A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói minden évben készülnek karácsonyi kézműves foglalkozásokkal a családok, gyermekek számára. Az idei évben, a pandémiás helyzet miatt, ez nem válhatott valóra személyesen. Mindezek ellenére nem szerették volna megtörni ezt a hagyományt. Így az új helyzethez új megoldásokra volt szükség.

Hírportálunknak Szabadi-Maglódi Kitti, a művelődési központ igazgatója elmondta, arra a döntésre jutottak, hogy ezt is átköltöztetik a virtuális térbe. Így az érdeklődők otthonról tudnak részt venni ezeken a remek családi programokon.

Szabadi-Maglódi Kitti, a művelődési központ igazgatója
-Hirdetés-

Az elkövetkezendő három pénteken kerülnek majd adásba ezek a foglalkozások a Kiskőrös Tv-n. Az se csüggedjen, aki nem tud abban az időpontban a televízió előtt lenni, vagy később szeretnének a gyerekekkel kreatívkodni, hiszen a Kiskőrös TV Youtube csatornáján, a Petőfi Sándor Művelődési Központ facebook oldalán, és itt a Virán az adott cikkekben is vissza tudja majd nézni a felvételt.
Tehát péntekenként, december 4-én, 11-én és 18-án, 18 óra után készüljenek a gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek egy közös vagdosásra, ragasztásra, csomagolásra, alkotásra.

Kézműves foglalkozás

Első alkalommal, december hatodikához közeledve, a Mikulás, a piros szín lesz a kézműves foglalkozás témája.

Az ajándék csomagolás praktikáit is elleshetjük majd a következő kézműves foglalkozások egyikén. És még sok-sok kreatív ötlettel várják a nézőket a Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói kis segítő társaikkal együtt.   

MEGOSZTÁS