Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz. Az átadó ünnepségre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor. 

 

-Hirdetés-

Kuti Tamás 1993. november 7-én született Kiskunhalason. A Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskolába járt német nemzetiségi tagozatra, majd a kiskőrösi Wattay Szakközépiskolában folytatta tanulmányait közgazdaságtan szakirányon. Itt 2012-ben fejezte be a középiskolát, tette le az érettségi vizsgákat, és az intézménytől megkapta a Wattay-díjat.

Ezt követően 2012-ben kezdte meg tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment alapszakán, ahol 2015-ben megkapta a felsőoktatási tanulmányi kötelezettségek teljesítését igazoló végbizonyítványát, majd a diplomáját.  

Még 2015-ben az alapszakos tanulmányainak vége felé közeledve alapította meg 21 évesen a Shredex Kft.-t, ezt követően ugyanezen év novemberében megnyitotta a Shredx Fitness kiskőrösi létesítményét.

Kuti Tamás 21 évesen alapította meg a Shredex Kft.-t 

A kezdeti folyamatos fejlesztések révén 2016 végén sikerült stabilizálnia a vállalkozás piaci pozícióját, innentől kezdve a környező területek megvásárlására fókuszáltak a későbbi terjeszkedés miatt.

2018-ban folytatta tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem vállalkozásfejlesztés mesterképzésén, melynek ismereti anyagát tökéletesen be tudta építeni vállalkozásának vezetésébe.

2020-ban szerezett mesterdiplomát, ezután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem  joghallgatójaként kezdte meg tanulmányait.

A covid alatti nehéz időszakot követően sikerült kilábalniuk a komplikált gazdasági helyzetből, és visszaépíteni az ügyfélkörüket, majd rekordmagasságokba emelni azt.

2021-ben teljesen átalakult belső arculattal és dizájnnal, a létesítmény teljes áramigényét ellátó napelem rendszerrel, 2022-ben új wellness és szépségipari részleggel, illetve minden évben fitnesz gépek sokaságával bővültek.

2023-ban a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi- és Iparkamara jelölése alapján elnyerték az év vállalkozása díjat a szolgáltató szektorban.

A 2018-ban megkezdett építkezések az idei évben fejeződnek be. 2024-ben megnyitják a fitnesz központ melletti vendéglátó egységüket és a hozzá kapcsolódó látvány pezsgő- és borpincészetüket, melynek piaci bevezetését is megkezdik az év során.

A 2025-ös évre a fitnesz központjuk bővítését ütemezték elő egy 400 négyzetméteres szárnybővítéssel, mellyel új öltözők, aerobik és küzdősport termek, rekreációs részlegek jönnek létre.

Kiskőrös város első emberétől vehette át az elismerést

A Képviselő-testület „Kiskőrös Város Gazdaságáért” díjat adományozott
Kuti Tamás részére.

Kapcsolódó cikk
Átadták a városi kitüntető díjakat
Átadták a városi kitüntető díjakat
Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz az arra méltóknak. Az...

Szöveg: Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal
Fotók: Juhász D. Géza  

MEGOSZTÁS
Írta: vira