2017 óta, minden évben február 22-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját. Ebből az alkalomból a kiskőrösi származású Suba Róbert paralimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok magyar kajakozóval beszélgettek a Rádió 97 munkatársai.
Zita: Miért pont a kajakozást választottad?
A balesetem előtt is rengeteget sportoltam, már akkor kipróbáltam a kenut. A Felső-Tisza- vidékre jártunk régen kenutúrákra Rideg Lászlóval, melyek hatalmas élményt adtak. A túrák alkalmával 140-150 kilométereket eveztünk, mégis mindez elenyésző volt a lenyűgöző táj és környezet mellett. A mai napig igazán magával ragadó élmény az, hogy úgy edzhetek, sportolhatok, hogy ilyen gyönyörű környezetben vagyok. A balesetemet követően szintén több sportot is kipróbáltam, ahol a határaimat próbálgattam. Kipróbáltam a kézilabdát, a kosárlabdát, és a súlylökést, de a konditermet és az úszást is. A profi sport ekkor még nem volt jelen az életemben. A balesetemet követően a kajak volt az, amibe egyből beleültem. Akkor még nem is volt olimpiai szám. A Velencei-tónál próbáltam ki először. El is kezdtem egy versenyre készülni, ami aztán elmaradt, így a kajak-kenu egy pár évig pihent, majd felkerült a paralimpiai számok közé elsőnek Rióban. Attól kezdve profi sporttá vált az életemben.
Imi: Segített neked abban valaki, hogy milyen sportokat próbálj ki?
Ezt mindig saját magam kerestem vagy fedeztem fel.
Zita: Melyik volt az első verseny, ahol szép eredményeket értél el?
Az első sikerem párbajtőr tőr fegyvernemben volt, míg párbajtőrben voltam világkupán 6. helyezett. Sikerült legyőznöm egy olyan kubait, aki a világranglistán az első háromban benne volt, sőt az olimpiai bajnok hong-kongit is sikerült megszúrnom. Ez egy nagy sikerélmény volt. De utána abbahagytam a vívást, mert nem éreztem magamhoz annyira közel. A tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Főiskolán folytattam tovább. A tanulást választottam, nem a sportot. Miután lediplomáztam, akkor kezdtem el a kajak-kenut és Moszkvában a világbajnokságon sikerült elérnem kajakban és kenuban első helyezést. Azóta folyamatosan edzek. Első eredményem a Brandenburgi Eb-n volt, mely visszaigazolást jelentett számomra, hogy jó úton haladok.
Zita: A 2016-os paralimpián ezüstérmet szereztél. Erről mesélj nekünk. Milyen egy olimpiai versenyre való felkészülés? Mekkora stresszel jár? Mennyi munka áll mögötte?
Az olimpiai felkészülés az egy négyéves ciklus, közte van európa- és világbajnokság is. Az olimpiai ciklus egy nagyobb időszakot ölel fel, több energiát igényel. Én annak a híve vagyok, hogy minden edzésen úgy oda kell tennem magam, mintha egy éles olimpiai futam lenne, ami négyévente csak egyszer van, ahol egy percen belül kiderül minden. Viszont amikor ott van egy olimpiai futam, ott vagyok a rajtvonalnál és tényleg csak egy esélyem van, akkor vissza kell fognom a stresszt. Ilyenkor arra gondolok, hogy azt kell hoznom, amiket edzéseken elértem. Egy olimpiai felkészülés teljes embert kíván. Ilyenkor oda kell figyelni az étkezésre, az életmódra, hogy ne szerezzek sérülést, és arra is, hogy ne legyen túledzett az ember.
Zita: Amikor beértél a célba? Az adrenalin szinted hol állt?
Amikor beértem egy nagy kíváncsiság lett úrrá rajtam, mert körülbelül egy másodperc alatt értünk be mind az öten, így egymásra néztünk, és egymás arcáról próbáltuk leolvasni, hogy ki, milyen helyen végzett. 45 ezreddel csúsztam csak le az első helyről. A rió-i futam úgy kezdődött, hogy az előző nap este olyan erős szélvihar volt, hogy hajnali 2 órakor felébredtem, mert üvöltött a szél. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy a pálmafák vízszintes helyzetben vannak. Amikor aztán reggel megpillantottam a pályát olyan tükörvíz volt, hogy borotválkozni lehetett volna benne. Az edzőmmel csak mosolyogtunk, hogy akkor minden adott a tökéletes kezdéshez. Bemelegítettünk, minden a terv szerint haladt, majd a futam előtt 2 perccel, ahogy a rajtvonalhoz álltunk, elkezdett az óceán felől erősödni a szél. Olyannyira, hogy a rajtba alig bírtunk beállni. Rengeteg idő elment ezzel, ráadásul oldalhullámok voltak, ami rendkívül nehézkessé teszi ezt a folyamatot. Főleg úgy, hogy előző nap bemelegítéskor is szeles volt az idő. A korábbi kínai világbajnok bele is esett előttem a hullámzó vízbe. Beragadtam a rajtba, majdnem utolsó előttiként jöttem ki. Inkább a biztosra mentem, mert nem akartam beleesni a vízbe, és akkor nyomtam egy nagy hajrát. Mindenkit hátráltatott a szél, nem csak engem. Picit ki is sodródtam a szélére, ezért kormányoznom is kellett, mert ha hozzáérek egy bójához is, akkor engem kizárnak a versenyből. A felvételeken lehetett látni, hogy én folyamatosan jövök fel a lengyel versenyzőhöz, aki kezdett kifáradni. Egyébként én már annak is örültem, hogy kijutottam. Most az is kérdés, hogy a tokió-i olimpia meg lesz-e rendezve.
Imi: Hatalmas fogadtatásban volt részed, amikor hazaérkeztél.
Igen, nagyon nagy meglepetés volt számomra. Nagyon büszke voltam arra, hogy Kiskőröst és környékét tudtam képviselni Rió-ban. Nagy volt a boldogság, mindenki örült. Rengeteg ember gratulált. Sőt azt is láttam, hogy az eredményemmel nagyon sok embernek örömet okozok és ez nekem nagyon jól esik.
Zita: Nagyon büszkék vagyunk rád és nagyon izgultunk érted. Világ, illetve Európa-bajnokságokon is szép eredményekkel szerepeltél eddig.
Majdnem minden évben hoztam haza érmet. A para számok integráltak, tehát az épp versenyekkel együtt vannak megszervezve. Az európa és a világbajnokságokon a parafutamok azok az épek versenye előtt vannak, míg a paralimpián az épek versenye után. A para számoknál 200 méter van, a kajak 200 méter és a kenu 200 méter. A kajak ugyanúgy néz ki, mint egy ép versenyzőé, míg a kenu abban különbözik, hogy nem térdelünk, hanem ülünk benne. A polinéz szigetvilágban ez egyébként egy közlekedési eszköz, úgy mint nálunk a kerékpár. Ők a piacra is ilyen eszközökkel járnak.
Zita: A pandémiás helyzet mindenki életét átformálta. Ez igaz a sportolókra is. Hogy állsz most az edzésekkel?
Gőzerővel zajlik a felkészülés. Én, sőt a családom is sajnos átéstem a járványon, hál istennek szerencsésen. Rengeteg vizsgálaton voltunk és szerencsére azt mutatják a leletek, hogy minden rendben van. Már elkezdődtek az edzések, Szegedre is járok ergométeres evezésekre. Most már 100%-al készülök. Szombaton Horvátországba utazok edzőtáborba, ahol napi két edzésem lesz, illetve nagyon hideg. Fogyatékkal élve kockázatosabbak a kora tavaszi edzések, ezért is van szükség melegvizes edzőtáborra. Mivel alul a vérkeringés nem olyan intenzív, ezért a felfázás kockázata sokkal nagyobb nálunk. Én sajnos már beleestem olyan hibába, hogy így is edzettem. Hiába érzem azt, hogy még így is tudok edzeni, csomó olyan fiziológiai tényezővel hat mindez, ami csak hátráltatna.
Zita: Említetted, hogy még nem lehet tudni, hogy mi lesz az olimpiával. Ebben az évben milyen versenyekre készülsz?
Ebben az évben egy cél lebeg a szemem előtt, hogy kijussak a paralimpiára. Lesz Világkupa és Európa-bajnokság májusban. Ezek a versenyek nagyon fontosak, sőt kiváló alkalmat adnak arra, hogy megmutassák hogyan tud egy versenyző felkészülni. Ami nagyon fontos, az az, hogy két magyarországi olimpiai válogató is lesz. Ezek a legfontosabbak. Ha kijutok, akkor az olimpiai futamon szeretnék dobogóra állni.
Imi: Említetted a felkészülésnél, hogy tudni kell megállni és abbahagyni. Nekem nem olyan embernek tűnsz, aki feladja. Mit üzennél azoknak, akik most el vannak csüggedve, és nem tudnak magukkal mit kezdeni?
Próbáljanak ki többféle sportot, és amit szeretettel végeznek, mert jól esik csinálni, azt végezzék rendszeresen. Biztosan lesznek majd hullámvölgyek, amikor nem lesz kedvük edzeni. Olyankor vegyenek magukon erőt és lendüljenek át ezen a holtponton.
Imi: Szoktak Tőled segítséget kérni?
Nem jellemző. Az embereknek már az is erőt ad, hogy vannak eredményeim, amikért kőkeményen meg kellett dolgozni.
További sok sikert kívánunk!
Forrás: Kiskőrös Tv
Kiemelt kép: http://ocdn.eu/
