Pünkösdvasárnap színes és látványos programokkal folytatódott a XII. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozó. A helyszín ezúttal már az Erdőtelek utáni Dutra Bázis II. elnevezésű hely volt, ahol szántóbemutatóval, traktorhúzással és ügyességi versenyekkel is kedveskedtek a sok-sok kilátogató érdeklődőnek. Az eseményre évről évre nagyobb az érdeklődés.

Délelőtt előbb szántóbemutatót tartottak, majd a kis traktorok húzóversenye következett. Délben a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör tagjai a Dutrák táncát is előadták. Délután folytatódott a programok, ahol már a nagy traktorok húzóversenyére került sor. Itt a Dutrák mellett, MTZ-k és más nagy erőgépek mérték össze erejüket. Most is egy Rába Steiger 250-est kellett elhúzniuk a járműveknek.

Húzóverseny: MTZ a Dutra ellen
-Hirdetés-

Az idei évben újdonság volt, hogy a legjobbak serleget és oklevelet is kaptak. A húzóversenyek után egy ügyességi versenyszám következett, ahol a hordókerülés volt a feladat, majd ki kellett ugrani a traktorból egy Garden Juice üdítőitalért, ami után hátramenetben kellett vissza szlalomozni a traktorokkal a kiindulási pontra.

Hordókerülő ügyességi verseny

Az ügyességi verseny után az egyik kísérőprogramra került. Az emberek próbálták meg visszahúzni a traktorokat. Egy MTZ-t és két Dutrát sikerült is a közönségnek egy kötél segítségével megállítani, azonban egy Dutra D4K már erősebbnek bizonyult.

Emberek a gépek ellen

A bemutatók és versenyek sora 16 óra után a Dutra Karusszellel ért véget. Egy meglepetés is volt a koreográfiában, ugyanis Barkóczi László betyárnak öltözve állt fel a Dutrákra, és mint egy hajtó, irányította őket. Mintha csak egy lovas fogat lett volna, de ezúttal Dutra ötöst láthatott a közönség.

Dutra ötös

A programok után elárverezték a betyárkalapot, amit Barkóczi László viselt a meglepetés műsor során. Ezek után a húzó és ügyességi versenyek eredményhirdetésére került sor.

Húzóverseny eredményei:

0-40 lóerőig:
1. Horkai László
2. Takács Gergő
3. Kádár István

81-120 lóerőig:
1. Csengődi János
2. Zámbó Milán
3. Hordós János

121 lóerő felett:
1. Csengődi János
2. Takács Dávid
3. Benyó Dániel

Ügyességi:
1. Vida Zoltán
2. Juhász Gergő
3. Dékány Lénárd

Az eredményhirdetés után a kétnapos rendezvény zárásaként tombolahúzást tartottak. Az értékes nyeremények mellett idén is egy Dutra volt a fődíj. 2024-ben egy UE-28-as traktor, melyet mondhatni helyiek nyertek meg. Az Ökördi tanyán élő Fülöp Tibor és családja volt a szerencsés, aki hazamehetett a nyeremény Dutrával.

Fülöp Tibor és családja nyerte meg a Dutra UE-28-as traktort

A szervezők szeretnék minden támogatónak és segítőnek megköszönni a tombolafelajánlásokat, a két nap lebonyolításában nyújtott segítséget, és mindenkinek, aki valamilyen formában is hozzájárult a XII. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozó sikeres megrendezéshez. Ami biztos, hogy jövőre Pünkösdkor újra lesz Dutra Találkozó Kiskőrösön.

Kapcsolódó cikk
Dutrák zajától volt hangos Kiskőrös
Dutrák zajától volt hangos Kiskőrös
Ha pünkösd, akkor Nemzetközi Dutra Találkozó Kiskőrösön. Minden évben a pünkösdi hétvégén gyűlnek össze a magyar legendás traktorok szerelmesei. Idén...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (266 db kép)
MEGOSZTÁS