Stenczelné Bencsik Amália tíz éve aktív tagja a Kiskőrösi EGYMI-nek. 2018 szeptembere óta intézményük kinevezett dolgozója gyógypedagógiai asszisztensi munkakörben. Az itt eltöltött idő alatt más-más feladatkörben számíthattak és számíthatnak munkájára a pedagógusok. Az alsó tagozat osztályaiban kezdte pályafutását, majd néhány év elteltével az autizmussal élők iskolai csoportjában erősítette a nevelő-oktató munkát. Az elmúlt két évben pedig a felső tagozatos tanulók körében igyekezett szeretetteljes támogatást nyújtani. Elhivatottságára, gyermekszeretetére, következetességére, odaadására minden területen számítani lehetett és lehet mind a mai napig. Segítő hozzáállásával és aktív közreműködésével intézményi életük hétköznapjainak oszlopos tagja. A környezettudatos nevelést támogatva tevékenyen vesz részt az ÖKO-team munkájában, segít megálmodni és megvalósítani az ehhez kapcsolódó programok sorát. Kreativitása, ötletessége határtalan, melyet többek közt a dekorációk megalkotásában, a délutáni napközis tevékenységek színesítése során kamatoztat. Nyaranta aktív szervezője és résztvevője a tanulóik számára szervezett táboroknak, programoknak. A kollégák és az ide járó gyermekek is bátran fordulhatnak hozzá, szívesen nyújt nekik segítő kezet. Számára a gyermekek közössége, az ezt körbefonó intézményi lét, a hasznosság megélése, a szeretet jelenti a feltöltődést. Napi tevékenységeit magas minőségi színvonalon és gazdaszellemben végzi.  

-Hirdetés-

Mindenkor példamutatóan végzett, magas színvonalú és elkötelezett munkájáért a „Kiskőrösi Tankerületi Központ Elismerő Oklevele” Díjat vehette át Vágó Ferencnétől, a KTK igazgatójától. 

Kapcsolódó cikk
Ballagás és tanévzáró a kiskőrösi EGYMI-ben
Ballagás és tanévzáró a kiskőrösi EGYMI-ben
A Kiskőrösi EGYMI végzős diákjainak ballagása június 21-én volt, amikor a 8. osztályosok ünnepélyes keretek között búcsúztak el az iskolától....

Szöveg: Kiskőrösi EGYMI 

MEGOSZTÁS
Írta: vira