2024. május 25-én tartották a 14. Soltszentimrei Falunap és Majális rendezvényt. A program idén a 100. évfordulót ünneplő település programsorozatának negyedik napja volt. Már reggel elkezdődött a pörköltfőző verseny, majd délután színpadi programok színesítették a falunapot.

Délután 14 órakor került sor a főzőverseny eredményhirdetésére. A következő végeredmény született:
1. Helenkár András
2. Markó Tamás
3. Madácsi István.

-Hirdetés-

Különdíjasok lettek: Polgár István és Kupsza Dániel.

14 óra 30 perckor Nagy István, Soltszentimre település polgármestere köszöntötte a falu népét, majd zenés operett műsor vette kezdetét. Fellépett: Schupp Gabriella és Cseloczki Tamás a Kecskeméti Katona József Színház művészei.

Schupp Gabriella és Cseloczki Tamás

Az ismert operett dallamok után helyi vizekre eveztek, ugyanis a soltszentimrei Bitangolók zenekar lépett a színpadra. Ismert magyar slágerek mellett saját szerzeményeket is előadott a kéttagú zenekar, Andó István és Sallay György.

Bitangolók

A Bitangolók koncertje után néptáncos műsor vette kezdetét, melyben a Hatetudnád Tánctanoda táncosai mellett felléptek a helyi iskolás és óvodás csoportok is. A Hatetudnád Tánctanoda Számfira Máté és Számfira-Nagy Zita vezetésével egyengeti a fiatalokat a néptánc útján. A táncokhoz a zenét Tamás Áron és Szabó Levente szolgáltatta.

Hatetudnád Tánctanoda táncosai
A Soltszentimrei Általános Iskola Közhasznú Alapítvány rajzpályázatának eredményhirdetésére is sor került. A díjakat Balog Istvánné – Klári néni adta át.

Óvodás korcsoport:
1. Mocsai Médea, Bazsó Lili
2. Helenkár Léna, Somogyi István
3. Csiszér Luca
, Papp Benjamin

Iskola alsó tagozat:
1. Janosics Lilla, Csabai Regina
2. Szűcs Bálint, Veres Niké
3. Digner Lilien, Markó Márk, Janosics Jázmin

Iskola felső tagozat:
1. Szász Éva
2. Gudman Brigitta, Rákóczi Sára
3. Andó Tibor, Dézsi Éva

Felnőtt kategóriában első helyezést kapott Grófné Gyúró Edina szépséges műveivel. Különdíjat kapott egy nagyon különleges családi alkotásért Prókainé Varga Noémi, Liszkai Csenge és Prókai Lili. Egyéb különdíjban három kisgyermek részesült: Gróf Maja, Kiss Adrienn, Lakatos Írisz.

Az általános iskolások matrózoknak öltöztek

Este fél hatkor a nap sztárfellépő duója, a Unique együttes lépett a színpadra Kovacsics Ádám és Völgyesi Gabi vezetésével. A koncerten felcsendültek a legendás slágerek is, mint a Létezem, a Mozaik vagy éppen az Úttalan utakon.

Unique együttes

Este a nagysátorban utcabál vette kezdetét, melyen a talpalávalót Oroszi Sándor zenekara húzta. 21 óra 30 perckor tűzijáték zárta a napot.

Kapcsolódó cikk
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli Soltszentimre település
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli Soltszentimre település
Négynapos programsorozattal ünnepli Soltszentimre település fennállásának 100. évfordulóját. A programok már szerdán elkezdődtek, amikor is az általános iskolás diákok adtak...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (206 db kép)
MEGOSZTÁS