A KEVI Tours szülők-nevelők bálján egy képzeletbeli utazással színesített vidám bulira  hívták a szórakozni vágyókat február 10-én, szombaton. A vendégeket 18 órától várták az iskola sportcsarnokában.

A megnyitó egy káprázatos lézershow-val kezdődött Kovács Tamás jóvoltából.

-Hirdetés-

Ezt követően a keceli Fürtös Vendéglő svédasztalos vacsorája megadta a hajnalig tartó mulatozáshoz a kellő energiát.  

Az est folyamán a tanárok és szülők közös táncos műsorral lepték meg a vendégeket, melyet Fodor Tamás tanár konferált.

A fergeteges hangulatról Dj.Kopi gondoskodott. Éjfél után került sor a tombolahúzásra is.

A teljes műsor az alábbi videóban visszanézhető:

Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgató így számolt be az eseményről:

,,Egy vidám este a KEVI Toursszal, avagy a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskola jótékonysági bálja

Sok szempontból rendhagyó módon indult és zajlott idén intézményünk, a KEVI gimnáziumának jótékonysági rendezvénye, a február 10-én megrendezett szülők-nevelők bálja. A helyszín adott volt – iskolánk sportcsarnoka -, a vacsora miatt sem kellett izgulnunk, hiszen a keceli Fürtös Vendéglő csapata már sokszor bizonyította, hogy náluk sem a mennyiséggel, sem a minőséggel nem lesz gond. És ez idén is így volt. S hogy mi volt az újdonság? Szakítva az eddigi hagyományokkal, idén zenekar helyett egy lemezlovas, Dj. Kopi szolgáltatta a talpalávalót, aki nemcsak remek hang-, hanem kitűnő fénytechnikával is emelte a bál hangulatát. A fényképek mellett készültek videófelvételek is – köszönhetően Mátyus Lajosnak és Lopusni János tanár úrnak, illetve lányának, Hannának (KEVI, 9.D osztályos tanuló). De még milyen felvételek!
 
Iskolánk egyik hatosztályos gimnazista tanulójának édesapja, Kovács Tamás, akinek nevét már Amerikában is ismerik világszínvonalú munkái miatt, egy különleges lézershow-val lepte meg a jelenlévőket, sőt a szülők-nevelők közös produkcióját is az ő műsorszámával zártuk.
 
Nos, ilyen dinamikus indítás után már nem sok mindent kellett mondanom, mikor vezetőtársaim és a bál háziasszonya, Opauszki Gáborné Panni (SZMK elnök) nevében is köszöntöttem vendégeinket, közülük is kiemelve Domonyi László polgármester urat, Arató János Lórándot, gyülekezetünk igazgató-lelkészét, illetve tagintézményeink vezetőit, Grausza Jánosnét és Tiriczné Szabó Szilviát. Hagyományosan ilyenkor mondunk köszönetet azoknak is, akik nélkül egy-egy ilyen nagy rendezvény nem valósulhatna meg – szülők, diákok, kollégák -, közülük is kiemelve Fábiánné Vékony Andreát, aki már legalább másfél évtizede segít nekünk a témához illő dekoráció megálmodásában, megvalósításában, s azokat a szülőket, akik mind a háttérben, mind a hetekig tartó próbákkal járó műsor szereplőjeként éveken keresztül nagyon sokat tettek rendezvényeink sikereiért, azonban gyermekük idei ballagásakor „hivatalosan” ők is elköszönnek tőlünk – így Brada János és felesége, Bradáné Szemes Beatrix, Weiszhaupt Pál.
 
A köszöntéseket Arató Eszter iskolalelkész asztali áldása, majd a vacsora követte. A szülők és nevelők közös műsorára 22.30-kor került sor, mellyel kapcsolatban szintén nagyon hálás vagyok mind a táncosoknak – akiknek nem volt egyszerű feladatuk már a többszöri, gyors átöltözések miatt sem, illetve a felkészülésünket nehezítő, hol egyik, hol másik szereplőnket érintő megbetegedések miatt sem – mind azoknak a szereplőknek, akik közül volt, akivel csak telefonon tudtunk egyeztetni korábban, hogy hogyan is tartsa fenn a publikum érdeklődését addig, amíg a szereplők átöltöznek a következő műsorszámhoz illő jelmezbe.
A műsor alapötlete a hippik világának megjelenítése volt, amit aztán kicsit magunkra szabtunk, és egy utazási iroda (KEVI Tours) szolgáltatásával „bővítettünk”. Aki figyelemmel követi az iskolánkban történteket, az tudja, hogy 2023-ban 5 évre elnyertük az Erasmus+ akkreditációt, melynek köszönhetően már ebben a tanévben is több országban (Görögország, Németország, Írország) jártak tanulóink, hamarosan napokon belül pedig Spanyolországba fognak utazni. Illetve pár hónappal ezelőtt egy kínai tanulói csoport is bejelentkezett hozzánk – így jött az ötlet, hogy akkor színesítsük német, spanyol és kínai tánccal a műsorunkat, amelynek természetesen volt egy kerettörténete is (vendégeinkre úgy tekintettünk, mint „utazási irodánk” partnertalálkozójának résztvevőire, akiket Fodor Tamás ügyvezető tájékoztatott legújabb profilbővítésünkről). A végén természetesen „eljutottunk” Amerikába is, a hippik őshazájába, amit a Hair egyik ikonikus jelenetének betétdalára koreografált tánccal jelenítettünk meg. S miért pont a Hair? Azt hiszem, elég csak a keleti szomszédunkban zajló eseményekre gondolni, hogy belássuk, mennyire aktuálisak ma is az akkori fiatalok gondolatai! S ami ezt a műsort is megkoronázta: egy újabb látványos lézershow, melynek segítségével belekóstolhattunk egy kicsit az amerikai életérzésbe.
Még egyszer hálás köszönet érte Kovács Tamásnak és csapatának!
 
Ezután hajnalig folytatódott a táncmulatság, amit csak a fődíjas tombolák kihúzása szakított meg; idén a fődíj egy, a Kiskun Autósiskola cégvezetője által felajánlott gyönyörű női kerékpár volt, amit egy végzős tanulónk édesanyja nyert meg. Nekik biztos, hogy a szombati rendezvényünk volt életük egyik legjobb bálja!
 
Azt hiszem, minden várakozásunkat felülmúlta ez a bál – ami kapcsán szeretnék még köszönetet mondani azoknak is, akik éjszaka lényegében láthatatlanul figyeltek biztonságunkra, vagy vasárnap a romeltakarításban segédkeztek; illetve Önkormányzatunknak is, hiszen a tőlük kölcsönkapott párnás székek szintén hozzájárultak vendégeink jó hangulatához, kényelméhez.”
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira