Az idei évben is számos színes programmal várták az érdeklődőket Kiskőrös város kulturális intézményei a magyar kultúra napján, melyet 1989 óta ünneplünk meg annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.

A szülőház és a művelődési ház mellett a Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI tanárai és növendékei is készültek, hogy emlékezetessé tegyék ezt az ünnepet.
-Hirdetés-

A rendezvény kezdetén Kiss-Berdó Marcell szavalta el a Himnuszt, majd az intézmény igazgatója: Markóné Csányi Gabriella méltatta a művet és köszöntötte a megjelenteket. 

Megtelt a Hangversenyterem érdeklődőkkel

Hétfő esti koncertjük alkalmával a népzenei vonalat erősítették: népdalok, gyermekdalok tekintetében. A közönség több ismert dallamot is hallhatott különféle stílusban és kompozícióban. Előkerültek olyan kiemelkedő magyar zeneszerzők művei is, amelyekkel a magyar kultúra oszlopai és munkásságuknak köszönhetően nemzetünk is gazdagodott, gyarapodott. Céljuk ezzel az volt, hogy megismertessék, megszerettessék a magyar zene kincseit az előadókkal és az érdeklődő közönséggel. 

Az est folyamán a tanulókat és tanáraikat Sáfár Andrea konferálta fel

Grafikusaik szintén készültek az estére, hiszen a háttérben a grafika tanszak alsós évfolyamos tanulóinak alkotása díszítette a termet.

„A múltat tiszteld a jelenben s tartsd a jövőnek.” (Vörösmarty Mihály)

A teljes koncert az alábbi videóban visszanézhető: 

 

MEGOSZTÁS
Írta: vira