-na persze: a mesében! Bár mondják, a középkorban (Solt)Vadkerten át húzódó hadiút mentén sok minden megesett. Például a tolvajok elrejtették a kincset, hogy az üldözők ne találják meg náluk. Aztán a nagy zargalászás, csaták és menekülés során szépen elporladt üldöző és üldözött egyaránt.
Igen, találtak kincseket a Kiskunságban, például a közelben Balotaszálláson. Aztán említhetjük az avar és a kun előkelők sírjait is, melyek leleteit a halasi Thorma János Múzeumban őrzik. Vadkert kimaradt a nagy lelet-szórásból, de miért is?
- Itt nem éltek kunok, vagy nem tudjuk, merre. Vadkert nem volt a Kiskun kerület része. Itt magyarok éltek, akik a középkorban nem temetkeztek értékekkel, esetleg néhány kisebb tárggyal.
- Vadkerten nem találtak régi tárgyakat a földben. Vagy nem tudjuk, hogy találtak.
- Lehet, hogy nyitottabb szemmel kellene járni?
Úgy gondoltuk, megpróbáljuk: egy napfényesebb délután néhányan kimentünk a szőlőkbe, mégpedig a Bócsai és a Büdöstói út közé. Igen, a helytörténészek erre felé sejtik az Ős-Vadkert falut. És kinyitottuk jól a szemünket. Tényleg. Meg a biztonság kedvéért vittünk magunkkal egy fém (vas-bronz-alumínium-nemesfém)-kereső készüléket. Ezzel a föld alá is „leláttunk” — legalább egy araszra.
Nem kell mosolyogni, ez a távolság is elég hatékony. A fémkereső ugyanis percenként csipogott. Na, nem az avarok, kunok, vagy más erre járók kincse mosolygott ránk. Sokkal inkább vasszögek, lemezdarabok, csavarok és drótok tömkelege. Két szög kézi kovácsolás nyomait mutatta. Eredetileg miben lehettek: ekében, ládában, fejfában?…
Emellett felszedtünk cserépdarabokat is, melyek csak úgy, a földön elszórva hevertek. Ki tudja, vajon 40, vagy 400 évesek? Talán egy régész. Talán…
A szél eróziója sokat jelent. Na meg az is, hogy a régi buckákat mára a legtöbb helyen már elegyengették. Tehát a táj korántsem olyan, mint 100-200 esztendeje volt. Vajon alattunk hány méterre lehet az Ős-Vadkert? Merre található a temető, a templomrom, vagy akár a falusi házak földbe ásott gödreinek nyomai?
Erről beszélgettünk, miközben gyűltek a fémtárgyak. Aztán egy maroknyi „kacat” után már más szemmel néztünk az „arany-homokra”. Itt megtalálni valamit, mint egy tűt a szénakazalban. Nagy szerencse kell hozzá, vagy éppen egy elkerülő út, melynek nyomvonalát kötelezően meg kell ásatni régészekkel. Akkor bizony sok minden kiderülne. Megjegyzem, az is info, ha nincs info. Mert akkor másfelé kell keresni azt a „valamit”! Vagy mélyebben. Vagy már ellopták…
Utószónak talán annyit: nem éri meg fémkeresővel kincset keresni erre felé. Először is, mert a törvény bünteti a kincsvadászatot. Tehát: ami a föld alatt van, az az államé!
A leleteket be kell szolgáltatni, vagy legalábbis jelezni az illetékes kiskunhalasi múzeum felé. Na aztán meg elég macerás munka: sétálgatni a homokban, kezünkben egy rúddal és egy kütyüvel, amely folyton csipog. Még egy eldobott ezüstpapírra is. Különben meg bármikor elmehetünk a nagy kincs MELLETT: akár 5 centivel is. Viszont hamar szert tehetünk egy maréknyi szögre… Nem kell hozzá más, mint venni egy 100.000 forintos fémkeresőt!
Káposzta Lajos
