Április 26-án, szombaton második alkalommal rendezték meg Izsákon a Töltött Káposzta Fesztivált és Kézműves Vásárt a Kajla Off-Road Tanya szervezésében. Az esemény idén is nagy népszerűségnek örvendett: 36 csapat, több mint 300 fővel állt bogrács mellé, hogy elkészítse saját változatát ebből a közkedvelt ételből.

Bár az időjárás reggel esőt ígért, a nap végül kegyeibe fogadta a fesztiválozókat, így a töltött káposzták mellett a jókedv is garantált volt.

A résztvevő csapatok 2–10 fős létszámmal neveztek, és az ínycsiklandó ételek mellett egész nap színes programok szórakoztatták a kilátogatókat: élő zenével Kotlár Ferenc és Török Gyula gondoskodott a jó hangulatról, a gyerekeket ugrálóvár, a felnőtteket tombola és kézműves vásár várta.

Remek hangulat, finom ételek várták a látogatókat

A rendezvényt 9 órakor Fertig József főszervező, a Kajla Off-Road Tanya tulajdonosa nyitotta meg, aki maga is elkötelezett rajongója a töltött káposztának. Az ő felkérésére idén is Rappali József – tavalyi harmadik helyezett – vállalta, hogy 300 szármát készít a vendégeknek. Így idén már saját csapatával együtt nem kevesebb, mint 670 darab töltött káposztát készített!

Fertig József Kajla a rendezvény főszervezője

A főzőverseny szigorú szabályok szerint zajlott: csak valódi töltött káposztával lehetett nevezni. Bár 36 csapat vett részt, a zsűri 31 ételt értékelt, mivel a többiek inkább káposztás, de nem klasszikus töltött káposztás étellel készültek.

Szűcs Zoltán, a Mizse Hotel konyhafőnöke

A háromtagú zsűrit Szűcs Zoltán, a Mizse Hotel konyhafőnöke, Kondász Ferenc amatőr főző, és Müller Tamás, a Gedeon Birtok Kft. munkatársa alkotta. Szűcs Zoltán elmondta: a versenyben minden korosztály képviseltette magát, a legfiatalabb versenyző mindössze 14 éves volt. A zsűrizés során a legfontosabb szempont az ízharmónia volt: nem lehetett sem túl savanyú, sem túl fűszeres vagy íztelen az étel. Mint mondta, nagyon szoros volt a verseny, az első három helyezett között újrakóstolással döntöttek.

A szabadtéri főzés során a szél jelentett némi kihívást, de összességében kiváló ételek születtek. „Ez egy igazi családias hangulatú rendezvény volt, ahol minden csapat nyert: egy szép napot az élettől, jó társasággal, élőzenével, finom ételekkel. Kell ennél több?” – összegezte a napot Szűcs Zoltán.

A verseny végeredménye:

  1. helyezett: Lúcsió és barátai

2. helyezett: Chili csapat

3. helyezett: Mészáros családi gazdaság

A nyertesek egy szép vágódeszkát, valamint a Fajszi Paprikamanufaktúra és az Izsáki Háziészta Kft. ajándékait vehették át.

1. helyezett a Lucsió és barátai
2. helyezett Csini csapat
3. helyezett: Mészáros családi gazdaság

Fotók: Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (152 db kép)
MEGOSZTÁS