Nagyon érdekes, hogy ma már talán nem csak a szakemberek, hanem mi magunk is gyakran emlegetjük, hogy mindent csak mértékkel. De be is tartjuk mindezt, és mi van akkor, ha mégsem? Belegondoltál már abba, hogy milyen sok múlik azon, hogy milyen példát mutatsz gyermekednek otthon?
Napjaink talán egyik legmegosztóbb témája az okoseszközök használata. Mikor, hol, mennyit, hogyan? Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a mai gyerekek többsége nem igazán tudja, hogyan kell játszani, ugyanakkor a mai iskolák többsége arra törekszik, hogy minden tanteremben legyen digitábla, wifi-hálózat, de még akár arra is, hogy a tananyaghoz kapcsolódó feladatokat tablet segítségével oldhassák meg a diákok. Abba talán még sokan bele sem gondoltak, hogy mi lesz a kézzel írás sorsa, ha ilyen rohamléptekkel haladunk a fejlődés útján. Beszélünk a problémáról, de alternatívát, megoldást nem igazán kínálunk a gyerekek számára. Kicsit ellentmondásosnak tűnik… és hogy hova vezet mindez? Török Zsuzsa iskolapszichológussal beszélgettünk minderről.
Hogyan látja az oktatás helyzetét jelenleg?
Nem csak pszichológusként, hanem szülőként is érzem, hogy nagyon leterheltek a mai gyerekek. Épp ma reggel olvastam, hogy megérkezett az új Nemzeti Alaptanterv. Még nem ismerem a módosításokat, de az biztos, hogy szükség van változtatásokra. Jelenleg már az alsóbb években is olyan mennyiségű tananyag elsajátítására, sokszor bemagolására kényszerülnek a gyerekek, ami számomra egészen elképesztő. Ugyanakkor a pedagógusok is nagymértékű leterheltségről panaszkodnak. Őket szorítja a tantervi követelmény, a gyerekek a szülők támogatásával megpróbálnak megfelelni ezeknek a követelményeknek. Így beindul egy mókuskerék. A szülő azt szeretné, ha gyermeke jól boldogulna majd a későbbiekben, ezért sokan energiát, pénzt nem kímélve különórákra járatják csemetéiket. Volt már olyan óvodásom, aki heti 5 különórára járt. Kezdetben a gyerek a szülői elvárásokhoz igazodik, egy idő után azonban ezek az elvárások belsővé válnak, és már nem is kell a szülői intelem, a gyerek maga stresszeli magát a jobb eredményekért. A 22-es csapdáját látom ebben a központi szinten nagy követelményrendszeben. Az erőn felüli teljesítmények gyakran pszichés zavarokhoz, megmagyarázhatatlan betegségekhez vezethetne. Ma már abszolút nem ritka a fiatal felnőttek körében, hogy akár pszichoszomatikus, vagy autoimmun betegségekkel, alvás-evési problémákkal, netalán pánikbetegséggel küzdenek. Szóval úgy gondolom, hogy nehéz most fiatalnak lenni, mert nagyon sokféle elváráshoz kell alkalmazkodni. És akkor még nem is beszéltünk a közösségi médiáról, melynek révén állandó társas összehasonlításban vannak, szinte 0-24 órában, és nem csak tanulmányi szinten. A szociális médiát nagyon sok jó dologra lehet ésszerűen, tudatosan használni, viszont a bántalmazás lehetséges színterévé is válhat. A nézetletérések korábban úgymond szemtől szemben zajlottak, ma pedig már a fizikai jelenlét nélkül is megtörténhet a zsarolás, fenyegetés, terrorizálás.
Az iskolai kötelezettségek mennyire engedik, hogy a gyerek, gyerek lehessen?
Szerintem manapság nagyon nehéz igazi gyereknek lenni. Ha csak az óraszámokat nézem, akkor is egészen elképesztőek a számok. Gyermek és kamaszkorban kimondottan fontos lenne, hogy a gyerekeknek a kortárskapcsolataikra is legyen elég idejük. De fontos az is, hogy csak úgy magukban „bambuljanak”, a világ, vagy a saját dolgaikról elmélkedjenek. Ilyenkor lehetőségük lenne egy kicsit kiszakadni a taposómalomból, ami segíthetné, hogy személyiségük harmonikusabbá váljon. Úgy gondolom, hogy a mai fiataloknak a sok iskolai és egyéb elfoglaltság mellett erre talán kevesebb ideje jut. A maradékban pedig nagyon beszippantja őket az okoseszközök nem valós világa.
Legtöbbször hogyan jelenik meg a túlterheltség?
Iskolapszichológusként-pszichológusként már egészen kicsi gyerekeknél tapasztalom a szorongás különböző tüneteit: fejfájás, hasfájás, bepisilés, tic, körömrágás, evészavar, vagy, hogy ki sem gyógyul az egyik betegségből, máris beleesik egy másikba, ami jelzi, hogy az immunrendszere le van gyengülve. A legtöbb esetben az orvosi vizsgálat nem mutat ki semmi szervi bajt, a laboreredmény tökéletes, de az iskolához közeledve, mondjuk már vasárnap este ismét jelentkeznek a tünetek. Szülőként nehéz lehet ezekkel szembesülni, de legalább tájékoztatnak arról, hogy a gyerek nincs jól a bőrében, tünetekkel mondja el, amit szavakkal nem tud, vagy nem mer. Ilyenkor érdemes végig gondolni, hogy megér-e ennyit egy kitűnő bizonyítvány.
Melyik korcsoport van a leginkább leterhelve?
Leginkább a nagyobbak, de alsó tagozatban is egyre inkább jellemző, hogy az iskolakezdés után, október-november tájékán megnő a jelentkezők száma. Addigra jön elő, hogy nehezebben megy az iskola, vagy nem találja a helyét a gyermek az új közösségben. A túlterheltség problémája jobbára felsőtagozattól fölfelé jellemző.
Milyen tanácsokat adna a gyerekeknek arra vonatkozóan, hogyan leljék örömüket a tanulásban, illetve a mindennapokban?
Az, hogy a tanulásban örömüket lelik-e a gyerekek javarészt a felnőtteken múlik. Kezdve az oktatásirányítástól, a pedagógusokon keresztül a szülőkön át. Tehát inkább részükről fontos egyfajta szemléletváltás. Az első tanévekben biztosan szükség van arra, hogy a szülők támogassák, segítsék (ne ijesztgessék) a gyermeket a tanulásban, hogy aztán 3-4. osztályos koruktól képesek legyenek önállósodni. Fontos, hogy a szülő, ne csak az iskolai teljesítményen keresztül értékelje a gyermekét és saját szülői sikerességét. A nagy létszámú csoportokban abszolút nincs könnyű dolga a pedagógusoknak sem. Nehéz összeegyeztetni a gyermek egyéni adottságait, a tantervi követelményeket, a szülői elvárásokat, a gyerekeket lekötő modern eszközök használatát, amire a pedagógusképzés nem igazán készít fel. Leginkább arra biztatnám a felnőtteket, hogy valós élményekhez juttassák a gyerekeket az iskolában és azon kívül is. Mutassák meg nekik, hogy az okos eszközökön túl is van élet. Ha csak a szakköröket, vagy a sportolási lehetőségeket nézzük, azért van választási lehetősége ma már jócskán itt Kiskőrösön, és a térségben is. Ha az iskoláról nem csak a követelmények, hanem az elfogadás, a nyitottság, a pozitív élmények jutnak a gyerekek eszébe akkor már nagyot léptünk afelé, hogy elhiggyék nekünk, a tanulás élvezet is lehet, melynek révén mindenki rátalálhat egyéni boldogulásának útjára.
Kutyifa Icu
