A Hatetudnád Tánctanoda 2025. augusztus 4-8-a között rendezte meg a VI. Iringó Gyermek- és Felnőtt Néptánctábort, melynek ezúttal is Soltszentimre adott otthont. 

A néptáncoktatás mellett kézművesség, kirándulás, sok játék és táncház is várta a táborozókat. Az oktatás több korcsoportban folyt 4 éves kortól 99 éves korig: 1. Pirinkó, 2. Kis-Iringó, 3. Nagy-Iringó, 4. Ifi-Felnőtt (17 éves kortól). Az esténként megtartott ingyenes táncházba (Szentimrei Folkesték) nem csak a táborozókat, hanem minden külsős érdeklődőt is szeretettel vártak. 

Az első nap reggelén megérkeztek a táborozók és elkészült a sátortábor. Ezt követően a gyerekek és a felnőttek is elkezdték a tanulást. A legkisebb táncosokkal -Pirinkó csoport- Kata néni és Jani bácsi játszott és táncolt, a Kis-Iringós gyerekek Barna bácsi és Zsuzsi néni segítségével ismerkedtek a bukovinai táncokkal, a Nagy-Iringósokkal pedig Kinga néni és Tamás bácsi kezdte el a küküllőmenti táncokat megszerettetni. A felnőttek sem maradtak ki, ők a kalotaszegi táncokba kóstolhattak bele Zita és Máté segítségével.
Délután lovaskocsival indultak útnak a Csonka-toronyhoz, közben pedig megálltak a Szekeres Tejműhely új üzemet is megcsodálni.
A sok izgalmas program után gyorsan elérkezett a tábor nyitó esti táncház ideje is, ami idén is fergetegesre sikerült, ahol a talpalávalót a Talléros Együttes húzta. 
 
A Csonka-toronynál is táncra perdültek a táborozók
A tábor második napja is nagyon eseménydús volt. Az egész napos tánc és ének után délután a Szent Imre Fúvószenekar szuper koncertjét hallgathatták meg a résztvevők a parkban.
Ezután egy Kvíz vette kezdetét Sörösné Csilla vezetésével, ahol idén hét csapat versenyezett. A játékosok remek kis ajándékokkal gazdagodhattak, a főnyeremény pedig egy pár nyuszi volt a Boldog Nyúlfarm jóvoltából.
A nap végén a sok program mellett egy kis Talléros táncházra is jutott még idő.
 
Sörösné Csilla vezetésével vette kezdetét a Kvíz
 
 
Szerdára az alvással töltött idő egyre kevesebb volt, de a táborozók lelkesen táncoltak, énekeltek, kézműveskedtek a nap folyamán. Az egész napos kemény munka után egy könnyed túrát tettek Morvai Edina vezetésével, amit idén is nagyon élveztek a résztvevők.
Az estét pedig egy szuper moldvai táncházzal zárták! 
 
Morvai Edina vezetésével túráztak a táncosok
A szerdai fesztiválnap igazán eseménydús volt. A csütörtöki délután során a KiMitTud-ot követően elkezdődtek a sportprogramok és a gyerekeket ugrálóvár is várta.
Focistáknak megtartották a már hagyománnyá való éves tábori rangadót.
A III. Iringó Focitornán három csapat játszott egymással:
  • Szentimrei Fiatalok
  • HaMiTudnánk FC
  • Bács-Kiskun megyei Polgármesterválogatott
Az első helyezett a Bács-Kiskun megyei Polgármesterválogatott lett idén is.
 
A III. Iringó Focitornán három csapat játszott egymással

A foci után a III. Talléros Pingpong Bajnokság meccsei is elkezdődtek.

A finom vacsora után pedig egy fergeteges táborzáró táncház várta az érdeklődőket a Talléros Együttesnek köszönhetően!
 
Este egy fergeteges táborzáró táncház várta az érdeklődőket
Végül elérkezett a tábor utolsó napja is. Idén is fantasztikus öt napot töltöttek együtt tele vidámsággal, tánccal, énekléssel, népzenével és játékkal a résztvevők.
A hét során tanultakat péntek délután mutatták be az érdeklődőknek.
A záróműsor elején kihirdették a III. Iringó KiMitTud eredményét, a Kvíz Est és a III. Iringó Focikupa eredményét, valamint a III. Talléros Ping-pont kupa első díjai is kiosztásra kerültek.
 
A bemutató elején a Talléros Együttes és az oktatók örvendeztették meg a közönséget egy magyarpalatkai produkcióval. Vendégművészként Hankó Tamás sietett a segítségükre.
A Talléros Együttes és az oktatók örvendeztették meg a közönséget egy magyarpalatkai produkcióval
Őket a Pirinkó csoport követte, akik játékfűzéssel csaltak mosolyt a közönség arcára, Lábas Kata és Hajnal Jani vezetésével. A Kis-Iringó csoport bukovinai táncokat mutatott be, az oktatók Zádori Zsuzsi és Bőtös Barnabás voltak. A felnőtt csoporttól kalotaszegi táncokat láthatott a lelkes közönség, a táncanyagot Számfira Máté és Nagy Zita tanította. A Nagy-Iringó csoport pedig a küküllő menti koreográfiáját táncolta el, őket Mészáros Kinga és Józsa Tamás tanította a hét során.
,,Ezúton is szeretnénk megköszönni Soltszentimre település önkormányzatának, és képviselő-testületének, településünk óvodájának és iskolájának, hogy támogatta táborunkat. Továbbá családunknak, a település lakóinak, a táborozóknak, hogy segítségükkel, pozitív hozzáállásukkal segítették a tábor megvalósítását!
Nagy öröm számunkra, hogy csak pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk idén is, külön öröm, hogy nagyon tetszett mindenkinek Soltszentimre. Bízunk benne, hogy akik idén itt voltak, jövőre ismét visszatérnek, de szeretettel várjuk majd az újonnan érkezőket is!
Végezetül idén is elhangzott a kedvenc mondatunk, amivel most búcsúzunk:

– Ez volt eddig a legjobb tábor! ” 

– nyilatkozták a tábor szervezői. 

Forrás: Hatetudnád Tánctanoda
Képek:
 Boros Attila

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (119 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira