Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz. Az átadó ünnepségre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor. 

 

-Hirdetés-

Kecskeméti Pál 1958. augusztus 18-án született Kiskunhalason, 16 évvel szülei házasságkötése után. Kisbócsán nőtt fel, az általános iskola 2. osztályát már Kiskőrösön kezdte és fejezte be, ahol eleinte meg kellett küzdenie a magyar nyelvvel is, ugyanis Kisbócsán szinte mindenki szlovákul beszélt körülötte. Konfirmáló lelkésze dr. Murányi György volt. Ezt követően kőművesnek tanult.

A három évtizednél is hosszabb lelkészi szolgálata alatt a gyülekezet fiataljaival való foglalkozás, a konfirmandusok felkészítése és a zene okozta számára a legnagyobb örömöt

A templomban Isten igéje mellett sokkal jobban érdekelte az orgona. Győri János Sámuel az akkori segédlelkész javasolta, hogy kezdje el a hangszerrel való ismerkedést. Később a Fóti Kántorképző Intézet nyári táborában tért meg, ahol fiatalok együtt olvasták a Szentírást, és nagy hatással voltak rá Kiss János bácsi áhítatai.

Már hitre jutott fiatalként, 18 évesen vonult be katonának a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyába.

A katonaévek letelte után azon gondolkodott, hogy kőművesként fog dolgozni. Amikor ez a szándéka a kiskőrösi gyülekezet presbitériumának tudomására jutott, a presbiterek azon igyekeztek, hogy valamilyen szolgálatban megtartsák őt, ahelyett, hogy kőműveskanalat ragadna. Így aztán 1979. május 3-án a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség alkalmazásába került, mint segédkántor.

1979. november 24-én feleségül vette Kecskés Máriát, akivel két gyermeket neveltek fel: Pált és Esztert.

A „Kiskőrösért” díj

Négy évvel később 1983-ban kezdte el tanulmányait, akkori nevén Evangélikus Teológiai Akadémián, ahol 1986-ban szerezett diplomát gyülekezeti munkatárs szakon. Ezt követően 1988-ban beiratkozott lelkészképzésre. Tanulmányait nappali tagozaton végezte el. 1991. november 3-án Harmati Béla, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte lelkésszé.

A három évtizednél is hosszabb lelkészi szolgálata alatt a gyülekezet fiataljaival való foglalkozás, a konfirmandusok felkészítése és a zene okozta számára a legnagyobb örömöt. Erőt és lelkesedést adott számára a gyülekezet énekkara és fúvós zenekara, ami folyamatosan működött az egyházközségben.

2023. augusztus 18-án Kecskeméti Pál, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség lelkésze 65 éves korában nyugdíjba vonult.

A fúvószenekart továbbra is vezeti, szolgálatra is szívesen vállalkozik azóta is, hiszen a lelkész lelkész marad nyugdíjasként is.

Domonyi László polgármestertől vehette át a díjat

Kiskőrös Város Képviselő-testülete „Kiskőrösért” díjat adományozott
Kecskeméti Pál részére.

Kapcsolódó cikk
Átadták a városi kitüntető díjakat
Átadták a városi kitüntető díjakat
Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz az arra méltóknak. Az...

Szöveg: Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal
Fotók: Juhász D. Géza  

MEGOSZTÁS
Írta: vira