A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola nemrégiben ünnepelte egyházi fenntartásban való működésének 10. évfordulóját, majd májusban az Országház nagytermében vette át az Energiatudatos Iskola címet Udvarhelyi Attila igazgató és Szabadiné Viszmeg Erzsébet igazgatóhelyettes a program fővédnökétől Dr. Áder János volt köztársasági elnök úrtól, és Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott asszonytól. Majd a nyár folyamán nyertes beruházási pályázat (150 millió Ft) révén számos felújítást végrehajtottak épületeikben, sőt lehetőségeikhez mérten további infrastrukturális pályázati lehetőségeket szeretnének kihasználni a jövőben.

Udvarhelyi Attila igazgató az alábbi információkat osztotta meg hírportálunkkal a 2023-2024-es tanév első féléve kapcsán.  

-Hirdetés-

Hány diákkal kezdték meg a 2023-2024-es tanévet? Őket jelenleg hány pedagógus oktatja?

– 535 fő diák, akiket 43 fő teljes állású, 3 fő részmunkaidős és 5 fő óraadó pedagógus tanít.

– Intézményükbe érkeztek-e új tanárok az idei tanévre?

– 1 fő matematika-testnevelés szakos tanár érkezett. 

– Milyen programok, események valósultak meg a tanév első felében? 
  • Részvétel a Szüreti Fesztiválon, amikor is erdélyi testvériskolánkból (Nagyenyed, Sarmaság) 56 főt láttunk vendégül
  • Zánkai Erzsébet-táborokon 10 osztályunk vett részt
  • ERASMUS+ pályázaton pedagógusok külföldi tanulmányútjai Zenei világnapi megemlékezés
  • Október 23-ai városi és iskolai műsor
  • Pályaorientációs napok 7-8. évfolyamosoknak
  • Balesetmegelőzési előadás 7-8. évfolyamosoknak
  • Mentálhigiénés előadássorozat 5-8. évfolyamosoknak
  • „Mezei nyúl” – mezei futóverseny 1-8. évfolyamosoknak
  • Alsós és felsős versmondó verseny
  • Közlekedésbiztonsági program (előadások, foglalkozások) 1-4. évfolyamosoknak

– Diákjaik milyen kiemelkedő sikereket értek el ez idáig, amiért büszkék rájuk? 

Versenyző neve

Oszt. Helyezés Felkészítő A verseny megnevezése

Dátum

Sztojka Letícia 3.a arany minősítés Darányiné Haris Gabriella Országos Korál Éneklési Verseny 2023.10.13
Fejes Lara 5.b ezüst minősítés Darányiné Haris Gabriella Országos Korál Éneklési Verseny 2023.10.13
Sámel Réka 7.a ezüst minősítés Darányiné Haris Gabriella Országos Korál Éneklési Verseny 2023.10.13
Tóth Eszter 8.c   Szűcsné Martin Erika Origó középfokú (B2) komplex angol nyelvvizsga 2023.11.07
Nagy Milán 6.b 1.   Diákolimpia birkózás országos döntő Diák I. 2023.09.23
Lippai Áron 5.d 3.   Diákolimpia birkózás országos döntő Diák I. 2023.09.23
Nagy Viktória 5.d 1.   Diákolimpia birkózás országos döntő Diák II. 2023.09.23
Lippai Dorina 5.d 2.   Diákolimpia birkózás országos döntő Diák I. 2023.09.23
Lippai Lili 5.d 3.   Diákolimpia birkózás országos döntő Diák I. 2023.09.23
Nagy Milán 6.b 2.   Szabadfogású Birkózó Diákolimpia országos döntő Diák I. 2023.11.05
Lippai Áron 5.d 3.   Szabadfogású Birkózó Diákolimpia országos döntő Diák I. 2023.11.05
Heiszenberger Alex 6.c 3.   Szabadfogású Birkózó Diákolimpia országos döntő Diák I. 2023.11.05
Ivanics Izabell 6.b 3.   Asztalitenisz Diákolimpia vármegyei forduló 2023.10.11
Sipos Zille Iringó 6.a 1.   Asztalitenisz Diákolimpia vármegyei forduló 2023.10.11
Kovács Kristóf 8.a 3.   Regionális atlétika verseny -távolugrás 2023.10.05
Zsikla Dominika 7.c 1.   Regionális atlétika verseny – 800 m futás 2023.10.05
             

 

Továbbá a 4.a osztály Csápekné Deli Helga felkészítésével a „Kresz Szafari” közlekedésbiztonsági vármegyei versenyen 1. helyezést ért el. 

– Munkatársaik részesültek-e bármilyen elismerésben?

Rácz Józsefné – Pro Scole Díj és Pedagógus Szolgálati Emlékérem miniszteri elismerést vehetett át. 

Kapcsolódó cikk
„Pro Scole” kitüntetést vehetett át Rácz Józsefné, nyugdíjba vonuló pedagógus
„Pro Scole” kitüntetést vehetett át Rácz Józsefné, nyugdíjba vonuló pedagógus
Az október 20-án megtartott soltvadkerti ünnepi testületi ülésen adta át Temerini Ferenc polgármester 2023-ban a város kitüntető elismeréseit, melyeket a...
– Az iskolaépület felszereltségét érintette-e felújítás, fejlesztés? 

– A nyár folyamán nyertes beruházási pályázat (150 millió Ft) révén az alábbi felújítások történtek:

„A” épületben:
– Tornaterem vizesblokk felújítása
– Tornaterem fűtéskorszerűsítése

„B” épületben:
– Lapostető szigetelése
– Külső, homlokzati szigetelés
– Hőszivattyú kiépítése

“C” épületben:
– Külső homlokzati szigetelés, ahol nem lehetett, ott belső falszigetelés
– Hőszivattyú kiépítése

“D” épületben:
– Plusz egy kazán kiépítése a felső termekhez

– Milyen terveik, projektjeik vannak a tanév második felére?

– A munkatervünkben meghatározott sok-sok program közül nehéz lenne egyet-egyet kiemelni, mert mindegyik sikeres megvalósítása a gyermekek nevelését, fejlesztését szolgálják. Legyen az ünnepkörhöz kötött megemlékezés, vagy speciális tematikájú projekt, iskolai kirándulás, művészeti és sportesemény. Egyértelmű célunk, hogy tartalmas és érdekes eseményekkel színesítsük intézményi életünket, illetve speciális eszközökkel, módon képezhessük tanulóinkat. Az infrastruktúránkat is igyekszünk tovább javítani, korszerűsíteni, mely érdekében minden pályázati lehetőséget megragadunk.

A tanév mottója:
„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.”
(Galata 6:2)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira