2024. március 6-án, a Logopédia Európai Napja alkalmából nyílt napot tartottak a Kőrisfa Óvodában, melynek témája: Minden a kommunikáció: A kulcs a logopédia – együttműködés más szakemberekkel, segítőkkel címet kapta. Ez alkalommal Szálas Márta gyógypedagógus, logopédus tartott bemutató órát az érdeklődőknek, szülőknek.

-Hirdetés-

Az eseményt Csatlós Erzsébet, a Kiskőrösi Óvodák igazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy Szálas Márta javaslatára döntöttek a csatlakozás mellett. Örömét fejezte ki ezzel kapcsolatban, hiszen nevelési programjukban kiemelt feladat az anyanyelvi nevelés és a beszédkészség fejlesztése, hiszen az olvasás és az írás tanulása ezek nélkül nem valósulhat meg akadálymentesen, így kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre csoporton belül és kívül is. Hozzátette, hogy a Pedagógiai Szakszolgálat már 3 éves kortól szűri a beszéd- és hanghibákat, aztán 4 és 5 éves korban is. Velük szorosan együttműködve valósítják meg a gyerekek fejlesztését azzal a céllal, hogy az iskolában már tiszta hangokkal bírjanak. Kiemelte, hogy nemcsak a sajátos nevelési igényű gyerekek kapnak kiemelt figyelmet, hanem a BTMN-s gyerekeknél is zajlik a logopédiai fejlesztés, illetve azoknál, akik a szűrővizsgálaton úgy estek át, hogy van olyan hanghiba, amit ki kell javítani. A beszédhibás és nyelvi fejlődésükben elmaradott gyermekeket Domonyiné Borbényi Katalin és Balatoniné Morvai Valéria látja el intézményükben, továbbá az óvó nénik, anyanyelvi játékaikkal.

A nyílt napra szülők is érkeztek, melyet Szálas Márta gyógypedagógus, logopédus tartott a Kőrisfa Óvodában szerdán reggel 

A nyílt nap alkalmával Szálas Márta sajátos nevelési igényű gyerekek logopédiai terápiájába, kommunikációjának fejlesztésébe (integráló óvodai csoportban) nyerhettünk betekintést, mely óra az artikuláció fejlesztéssel foglalkozott. A szakember hosszú évek óta áll a gyermekek beszédfejlesztésének szolgálatában, aki első diplomáját a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon szerezte, ahol nagyszerű tanárai voltak. Korábban dolgozott a Kiskőrösi EGYMI-ben és a Pedagógiai Szakszolgálatnál is, ebben a nevelési évben pedig a Kiskőrösi Óvodák intézményeiben tart terápiás foglalkozásokat. 

A résztvevő szülők és pedagógusok betekintést kaphattak a logopédiai foglalkozások mindennapjaiba. A gyerekek a játékos foglalkozáson nagy örömmel, többszörös sikerélménnyel vettek részt.
És hogy miért jött létre ez a kezdeményezés, mivel foglalkozik a logopédia és a szakember? – Szálas Márta gyűjtése:

Mit jelent a Logopédiai Európai Napja?
Az eseményt 2004-ben az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága (CPLOL) hozta létre azzal a céllal, hogy Európa-szerte népszerűsítse a logopédiai tevékenységet. A kezdeményezés fontos célkitűzése, hogy betekintést engedjen a kommunikációs zavarok sokféleségébe, következményeibe, és tájékoztassa az érintetteket ellátási lehetőségeik jogi hátteréről. Ez a nap alkalmat teremt arra, hogy egész Európában ráirányítsuk a figyelmet a logopédiai problémák korai feltárására és a terápia fontosságára. A logopédus szakmában felhalmozott prevenciós tudás, tapasztalat ennek a napnak a segítségével Európa-szerte lehetőséget nyújthat a különböző logopédiai kórképek megelőzésének megismeréséhez.

Mit jelent a logopédia?
A logopédia a beszédzavarok kutatásával, megelőzésével, diagnosztikájával, korrekciójával foglalkozó tudomány. A logopédia az általános gyógypedagógia speciális ága.

A logopédiai szolgáltatás feladata: a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvi-kommunikációs zavarok  szűrése, javítása, diszlexia prevenciója és redukciója/ megelőzése és gyógyítása. 

A leggyakoribb logopédiai kórképek:
Megkésett beszédfejlődés (3 éves korig nem indul el a beszéd fejlődése), fejlődési diszfázia (akadályozott beszédfejlődés- organikus okok miatt alakulhat ki), beszédészlelés és beszédmegértés zavara, artikulációs zavarok, orrhangzós beszéd, dadogás, hadarás, diszfónia (rekedtség), diszlexia (olvasás zavar), diszgráfia (írás zavar), diszkalkulia  (számolási zavar), szelektív mutizmus (a gyermek csak a megszokott környezetével kommunikál).

Mivel foglalkozik a logopédus?
A logopédiai terápiát logopédus diplomával rendelkező szakemberek végzik.
A logopédus a beszéd-, hang-, nyelv- és kommunikációs zavarban szenvedő gyermekek és felnőttek hátrányainak megelőzésére, vizsgálatára és felismerésére, más beszédkórképektől való elkülönítésre, az ezekből következő feladatok megállapítására, megtervezésére, sérülés specifikus, prevenciós, terápiás (habilitációs, rehabilitációs), fejlesztési, nevelési, oktatási tevékenység ellátására képesített szakember.

A logopédiai terápiát igénylő óvodáskorú gyermekek szülei részére nagy örömöt jelent, hogy az óvodákban látjuk el a terápiát. Itt kerülnek ellátásra a sajátos nevelési igényű beszédfogyatékos és a beszéd- és nyelvhasználat fejlődési zavarában szenvedő óvodáskorú gyermekek is, ahol a szakértői bizottsági vizsgálat logopédiai terápiát ír elő – tájékoztat a szakember. 

Ebben a nevelési évben Szálas Márta gyógypedagógussal, logopédussal is találkozhatnak a kiskőrösi óvodások és szüleik 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS