Tegnap délután tartották meg az év második képviselő-testületi ülését Kiskőrösön, ahol majdnem két tucat napirendet tárgyaltak meg, többek között Kiskőrös város 2024. évi költségvetéséről is szavaztak, majd zárt ülés keretében elismerések adományozásáról döntöttek. 

Kapcsolódó cikk
Közforgalomba kerül „Kiskőrös Város Kokárdája”
Közforgalomba kerül „Kiskőrös Város Kokárdája”
2022-ben, a Petőfi 200 Emlékév programjainak kapcsán kezdődött el a hagyomány Kiskőrösön, hogy a város képviselő-testülete március 15-e alkalmából kokárdával...
-Hirdetés-

Az első napirendi pont, a középtávú tervezés kapcsán Molnár Éva pénzügyi osztályvezető ismertette, hogy Kiskőrös Város Önkormányzatának három hitelszerződése van:

A hitelszerződésekből

  • az új óvoda építéséhez 273,8 millió Ft,
  • a kerékpárút megvalósításához 181,6 millió Ft
  • a földesút aszfalt burkolattal történő ellátásához 97,2 millió Ft

kölcsön igénybevétele történt meg. Egyik hitelcélhoz sem kerül lehívásra újabb összeg, a projektek megvalósítása befejeződött és a hitelek rendelkezésre tartási ideje is lejárt, majd hozzátette, hogy az idei évben nem tervez az önkormányzat hitelfelvételt. 

Majd a második napirendi pont: Kiskőrös város 2024. évi költségvetése kapcsán elmondta, hogy az idei évben jelentős béremelések lesznek valamennyi feladatellátási hellyel kapcsolatban, hiszen a kormány döntésének megfelelően az új életpálya modell került kialakításra. Kiemelte, hogy a költségvetés egyensúlya érdekében sikerült nagyobb jelentőségű pályázatokat beépíteniük, melyek kapcsán kiemelte a közvilágítás korszerűsítését. Ez közel 416 millió Ft összegben épült be, de tervben van energetikai fejlesztés és ingatlan vásárlások is. Hozzátette, hogy a költségvetés, szerkezetében megegyezik a tavalyival, azonban a finanszírozási költségek most jelentősen magasabb összegűek. Szabad pénzösszegeiket pedig elhelyezték betétként. 

Kapcsolódó cikk
Soha nem volt még Kiskőrös történetében olyan magas adóbevétel, mint az elmúlt évben
Soha nem volt még Kiskőrös történetében olyan magas adóbevétel, mint az elmúlt évben
A Városházán adtak fogadást pénteken este a helyi vállalkozóknak, ahol Font Sándor országgyűlési képviselő, Rideg László a Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének...

A napirendi pont kapcsán Szedmák Tamás alpolgármester elmondta, hogy minden nehézség ellenére az elmúlt 15-20 év legsikeresebb önkormányzati ciklusán vannak majdnem túl, majd ismertette az elmúlt 5 év nagyobb beruházásait. Összesen 65 tételt sorolt fel (a videóban 19:30 perctől). 

Majd Filus Tibor képviselő is szót kért (a 30. perctől), aki a sport területéről egészítette ki a költségvetést néhány számadattal és beruházási információval. Ezzel is reprezentálva, hogy a város mennyi pénzzel támogatja a kiskőrösi sportot. 

A fotók a képviselő-testületi ülés elején készültek

Majd kiegészítést tett Ungvári Ferenc képviselő is, aki szintén köszönetet mondott a kiskőrösi vállalkozóknak, aki kiemelte, hogy a város hitelképességi mutatóját is erősítik adóbefizetésük által. 

Pethő Attila képviselő pedig az önként vállalt feladatok kapcsán tett megjegyzést, aki szintén rövid felsorolást tett azzal kapcsolatban, hogy mit is ad hozzá a város ahhoz, hogy Kiskőrös jobban, szebben működjön (45.perctől). 

Majd a Kőrösszolg Nonprofit Kft.-vel megkötött támogatási szerződések felülvizsgálatáról szavaztak, valamint az alapítói hatáskörök gyakorlásáról a Kőröskom Kft-nél. Schäffer Tamás ügyvezető köszönetet mondott a bizalom megerősítéséért.

Döntöttek a Kunság-Média Nonprofit Kft.-vel városmarketing és turizmussal kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló szerződés módosításáról is. Illetve további pont volt a 2024. évi közművelődési feladatok ellátását részletező munkatervük is. 

Napirendi pont volt a Sorsfordító Szolgáltató Központtal ellátási szerződés megkötése támogató szolgáltatás biztosítására, továbbá a fogyatékos személyek nappali ellátásának biztosítása tárgyában megkötött ellátási szerződés módosítása.

A fotók a képviselő-testületi ülés elején készültek

A 2024. évi ebösszeírás kapcsán Domonyi László polgármester ajánlatot tett (1 óra 08 perctől). Felajánlotta, hogy az önkormányzat, saját költségére INGYEN biztosítja a kiskőrösi lakcímmel rendelkező ebtulajdonosok részére, hogy háziállatukat chippel jelöljék meg. A város segít (saját városi költségen) a tulajdonosoknak abban, hogy törvényi kötelezettségüknek eleget tegyenek (3500 Ft/chip). 

Csatlós Erzsébet javaslata alapján a képviselő-testület a 2024/2025. nevelési évre meghatározta az óvoda felvételi körzeteket, melyeket Kiskőrös város honlapján is  hamarosan közzétesznek – ismertette dr. Nagy Gabriella, aljegyző.

Majd jóváhagyták a polgármester úr 2024. évi szabadság ütemtervét, illetve a képviselők döntése értelmében 2024. december 30. napjától 2025. január 1. napjáig a Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünetet rendelnek el. Év végéhez közeledve részletes tájékoztatást adnak majd erről is. 

A fotók a képviselő-testületi ülés elején készültek

Az ülés végén egy Pozsonyi utcai ingatlan használatba adásáról is szavaztak. 

A képviselő-testületi ülés a videós anyagban nézhető vissza az alábbi linkre kattintva: https://onkormanyzati.tv/videoanyagok/kiskoros-varos-onkormanyzatanak-kepviselo-testuleti-ulese-2024-02-21/ 

Kapcsolódó cikk
Mutatjuk a lakossági fórumok időpontjait
Mutatjuk a lakossági fórumok időpontjait
Kiskőrös város polgármestere és a választókerületek önkormányzati képviselői lakossági fórum keretében tájékoztatást tartanak a 2024. évi költségvetésről, a város fejlesztéseiről,...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira