Harmadik alkalommal került megrendezésre a soltvadkerti Bocskai utcai óvodában a Színes Családi Kavalkád, amely óvodánk jótékonysági rendezvénye volt. Minden évben színes programokkal vártuk a családokat és vendégeket: légvárral, tűzoltóautó-bemutatóval, táncbemutatóval – ebben az évben Nokta Gábor vezetésével.

 

A gyerekeknek lehetőségük volt arcfestésre, hajfonásra, csillámtetoválásra, lufihajtogatásra és barkácsolásra is. Nagy örömünkre szolgált, hogy ezek a programok volt óvodásaink szüleinek felajánlásaiból valósulhattak meg.

A felnőtteknek vércukor- és vérnyomásméréssel, valamint kényeztető nyak- és vállmasszázzsal kedveskedtünk. Visszatérő adományozónk, Király Annamária és családja idén finom kenyérlángossal készült erre a különleges délelőttre.

Szülői felajánlásokból készültek el a zsákbamacskák, és a büféasztalra is ízletes sütemények, pogácsák és szörpök kerültek.
A Szülői Munkaközösség és az óvoda dolgozói közösen vállalták a rendezvény megszervezését.

A délelőtt egyik különleges fénypontja a bőröndszínház előadása volt a gyerekek számára, akik nagy figyelemmel és lelkesedéssel követték a történetet
Családi napunk célja egy vidám hangulatú, közösségépítő délelőtt megvalósítása volt – örömmel mondhatjuk: sikerrel jártunk!
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, munkájával vagy felajánlásával hozzájárult a nap sikeréhez!

Bocskai Óvoda dolgozói
Képek: Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (149 db kép)
MEGOSZTÁS