Idén már huszonnegyedik alkalommal telt meg a soltvadkerti kemping motorzajjal, füsttel, nevetéssel és legendás Ladákkal. A hagyományos találkozóra az ország minden szegletéből érkeztek rajongók, a tizenharmadik alkalommal nemzetközi eseménnyé bővült programra pedig külföldről is jöttek vendégek.
Sokan más márkával gurultak be – hiszen a lényeg nem csak az autó, hanem a közösség, ami évről évre összehozza a barátokat, no meg ha még nincs kész a Lada…
A pénteki kapunyitás után rögtön beindult az élet: a gyerekek ugrálóvárban és arcfestésen szórakozhattak, míg a felnőttek bográcsfőző versenyen és Sör-Olimpián mérhették össze tudásukat. A napot a kultikus Macskafogó “VAD”kertmozi vetítése koronázta meg, majd a bulin Dj Skorpioh, Goldhand és Dune gondoskodott a hajnalig tartó pörgésről.

Szombaton sem állt le a tempó: versenyautó-kiállítás, brigádversenyek, Lada-limbó és hangnyomásmérés szórakoztatta a közönséget. Délután nosztalgikus rally-sztorik repítették vissza a rajongókat a régi időkbe, majd este Sterbinszky és Minea állította feje tetejére a táncteret.

A vasárnap a nagy fináléról szólt: kipufogó-ordítás, erőpróbák, díjátadók, végül pedig jött a várva várt gumifüst-show, ahol mindenki láthatta, mit bírnak a gépek – egészen addig, amíg „kifulLADÁSt” nem kapott a gumi.

A szervezők idén külön figyelmet szenteltek a gyerekeknek is: a programok nemcsak az autókról és a versenyekről szóltak, hanem igazi családi élményt kínáltak. Az esti mozi, az ugrálóvár és a játékos kihívások gondoskodtak arról, hogy mindenki megtalálja a kedvenc pillanatát.

A soltvadkerti Lada Találkozó azonban nem csak az autókról szól. Ez egy háromnapos ünnep, ahol barátok, családok és ismeretlenek válnak egy nagy brigáddá. Legyen szó Ladáról, más márkáról, bográcsban rotyogó ételről vagy éppen füstölgő gumiról – itt mindenki a része valami különlegesnek.
A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni minden résztvevőnek, segítőnek és a lelkes csapatnak a munkáját, valamint külön hálásak azoknak, akik a versenyautóikat bemutatták a közönségnek, emelve ezzel a találkozó színvonalát. A nemzetközi érdeklődés pedig még inkább bizonyítja, hogy a soltvadkerti rendezvény kiemelt helyet foglal el az autós közösség életében.
Fotógaléria:





