Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepségen ismét kitett magáért a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzős csapata. Méltó ünnepi műsorral tisztelegtek a Gyöngyház Kulturális Központban a felkészítő tanároknak köszönhetően és annak a munkának köszönhetően, ami által nemcsak egy műsort láthatott a közönség, hanem értő és érzelmekkel gazdagított előadást.
 
A Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzős csapata
A Hősök terén a kopjafánál Turán István történész beszélt a forradalom kitörésének körülményeiről, következményeiről, hatásairól.
 
Turán István

Az alábbiakban közzétesszük Turán István emlékbeszédét:

„Tisztelt emlékező közönség, tisztelt Soltvadkertiek!
Annak idején, egy nagyon is sötét órában Európa egyik államának vezetője úgy vélekedett, hogy egy leigázott nép szabadságvágya nem tűnik el soha, s ha mégis szunnyadni kényszerül, teszi azt csupán azért, hogy később újult erővel kísérelje meg a lehetetlent, amíg ki nem vívja a győzelmet, hogy ismét ő rendelkezzen saját sorsa felett. Ha azonban az elnyomottak önként hajtják meg fejüket, majd a béke ígéretében bízva lemondanak az önrendelkezésről, a kezdeményezésről és a becstelenséget választják, annak az állapotnak nem juthat más osztályrészül, csak a szolgaság, majd a későbbi generációk megvetése, amely leginkább a feledésben fog testet ölteni.
Sir Winston Churchill 1940 májusában úgy döntött, hogy szembemenve saját politikai pártjának többségével, teljesen kizárja a béke lehetőségét a náci Németországgal, és vállalva az esetleges vereség kockázatát is, népével együtt a harcot választja és a tisztességet. Ma már mindannyian tudjuk, a történelem végül őt igazolta. Azonban abban az esetben is így történt volna, ha Anglia német uralom alá kerül? Higgyék el, minden bizonnyal.
Hiszen gondoljanak csak elődeinkre, a magyar forradalmárokra! Nemrég elevenítettük fel aradi vértanúink emlékezetét, minthogy tesszük ezt évről évre, s fogjuk újra és újra, amíg világ a világ. 1848-49-ben ők is úgy döntöttek, hogy a nemzet szabadságának ügye fontosabb a saját életüknél, és bármi lesz is a szabadságharc kimenetele, vállalják a következményeket. Így bár a háborús vereség és a kegyetlen megtorlás megpecsételte földi létüket, a magyarság örökre szívébe zárta emléküket és eredményeiket, áldozatuk nem volt hiábavaló. A második forradalmunkkal, 1956. október 23-ával pedig pontosan ugyanez a helyzet.
Tisztelt ünneplők! Ahogy Churchill is rámutatott, nem a megalkuvás, nem a behódolás teremt maradandó értéket. 1956 magyar felkelői, az egyetemisták, a munkások, vagy a hatalom által később csak „deklasszálódott elemeknek” minősített polgárok joggal feltételezhették volna ügyük reménytelenségét a kétpólusú világban, szemben a hatalma csúcsán lévő kommunista Szovjetunióval. Mégsem tették. S hogy miért nem? Mert a szabadságvágy, akár az egyéné, akár a nemzeté, nem valamiféle logikus dolog. Nem mérlegel. Nem alkuszik. Csak elemi erővel utat tör magának!
Az a sztálini típusú diktatúra, amelyet a testileg és lelkileg is torz Rákosi Mátyás működtetett a megszállt Magyarországon, gazdái fegyvereinek árnyékában, amely behálózta szüleink, nagyszüleink és dédszüleink minden napját, minden óráját, amelynek terrorszervezetétől, az ÁVÓ-tól joggal rettegett bárki, 1956 forró őszén egy csapásra megbukott, mert a „nép, az istenadta nép” végül felébredt, és úgy döntött, hogy elég volt. Elég a mindennapos hazugságból, az elnyomásból; elég a téeszekből, a kuláklistákból; elég a letartóztatásokból, a koncepciós perekből; elég a kitelepítésekből, a lehallgatott telefonokból, a megmérgezett családi és emberi kapcsolatokból; elég volt a kommunista diktatúrából!
Arra természetesen semelyik felkelő sem számított, hogy az elnyomók, vagy a megszállók könnyen adják majd a szabadságot, ám ők mégis kimentek tüntetni, hogy hallassák hangjukat. Az írók és művészek a valódi nép nevében visszakövetelték maguknak Petőfi Sándort, akinek munkásságát, verseit és gondolatait a pártállami diktatúra megpróbálta kisajátítani, és propagandává silányítva saját képére formálni. Pedig, amint azt Ady Endrétől tudjuk, „Petőfi nem alkuszik”. Mint ahogy kései követői, az 56-osok sem alkudtak meg.
A sztálinista politikai vezetés bukása után felvették a harcot a jelentős túlerőben lévő szovjet csapatokkal, páncélosaikat megbénítva kiűzték őket Budapest utcáiról. A kisebb településeken eltávolították a hatalomból a pártfunkcionáriusokat, a tanácselnököket, ledöntötték a kötelezően felállított emlékműveket, amelyek az elnyomás szimbólumaként uralták a városok és falvak főtereit, hirdetve a megszállók zsarnokságát, feledtetve a világháborúban elesett magyar katonák emlékezetét, vagy a málekij robotra hurcolt százezrek tragédiáját.
Soltvadkert községben, akárcsak a környékbeli településeken másutt is, október 27-én vették kezdetüket az események, amelyek a vidék forradalmának tipikus jeleit viselték magukon. A korabeli jelentések szerint a cipész ktsz-ben már délelőtt szervezkedések zajlottak, délután pedig többszáz fős tömeg vonult a Kossuth-szoborhoz, ahol elénekelték a Himnuszt, megkoszorúzták az emlékművet, majd közfelkiáltással megválasztották a helyi nemzeti bizottságot. Ezt követően a feltüzelt tömeg egy traktor segítségével ledöntötte az elnyomás jelképének számító szovjet hősi emlékművet, valamint a középületekről eltávolították a vörös csillagot. A pártvezetőket és a tanácsi vezetőket felfüggesztették. A frissen alakult nemzetőrség átvette a rendőrség szerepét, a hónap utolsó napján pedig a Kisgazdapárt helyi szervezete is megalakult. A forradalmi eseményeknek itt is a november 4-ei katonai intervenció vetett véget.
Tisztelt ünneplő közönség! „Az nem lehet, hogy annyi szív, hiába onta vért!” Forradalmunkat és szabadságharcunkat, mint mindannyian tudjuk, a szovjet csapatok Nyikita Hruscsov pártfőtitkár utasítására rövid idő alatt leverték és vérbe fojtották. Tudjuk, hogy a forradalmat eláruló Kádár János és köre a régi-új megszállókat kiszolgálva előbb a legkeményebb kézzel végrehajtotta a megtorlásokat, kivégeztetve Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait, majd több mint három évtizeden át működtette diktatúráját, amelyben a magyarok szabadságvágya újfent szunnyadni kényszerült.
Ám napjainkból visszatekintve ennél is fontosabb, hogy tudjuk: a behódolás, a megadás nem a magyar nép sajátja, ezt nem tudta elérni sem a katonai erőszak, sem a lehallgatások és ügynöki jelentések, sem a munkahelyi vagy iskolai elbocsájtások, de még az úgynevezett életszínvonal-alku sem. A vágy az iga lerázására végig ott volt a levegőben, majd a ’80-as években, amikor a keleti tömb falai egyre inkább repedezni kezdtek, tettekben nyilvánult meg, hogy aztán a kritikus pillanatban, a „csodák évében” nemzetünk végleg letörje magáról a szovjet típusú rendszer láncait.
1989-ben büszkén vállaltuk 1956 örökségét. Azt mondtuk, hogy a mai szabad Magyarország az akkoriak áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg, az ő munkájukat kívánjuk folytatni. Én hiszem, hogy ez a megállapítás több mint harminc év távlatából, a mi jelenünkre ugyanúgy érvényes. Fontos, hogy most, amikor újabb kihívások érik hazánkat, mindezt tisztán lássuk és mi, a mai generációk ugyanolyan lelkesedéssel, ugyanazzal az elhivatottsággal igyekezzünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy egy olyan jövőt tudjunk utódainknak felépíteni, amelyet elődeink megálmodtak, és amelyért mindvégig küzdöttek!
-Hirdetés-

Tisztelet a bátraknak, köszönöm, hogy meghallgattak!”


Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve elhelyezték az emlékezés virágait: 

  • Soltvadkert Város Önkormányzata nevében Temerini Ferenc polgármester és Zsikla Tamás önkormányzati képviselő,
  • FIDESZ Magyar Polgári Szövetség nevében Dr. Kerényi János politikai főtanácsadó és Mátyus Zoltán
  • a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Diákönkormányzata nevében Vida Dorka titkár és Medgyesi Zsófia helyettes,
  • Soltvadkerti Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében Köchler János elnök és Szemlaki József alelnök, 
  • Soltvadkerti Roma Nemzetiségi Önkormányzat koszorúját Király Lászlóné elnök és Sztojka Márió alelnök,
  • Lendületben az Európai Fiatalokért Egyesület nevében Balázs Melinda elnök és Kolompár Beatrix egyesületi tag, 
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soltvadkerti Csoportja koszorúját Móczárné Zsikla Márta csoportvezető és Lehoczki Tamásné tagok helyezték el,
  • Soltvadkert Város Polgárőr Egyesülete nevében Schnürlein Andor alelnök és Frittmann Zoltán egyesületi tag koszorúzott. 
Az ’56-os hősökre emlékezve koszorúkat helyeztek el a kopjafánál
Ezt követően ünnepi testületi ülésen adta át Temerini Ferenc polgármester a város kitüntető elismeréseit, melyeket a Fodorné dr. Schiszler Terézia aljegyző által felolvasott méltatásokat követően vehettek át. 
 
Soltvadkert város kitüntetettjei (b-j): Szerényi József, Fenyvesi Anikó, Lei Balázs, Müller Petra, Rácz Józsefné szül.: Szarka Márta, Schmélné Szőrfi Gyöngyi, Ocskó Zoltán és Frittmann Zoltán Gábor
„Soltvadkert Város Díszpolgára” kitüntető címet adományoz: Haskó László Soltvadkert, Nádas u. 15. szám alatti lakos részére 17 éven át végzett önkormányzati képviselői munkásságáért, a Soltvadkert Városért Közalapítvány kuratóriumi elnökeként, valamint az Agrárkamarában, a Soltvadkerti Gazdakörben és a Méhészek Fejér Megyei Egyesületében végzett kiemelkedő és áldozatos közéleti munkásságáért, mellyel hozzájárult a város fejlődéséhez és Soltvadkert jó hírnevének növeléséhez.
 
„Soltvadkert Városért” kitüntető címet adományoz Ocskó Zoltán Soltvadkert, Kertész utca 33. szám alatti lakos részére a Soltvadkerti Önkéntes Tűzoltóegyesületben végzett önzetlen közösségi munkásságáért és Soltvadkert Város Köztestületi Tűzoltóparancsokságának tűzoltóparancsnokaként magas színvonalon végzett példaértékű szolgálatáért.
 
„Pro Scole” kitüntetést adományoz és egyhavi bruttó illetményének megfelelő jutalomban részesíti Rácz Józsefné szül.: Szarka Márta Soltvadkert, Szent István u. 27. szám alatti lakost a helyi általános iskola pedagógusaként hivatástudattal végzett oktató-nevelő munkája elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából.
 
„Pro Scole” kitüntetést adományoz és egyhavi bruttó illetményének megfelelő jutalomban részesíti Schmélné Szőrfi Gyöngyi Soltvadkert, Szőlő u. 22. szám alatti lakost az Önkormányzati Óvoda pedagógusaként hivatástudattal végzett oktató-nevelő munkája elismeréseként nyugdíjba vonulása alkalmából.
 
„Az Év Sportolója” díjat adományozza és egyszázezer forint pénzjutalomban részesíti Müller Petra Soltvadkert, Koltói A. u. 70. szám alatti lakost kiváló sportolói helytállásáért, kifejezetten a birkózás sportágban hazai és nemzetközi versenyeken elért kimagasló eredményeiért.
 
„Az Év Sportolója” díjat adományozza és egyszázezer forint pénzjutalomban részesíti Lei Balázs Császártöltés, Kossuth u. 7. szám alatti lakost kiváló sportolói helytállásáért, kifejezetten az asztalitenisz sportágban hazai és nemzetközi versenyeken elért kimagasló eredményeiért.
 
„Soltvadkert Város Sportjáért” díjban részesíti Fenyvesi Anikó Soltvadkert, Szent István u. 4. szám alatti lakost a sport tiszteletéért, a Soltvadkerti Testedző Egyesület pénzügyi vezetőjeként az Egyesület és a szakosztályok pályázatainak menedzselésében végzett kiemelkedő tevékenységéért, mellyel jelentősen hozzájárult a város sportsikereihez.
 
„Az Év Vállalkozója” díjban részesíti Szerényi József Soltvadkert, Kossuth u. 100. szám alatti lakost a SZERÉNYI Jármű Műszaki Szolgáltató Kft. ügyvezetőjeként hosszú időn át végzett, kiemelkedő és példamutató vállalkozói tevékenységéért, munkahelyek létrehozásáért és megtartásáért, mellyel hozzájárult a város fejlesztési céljai megvalósításához.
 
„Soltvadkert Város Közbiztonságáért” díjat adományozza Frittmann Zoltán Gábor Soltvadkert, Vörösmarty u. 3. szám alatti lakos részére a Soltvadkert Város Polgárőr Egyesületében végzett kiemelkedő polgárőri munkásságáért, városunk közbiztonsága, nyugalma és rendjének megőrzése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért.
 
 
Fotók: Kovács Gyula 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (90 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira