogatás 2022, Néró rosé Válogatás 2023, Cabernero prémium rosé 2022, Néró vörös 2022, Generosa késői szüret 2019 kiváló borokkal ismerkedtek meg, majd az ebéd végén megkóstolták a kiskőrösi házi szaladgálós rétest is.  

Hat tételes borkóstoló a Szentpéteri Borházban

A borkóstolót követően a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő szolgáltatásait próbálták ki: szaunáztak, úsztak, a termálmedencékben pihentek, regenerálódtak. Az este folyamán a Petőfi 200 Emlékévzáró programok közül az Ismerős Arcok zenekar koncertjén is részt vettek. A Borklub tagjai szerették volna megkóstolni a Mátyás Pálinkaház kiváló pálinkáit is, azonban a városunkban töltött idő rövidsége miatt sajnos erre most nem került sor, de  a pálinkaházban összeállítottak a csoport részére egy csomagot, mely négy üveg pálinkát, egy üveg Mátyás keserűt és egy üveg Pilvax kávélikőrt tartalmazott.  

Vasárnap reggel indultak haza Soltvadkert felé, ahol a Font Borászatnak köszönhetően szintén hat tételes borkóstolón vettek részt. 

A Borklub tagjainak elmondása szerint nagyon szép és rendezett város Kiskőrös, kiválóak a borok, színvonalas borászkodás folyik a városban, szenzációs a fürdő és hatalmas élmény volt számukra a Petőfi szülőház. 

Reméljük, hogy folytatás is lesz, mi nagyon szeretnénk, hogy kiskőrösi borászok bemutatkozzanak Kolozsváron, például jövőre, a 15. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával. Ez nyilván szervezés kérdése, de mi azon vagyunk, hogy mindez megvalósuljon – mondta Vincze László.

Ígéretet kaptunk a Borklub tagjaitól arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben családdal, barátokkal visszatérnek hozzánk, hiszen még nagyon sok látnivaló vár rájuk Kiskőrösön. 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS