A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 24. fordulójában a Kiskőrösi LC csapata hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi együttes április 20-án a Solti FC gárdáját fogadta, akiktől 5-1 arányú vereséget szenvedtek.

Kiskőrösi LC – Solti FC 1-5 (1-2)

A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Szedmák, Patai, Salami (Lengyel), Szabó G., Vén, Budai, Torgyik (Dulai), Szabó D., Lajkó, Albert (Gyenizse).

A Solti FC csapata

Solti FC: Cseresnyés – Fehér, Szalánczi, László, Ludányi, Szili, Molnár (Bíró), Horváth M., Madár, Pribék (Kurta), Nitsch.

A kiskőrösiek mezőnyfölényével kezdődött a találkozó és a 3. percben Budai Áron lövése után nem sokkal ment a kapu mellé a labda. A soltiak a 7. percben vezették az első komolyabb támadásukat, amikor a kaputól 18 méterre bal oldalon szabadrúgáshoz jutottak. A szabadrúgást László Tamás nagy erővel lőtte a kiskőrösi kapu jobb felső sarkába, megszerezve ezzel a vezetést a soltiaknak (0-1). A hazai támadások során a 10. percben Szabó Dávid futott el a bal oldalon és óriási helyzetben léptek bele a lövésébe a kaputól mintegy 6 méterre a solti védők. A 18. percben jobb oldali szabadrúgást végezhetett el a kiskőrösi Vén Balázs, mely után Salami Eugene fejelte középről a kapuba a labdát (1-1).

A 23. percben a solti Madár Máté buktatta a kiskőrösi Torgyik Mátét, amiért a hazaiak szabadrúgást kaptak. Az eset után összeszólalkozott a két említett játékos, miközben Madár Máté szemből megrángatta Torgyik Mátét. A játékvezető a történtek miatt Madár Mátét piros lappal kiállította, Torgyik Máté pedig sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

Az emberelőnybe került kiskőrösiek ezt követően nagy mezőnyfölényben játszottak és sorra dolgozták ki a veszélyes támadásokat. A kiskőrösiek közül előbb Szedmák Roland lőtte a kapuba elfutás után tiszta helyzetből a labdát, majd Salami Eugene üresen állva mintegy 10 méterről középről a kapu fölé lőtt és Albert Áron is nagy helyzetbe került, de a kapu előtt hosszan vette át a labdát ziccerben. Szinte a második támadását vezette a mérkőzésen a solti csapata 37. percben, amely végén a bal oldalról induló László Tamás mintegy 18 méterről a kiskőrösi kapu bal oldalába lőtte nagy erővel a labdát (1-2). A bekapott gól megzavarta a kiskőrösieket és nem sokkal később a solti László Tamás lövését, majd a kipattanó után Horváth Máté próbálkozását is bravúrral védte Tóth Zoltán, a kiskőrösiek kapusa. A szünet után az emberhátrányban játszó soltiak szereztek újabb gólt a 49. percben, amikor a középen kilépő László Tamás futotta le a hazai védőket és magabiztosan értékesítette a helyzetet (1-3). Az 56. percben ismét a soltiak vezettek egy gyors kontratámadást, amely végén Pribék Tamás szánta el magát lövésre mintegy 20 méterről és a megpattanó labda „bedadogott” a kiskőrösi kapu jobb oldalába (1-4). Az 1-5-ös végeredményt az 58. percben a solti László Tamás újabb gólja állította be, amikor a bal oldalról indulva lefutotta a hazai védőket és higgadtan értékesítette a helyzetet. A kiskőrösiek a második félidőben a szervezetten védekező soltiakkal szemben szinte teljesen veszélytelenek voltak a kapura, a vendégek támadásai pedig állandó gólveszélyt jelentettek. A hazai csapat 1-1 után akár több góllal is vezethetett volna, de kihagyták az óriási helyzeteket, amelyek megbosszulták magukat. A soltiak akarásban, játékban is felülmúlták a kiskőrösieket és a jó helyzetkihasználásuknak köszönhetően nyertek ilyen nagy arányban megérdemelten.

Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

– Mindenek előtt elnézést szeretnék kérni a csapat és a saját magam nevében a szurkolóinktól, akik kilátogattak a mérkőzésre a mai teljesítményünk miatt. Amit ma nyújtottunk az nem méltó a kiskőrösi labdarúgás hagyományaihoz. Vezetett az ellenfél, de tudtunk egyenlíteni, ami után emberelőnybe kerültünk és azt hitték a játékosok, hogy elég a cipőt kiküldeni a pályára és megnyerjük a találkozót. A soltiak azt nyújtották, amire számítottam, szervezetten és nagy akarással, egységes csapatként játszottak. A vendégek az emberhátrányuk ellenére a játék minden elemében felülmúltak bennünket és nálunk ma szinte egyetlen értékelhető teljesítmény sem volt. Nagyon sajnálom, hogy 1-1 után a helyzeteinkből nem tudtuk megszerezni a vezetést, mert akkor talán másként alakultak volna a dolgok. Ennek a vereségnek biztos lesznek következményei, de nagyon remélem, hogy fel tudunk majd ebből állni.

Facskó József – Solti FC edzője:

– Az ősszel kikaptunk hazai pályán a kiskőrösiektől, amiért szerettünk volna a mai napon visszavágni. A mérkőzés elejébe kicsit belealudtunk, de egy szabadrúgásból mi szereztük meg a vezetést. Ezt követően fölényben játszottak a kiskőrösiek, akik egyenlítettek és nehéz helyzetben voltunk. A kiállítást sajnos jogosnak érzem, amivel helyre rázta a csapatot és ez után játszottuk azt, amit elterveztünk. Úgy gondolom taktikailag nyertük meg ezt a mérkőzést, jól felkészültünk az ellenfelünkből és kihasználtuk a kiskőrösiek megingásait, gyenge pontjait.

MEGOSZTÁS