Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz. Az átadó ünnepségre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor. 

 

-Hirdetés-

Petrányi Ilona iparos és mezőgazdasági múlttal rendelkező soltvadkerti családból származik, apai nagyapja kovácsmester volt. Énekelni szerető, verselgető nagyszülei körében nőtt fel összetartó, hagyományos értékrendű keresztény családban.

Néhai édesapja, Petrányi József a Petőfi Népe című megyei lap ügynökségvezetője volt. Édesanyja, Bán Ilona mindvégig a Soltvadkerti Önkormányzat köztisztviselőjeként dolgozott, közel 40 szolgálati éven át, most aktív nyugdíjas.

Egy lánytestvére van, aki Petrányi Ilonához hasonlóan pedagógusi végzettséggel rendelkezik.

Általános iskolai tanulmányait a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskolában végezte, majd a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-ének szakon szerzett tanári diplomát. A Magyar Táncművészeti Főiskola néptánctanári tagozatán tanult másfél évig, de tanulmányait kislánya születése miatt megszakította. Elvégezte Fóton a kántorképző tanfolyamot, emellett felsőfokú közművelősédi szakember és népi játszóházi foglalkozásvezető végzettséggel is rendelkezik. 

1988 óta dolgozik a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolában magyar-ének szakos tanárként, közel 20 éve néptáncot tanít az alsós tanulóknak.

1991-ben Boldog Ivánné segítségével – az akkori ének-zene tagozatos gyermekekkel – megalapították a Kicsinyek kórusát, mely azóta is aktívan működik iskolában.

1988 óta dolgozik a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolában magyar-ének szakos tanárként, közel 20 éve néptáncot tanít az alsós tanulóknak

A napi feladatokon túl diákjaival évtizedek óta részt vesznek különböző versenyeken. Az évek során szerzett díjak, helyezések, elismerések közül az Országos koráléneklési verseny 1. és 2. helyezésre valamint a KEVI népdaléneklési verseny 1. helyezésére a legbüszkébb.

A Kicsinyek kórusával és iskolai néptánccsoportjaival évtizedek óta rendszeresen részt vesz a város kulturális életében. A gyerekekkel közös fellépéseivel örömet szeretne szerezni a közönségnek, a fellépő gyermekek szüleinek – és nem utolsósorban – a fellépő gyerekeknek.

Első házasságából született gyermeke, Annie már kétgyermekes anyuka. Ilona, Zselyke és Zília boldog nagymamája.

Férje, Krizsán Pál egy állatgyógyászati cégnél az értékesítésben dolgozik.

Közös gyermekük, Karolina az ELTE Jogtudományi Karának első éves hallgatója.

2003-ban Kiskőrös Város Képviselő-testülete, Művelődési, Közoktatási és Sport Bizottsága Petrányi Ilonának a kiemelkedő színvonalú oktató-nevelő munkája és az iskolai közösségért kifejtett példaértékű kulturális munkája elismeréseként Kiskőrösért Emléklapot adományozott.

Hisz a művészeti nevelés létjogosultságában. Örömteli, élményszerű tanításra törekszik. Szerencsésnek tartja magát, mert az éneklés, a tánc, a szép magyar nyelv és az irodalom, a tanítás révén, része a mindennapjainak.

Domonyi Lászlótól vehette át az elismerést

A Képviselő-testület „Kiskőrös Város Kultúrájáért” díjat adományozott
Petrányi Ilona részére.

Kapcsolódó cikk
Átadták a városi kitüntető díjakat
Átadták a városi kitüntető díjakat
Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön a képviselő-testület önkormányzati elismeréseket adományoz az arra méltóknak. Az...

Szöveg: Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal
Fotók: Juhász D. Géza  

MEGOSZTÁS
Írta: vira