A “Szenior Örömtánc Antalildivel” tánccsoportjai idén is csatlakoztak az alzheimer világnapjához, amely szeptember 21-e. Ehhez kapcsolódóan most a programnak Kiskőrös adott otthont szeptember 19-én. Az Antal Ildikó szenior örömtánc oktató által vezetett csoportok 8 településről, valamint egy vendég csoport Hartáról is érkezett, így száznál is többen töltötték be a város főterét, közösen táncolva.
Az eseményen megjelenteket Antal Ildikó köszöntötte, aki köszönetét fejezte ki, hogy a programnak otthont adott Kiskőrös városa, támogatta az önkormányzat, a Petőfi Sándor Művelődési Központ, a Tesco Global Zrt., valamint sokat segítettek a helyi csoport tagjai.

Beszélt arról, hogy a városközponti sétát a közelmúltban elhunyt Jobbágy Mária emlékére teszik meg, aki 1987-ben alapítója volt az Újpalotai Családsegítő Szolgálatnak, majd később, 2012-ben visszatért. Szívügye volt az idősekkel végzett szociális munka, azon belül is a demenciával élők számára elérhető szolgáltatások fejlesztése. Munkájában fontosnak tartotta a szemléletváltást, valamint a nyugdíjas lakosok összefogását.

A helyi önkormányzat részéről Gmoser István alpolgármester köszöntötte a szenior örömtáncon résztvevőket, akik vidám, jó hangulatban töltötték be a város főterét.
A programról Antal Ildikó szenior örömtánc oktató elmondta, hogy ezt hagyományosan minden évben megrendezik a senior örömtáncosok körében, mely alkalom arra, hogy megemlékezzenek a demenciával élőkről és az őket gondozókról, családtagjaikról. Az alzheimer jelképe a lila szín és ehhez kapcsolódóan a programon résztvevők egy lila színű kitűzőt kaptak.
Összesen 8 településen oktat senior örömtáncot Antal Ildikó és az eseményre a házigazda kiskőrösieken kívül érkeztek Izsákról, Fülöpszállásról, Szabadszállásról, Kerekegyházáról, Páhiról, Csengődről, Bócsáról, Orgoványról, Kecelről, valamint egy vendég csoport Hartáról.

A program során senior örömtánc zenékre körtáncok, bloktáncok, valamint páros és udvari táncok voltak.

Hangsúlyozta, hogy a szenior örömtáncok lényege az órákon a mindig újabb táncok elsajátítása, mert ezzel tudják a rövidtávú memóriát edzeni és ezért is kapcsolódnak mindig az alzheimer világnapi rendezvényekhez. Ennek a mozgásformának, foglalkozásoknak a prevencióban óriási szerepe van, mert elsősorban a rövidtávú memória romlik a demenciában szenvedő betegeknél. Beszélt arról is, hogy sajnos országos szinten is jellemző, miszerint elsősorban nők látogatják az örömtánc foglalkozásokat. Ennek az is az oka, hogy a férfiak átlagéletkora alacsonyabb a nőknél és nagyon sok hölgy marad özvegy, valamint él egyedül, a szenior örömtánc foglalkozások látogatása pedig jó lehetőség arra, hogy ne izolálódjanak, közösségben legyenek és jó hangulatban, barátok között töltsék el az idejüket.
A magyarországi szenior örömtánc mottója a „mozgás, öröm, agytorna”, amiatt, hogy mind testileg és lelkileg, valamint szellemileg is óriási szerepe van az idősebb korosztályban az egészség megőrzés szempontjából.
Fotógaléria:





