Idén először rendezett bált az Izsáki Ipartestület, mely szeretné a vállalkozói jótékonykodást hagyománnyá teremteni. 2024. április 20-án, szombaton 19 órakor welcome drinkkel fogadták a szervezők a vendégeket az általános iskola tornacsarnokában megrendezésre kerülő Jótékonysági bálon.
Kapás Zoltánné, Gmoser-Juhász Csenge a bál háziasszonya, és Lakatos Tamás

Az eseményt szervező Izsáki Ipartestület képviseletében Lakatos Tamás és az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatónője Kapás Zoltánné nyitotta meg az estét. Az igazgató asszony beszédében összefoglalta az elmúlt évben elért fejlesztéseket és sikereket, valamint köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül ezek a célkitűzések nem valósulhattak volna meg. Arról is beszélt, hogy mennyire büszke az izsáki tanulókra, hiszen a járási, tankerületi, megyei és országos versenyeken, akár sport, akár tanulmányi területen igen jól szerepelnek, így iskolánk a tankerület egyik kiemelkedő intézménye.

-Hirdetés-

A bevezető hangulatról az iskola diákjainak műsora gondoskodott. A vacsora előtt a vendégeket az előző héten megrendezett német tankerületi versenyen fellépő 7.b osztály tanulói, különleges térd táncukkal lepték meg, felkészítő tanár Katzenbachné Csengődi Edit volt.

A 7.b osztály tanulói különleges térd táncukat mutatták be

Majd Oláh Ibolya vezetésével a 4.a osztály néptánca színesítette a műsort.

4. a osztály néptáncolt

A rendezvényen 300 fő vett részt, a vacsorát a Vino Étterem biztosította, az est folyamán pedig selfi pont és büfé is üzemelt. A jó hangulatról a Giovi Family zenekar gondoskodott. Természetesen a népszerű tombolasorsolás sem maradt el.

Az idei évben is rengeteg vállalkozó támogatta a jótékonysági rendezvényt tombola felajánlással, illetve egyéb megjelenésben.

Az est bevételét az oktatási körülmények javítására és a tanulók támogatására fordítják. Illetve a támogatói jegyekből származó bevételt a napokban leégett családi ház tetőszerkezetének helyreállításának a megsegítésére.

A szervezők és az általános iskola pedagógusai köszönetüket fejezik ki minden felajánlónak és mindenkinek, aki bármivel is segítette az estet, akik nélkül a bál nem valósulhatott volna meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (174 db kép)
MEGOSZTÁS