A 2021/2022. évi tanévtől új vezetőt neveztek ki a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola élére. Markóné Csányi Gabriella, az iskola egykori diákja, majd oboatanára idén szeptembertől intézményvezetői feladatokat lát el Kiskőrösön. A háromgyermekes édesanya 25 éve dolgozik már a helyi művészeti iskolában, így számtalan ötlettel és hatalmas lelkesedéssel vág bele az intézményvezetői feladatokba is.

-Hirdetés-

Interjú Markóné Csányi Gabriellával.

Ha jól tudom, egészen régóta és több szállal is kötődsz a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolához. Mesélnél egy kicsit erről?

Kiskőrösön nőttem fel, nemcsak a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolából ismerhetnek az emberek, hiszen a szüleim és a férjem is közismert személy itt a városban. Van három gyermekünk, akiknek köszönhetően az ismeretségi körünk is folyamatosan bővül. Szakmai szempontból, azonban a kiskőrösi zeneiskolából is igen régről és sokan ismerhetnek, hiszen 8 éves korom óta tanultam itt, míg közép és felsőfokú tanulmányaimat Szegeden végeztem. A főiskolán oboa szakos tanár diplomát szereztem, majd 2006-ban a Budapesti Műszaki Egyetem vezetőképző szakát végeztem el. Egyébként több végzettségem is van, de azok nem szakirányúak. Gyógypedagógus asszisztens, valamint mezőgazdasági végzettséggel is rendelkezem, illetve boltvezető is vagyok. Ez utóbbi képesítést családi indíttatásból szereztem meg, mivel a szüleim kereskedelemmel foglalkoznak a városban. Büszkén mondhatom, hogy immáron 25 éve az iskola oboa szakos tanára vagyok, ami egy igazán ritka hangszer. Már a diploma évében elkezdtem Kiskőrösön tanítani társhangszereket is, 20 éve tanítok fuvolát és 14 éve klarinétot is.

Markóné Csányi Gabriella 2021. augusztus 16-án kapta meg kinevezését

Miért esett pont erre a hangszerre a választásod?

Ez egy nagyon érdekes, de kedves történet. Az én álmom az volt, hogy fuvolista leszek, azonban nagyon sokan tanultak ezen a hangszeren akkoriban. Amikor elkezdtem furulyázni, akkori tanárom, Farkas Zoltán tanár úr -aki jelenleg a kollégám-, javasolta nekem az oboát, mert szerinte nagyon rátermett voltam. Zolinak igaza lett, többször felkészített országos versenyekre, ahonnan mindig dobogós hellyel tértünk haza. Azóta is a leggyönyörűbb dallamhangszer, amit ismerek. Csakis neki köszönhetem.

Vezetői feladataid mellett tanítani is fogsz?

Mindössze kettő órát taníthatok. Mint említettem Farkas Zoltán oktat még oboát a SZÓ-LA-M-ban.

A Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola vezetősége: Balázs-Nagy Gabriella (intézményvezető-helyettes), Markóné Csányi Gabriella (intézményvezető), Varga Péter (intézményvezető-helyettes)

Van olyan kedves történeted, ami megerősített téged abban, hogy elvállald az intézmény vezetését?

Meglepett a Kiskőrösi Tankerület felkérése, ugyanakkor igazán megtisztelő. Olyan feladatokat vettem most át, amivel korábban még nem foglalkoztam. Tanárként az elmúlt 25 év alatt egy olyan módszertant sikerült kialakítanom, ami igazán jól működik, és amit mindig tudtam még egy kicsit fényezni, fejleszteni. Azonban most egy számomra teljesen új dologba kezdek bele. Bölcs édesapám szokta mindig mondani és nagyon igaza van, hogy az újtól és a nagy feladattól sem szabad megijedni, mert ez visz előre. Ha nem próbálom ki, akkor nem tudom, hogy milyen lett volna, ha…. Iskolánk igényes szakmai múlttal  rendelkezik. Országosan, sőt világhírű és nemzetközileg elismert művészekkel is büszkélkedhetünk.

Akkor gondolom a családod is támogatott téged ebben…

Igazán nagyszerű családom van. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból is nagyon szerencsésnek mondhatom magam. A szüleim mindenben támogatnak minket, nagyon sokat segítenek nekünk a gyerekekkel is. Amikor a lányaink voltak kicsik akkor is, most az óvodás kisfiunknál szintén. Férjem is nagyon megértő, rendkívül jól tudunk együttműködni. Mindenben számíthatok rá, a lányainkról nem is beszélve, akik szintén sokat segítenek a hétköznapokban. Most hogy elkezdődött az iskola, óvoda megint egy más felállás lesz. Az intézményvezetői feladatok és a családi élet összehangolása nagyon nagy szervezést igényel, de velük ez jól és könnyen megvalósítható.

Melyek azok a konkrét célok, amiket kitűztél erre a tanévre?

Az elmúlt időszakra visszatekintve a hosszú távú célokkal óvatosak vagyunk, mert nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, itt elsősorban a pandémiára gondolok. Nagyon bízom benne, hogy egy olyan tanév következik most, ami megengedi a szerepléseket. Ha a célokra gondolok, akkor csak annyit mondanék, hogy a felépített magas színvonalat nagyon szeretném megtartani és lehetőségeim szerint továbbfejleszteni. Ha a közeli célokról és a közelmúltról beszélünk, akkor az elsődleges célom a zeneovi tábor megvalósítása, amire igazán nagy érdeklődés volt a nyáron. Ennek igazán örülök. Célom volt három új tanszak (gitár, ütő, cselló) beindítása is. Falusi János dob, míg László Blanka cselló bemutatót is tartott szeptember 3-án a KEVI ének-zene tagozatos diákjainak. Továbbá félévente nyílt napot is szeretnénk szervezni, terveink szerint novemberben és márciusban. Októberben tanszaki meghallgatásaink lesznek, míg a december mindig nagyon mozgalmas nálunk. December elején az „Adventi hangoló est”-et is szeretném megrendezni, amit december első hetében a művelődési házban tervezek. Ezzel azt szeretném elérni, hogy minden korosztály be tudjon mutatkozni. A szülőnek boldogság, a gyereknek élmény színpadon fellépni. Bízom benne, hogy minél több hangszer és növendékünk is bemutatkozik majd ott. Nagyon nagy öröm számomra, hogy közel 500 tanuló kezdte meg az idei tanévet iskolánkban. Egy vezetőváltás arról is szól, hogy megpróbálod más szemlélettel látni ezt a feladatot. 2021. augusztus 16-án írtam alá a kinevezésemet, szóval egészen rövid időm volt terveket szövögetni erre a tanévre. Azonban már most sok minden megvalósult abból, amit vezetőként elterveztem. Nagyon boldog vagyok, hogy így indulhat ez a tanév.

Kapcsolódó cikk
Közel 500 tanuló kezdi meg az idei tanévet a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában
Közel 500 tanuló kezdi meg az idei tanévet a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában
A 2021/2022. évi tanévnyitó ünnepség a Himnusz közös eléneklésével kezdődött tegnap délután a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola udvarán, ahol ...