Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban a bezárások ellenére sem állt meg az élet. A helyzetet kihasználva, építkezési munkálatokba fogtak. Egy több mindenre alkalmas, mondhatni multifunkcionális terem kerül kialakításra az épületben. Az új terem a régi kazánház helyén, a Művelődési Központ leghátsó sarkban lesz, mondta Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere az interjúban.

Az új terem

Hozzátette, hogy az új terem egy olyan hátsó folyosórészről közelíthető meg, amit nem nagyon ismer a közönség, hiszen eddig nem volt látogatható. Az elképzelés szerint ez egy multi funkciós terem lesz. Az új helyszín alkalmas lesz arra, hogy a szabad mozgásos tevékenységeket meg tudják tartani ezen a helyszínen. Számos ilyen szakkör, egyesület, tanfolyam van a városban. Nekik ez nagy segítség lesz.
Domonyi László elmondta azt is, hogy a most kialakításra került terem pontosan akkora, mint a fölötte lévő tükrös terem, amit a néptáncosok szoktak használni a próbák alkalmával.

Az új terem a Művelődési Központ hátsó felében került kialakításra
Az építkezési munkálatokat a Köröskom Nonprofit Kft. végzi, melynek lépéseiről a cég ügyvezető igazgatója, Schäffer Tamás számolt be.
-Hirdetés-

A tavalyi év végén, az idei év elején elkezdtük ennek az új teremnek a kialakítását, mondta Schäffer Tamás. A Petőfi Sándor Művelődési Központ leghátsó, legtávolabbi sarkában lesz az új terem. Itt, valamikor a fűtőmű, a kazánház foglalt helyet. Ha valaki kívülről körbejárja az épületet, láthatja még a nagy kéményt hátul, a város kemencéje felöli oldalon. A kazánok, amik valamikor ezen a kéményen eregették a füstöt, ebben a helyiségben voltak. Ennek egy része már a korábbi években lerekesztésre került. Ott működnek most az épület fűtéséhez használatos kondenzációs gázkazánok. Mivel technológiai váltás volt, így ez a helyiség felszabadult, és a város vezetése úgy döntött, hogy itt fog kialakítani egy olyan több célnak megfelelő, multi funkciós termet, ami elsősorban a szabad mozgások, mint a torna, a tánc, és egyéb ilyen foglalkozásoknak adhatna teret. Ehhez most minden olyan elemet ki kell alakítanunk, ami ezt a célt a jövőben szolgálni tudja. Ez teljes átalakítást igényel. Új falazási munkák, új nyílászárók beépítése, új aljzatépítés, új vakolás, a majdani gépészeti és villanyszerelési munkák, burkolat kialakítás, és minden egyéb el kell készüljön annak érdekében, hogy a végén itt, az említett foglalkozások megtarthatóak legyenek.

A terem hosszabbik külső fala egykoron kopolit üvegfal volt, ez ki lett teljes egészében bontva, és fel lett falazva. A fölötte lévő nyílászáró sornak a cseréje hamarosan meg fog történni. Az elmúlt napokban a külső javítási, vakolási munkálatokat végezték a szakemberek. A belső vakolási munkák már elkészültek. Ezt követően a még meglévő, korábbi gépészeti csöveknek az átépítése fog következni. Majd a villanyszerelés, illetve a helyiség fűtését szolgáló gépészeti munkákat fogjuk megvalósítani. A padozat, az aljzat építése, majd a festés fog soron következni. Egy momentum a kőműves oldalról hátra van. Még megvan egy valaha volt ajtónak a nyílása, amit be kell falazni. A közel jövőben ez is meg fog történni.

Ez a projekt két ütemben valósul meg, fejtette ki Schäffer Tamás.

Az első ütemben azok az építő mesteri munkák fognak elkészülni, ami azt célozza, hogy a meglévő, egykori gépészeti helyiség átalakulhasson azzá a multi funkciós helyiséggé, ami majd a későbbiekben lesz. Ezek a falazási, nyílászáró csere, gépészeti, villanyszerelési alapműveletek, illetve az aljzatépítés.
Tervek szerint, egyből az első ütemet követően fog megvalósulni a második ütem is. Ez az összes többi olyan lépés, ami már a végképet fogja adni a helyiségnek. Akkor fog elkészülni az a padló, ami ezeket a sport, mozgás, torna, tánc célú foglalkozásokat a lehető legjobban tudja szolgálni, illetve akkor készül el a festése és a végszerelése is a villanynak és a fűtésnek. Ez utóbbit szeretnénk az első félév végére megvalósítani.
Gyakorlatilag az első ütemben vállalt építőmesteri munkák már a végfázisnál tartanak.

Szabadi-Maglódi Kitti a Petőfi Sándor Művelődési Központ intézményvezetője
Szabadi-Maglódi Kitti, a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ intézményvezetője elmondta, hogy azon csoportokat szeretnénk ide átrakni, akik mozgással kapcsolatos tevékenységet folytatnak, és nem megfelelő nagyságú nekik az a terem, ahol eddig dolgoztak, tornáztak.

Hozzátette, hogy mivel ezzel bővül a teremkínálatunk, én bízom abban, hogy mások is kedvet fognak kapni, hogy egy teljesen új, korszerű teremben tudják az eddig bárhol máshol végzett, mozgással kapcsolatos tevékenységeiket folytatni. Ez mindenkinek csak jó lehet.

Remélem, hogy gyarapítani tudjuk ez által olyan foglalkozással is a kínálatunkat, ami eddig nem volt elérhető a Művelődési Központ falain belül.

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS