
2026. február 28-án Mazsorett Bált rendeztek Kiskőrösön. A város Mazsorett Együttese évek óta folyamatosa több csoportban is halmozza a sikereket, most azonban új helyszínen, és nagy lelkesedéssel szervezték meg a gyermekek szülei az idei bált, ahol közel 90 vendég vett részt.
Az eseményre a Diákkonyhán került sor, ahova 18 órától várták a vendégeket. 19 óra után Gmoser György művészeti vezető köszöntötte a vendégeket. Elmondta: Kiskőrösön mindenki tudja, hogy a mazsorett egy nagy hagyományokkal működő közösség. 1990-ben kezdték ezt a műfajt Kiskőrösön, akkoriban érdekességnek számított ez Magyarországon és nagyon kevés mazsorett csoport volt az országban. Az elmúlt években bebizonyították, hogy igenis lehet egy nagy együttest létrehozni, amelynek neve is van az országban, illetve nemzetközileg is elismerté válhat. Az elmúlt néhány évben, leginkább Gubacsi Zsófia segítségével, az első vonalba tudták helyezni magukat. A megváltozott szabályok és új nehezítések ellenére is Kiskőrös benne van az ország első hét legjobb mazsorett csoportjában.
A művészeti vezető kitért arra is, hogy ez nem működne a háttércsapat nélkül, ahol az anyukák, apukák küldik a gyermekeket. Ha megjelennek valahol, akkor igazán népes közönségük van. Érdekességként felhozta, hogy ha beszervezik egy városi műsorra a mazsoretteseket délelőtt tíz órára, amikor még alapvetően nincsenek sokan a programokon, a mazsorett előadásokon még így is van 300-500 néző. Ez azt jelenti, hogy a szülők, ismerősök, barátok megmozdulnak és örülnek annak, hogy otthon, Kiskőrösön szerepel a város mazsorett együttese. Büszkén mondta ki, hogy ha bárhol megjelennek az országban, akkor mondják, hogy “Itt a Kiskőrös”, így szerinte nagyon jó érzés megjelenni bárhol is.

Korcsoporttól függetlenül a legtöbbször egy, kettő vagy akár három tamburmajor díjjal is hazatérnek egy-egy versenyről. Nem sok olyan csapat van, ahol elmondhatják, hogy 20 vagy akár több tambur díjjal is rendelkezik valaki, Kiskőrösön sok ilyen van. Örömét fejezte ki, hogy Gubacsi Zsófiával együtt sok-sok koreográfiát alkottak már meg, melyeket szintén elismernek a legtöbb versenyen. Már egészen óvodás kortól tudják indítani a gyermekeknek az oktatást. Munkájuk sikerességét az mutatja a legjobban, hogy a felnőtt csapatban harminc évesek is vannak. Ez nagyon fontos dolog és egyben mérvadó is, mert valaki elmegy egyetemre vagy elszakad Kiskőröstől. Utána visszajön felnőttként több éves kihagyás után, mert szeretné csinálni és nem akarja abbahagyni, hiszen ez egy jó csapat. Örömét fejezte ki a szülőknek, hogy minden csoportból voltak többen, akik összefogtak annak érdekében, hogy ez az idei bál összejöjjön, és sikeresen megrendezésre kerüljön – zárta köszöntő gondolatait a művészeti vezető.

A szülők nevében Balázs-Mezei Edina szólt a vendégekhez, aki az est főszervezője volt. Elmondta, hogy a szülők odaadása, segítsége nélkül a bál nem jöhetett volna létre. Külön megemlítette, hogy a dekoráció Soós Emese segítségével készült el, ahogyan a Mazsorett Fesztiválon is, illetve sok-sok tombola felajánlás érkezett a szervezőköz, nagyon sokan támogatták a bált, melyek közül kiemelte a GLC-mentes Kft. felajánlását akik 6 darab nagy értékű és nagyon sok kis értékű csomagot készítettek a bálra.
A vacsoráért a Diákkonyha felelt, mely a levest követően svédasztalos volt. A jó hangulatról Fenyvesi László gondoskodott.

Volt még egy meglepetés műsor is, melyen a szülők adtak elő egy koreográfiát. Érdekessége volt, hogy Gmoser György művészeti vezető mellett még négy apuka szerepelt a táncos produkcióban.

A bállal hagyományt szeretnének teremteni a szervezők, akik hálásan köszönik mindenkinek a résztvételt és a segítséget, a támogatóknak a felajánlásokat, mellyel hozzájárultak a Mazsorett Bál sikeres megrendezéséhez. A bevételt teljes egészében a Mazsorett Együttes csoportjaira fordítják.
Fotógaléria:




