A világjárvány miatt Soltvadkerten is virtuális térbe költözik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett ünnepi program. A soltvadkerti képviselő-testület néhány tagja a Gyöngyház Kulturális Központtal közösen készített egy műsort nemzeti ünnepünk alkalmából, melyet március 11-én láthatnak a Soltvadkerti Televízió műsorában, valamint a város és a tévé online felületein.
Március 15-én, az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc 173 éves évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból emlékezünk és tisztelgünk a márciusi ifjak, a szabadságért fegyverrel vagy szóval harcoló, küzdő őseink előtt, kiknek cselekedetei mind a mai napig példamutatóak az utódok számára.
Ahogy Petőfi is írta: „Föltámadott a tenger, a népek tengere!” Az egyszerű jobbágytól a kereskedőkön, iparosokon, polgárokon, nemeseken keresztül mindenki magáénak érezte a Nemzeti Dalt és a 12 pontot. Petőfik, Vasvárik, Jókaik, Kossuthok, Széchenyik, Deákok, Görgeik, Bemek, Damjanichok születtek, akik mindannyian a legjobb tudásuk szerint szálltak síkra a magyar szabadság ügye mellett. Elegük lett az évszázados elnyomásból és kizsákmányolásból. Azt mondták: Elég! Ne tovább! Mi is élni akarunk! Szabadon! Ezen a napon rájuk emlékezünk, a szabadságharc hőseire.
Nemzeti ünnepünk alkalmából fogadják szeretettel Temerini Ferenc polgármester úr köszöntőjét és Galántai Norbert, Lantosné dr. Mayer Zsuzsanna, Pozsgai Boglárka, Weppert Sándor, Zsikla Tamás önkormányzati képviselők történelmi szemelvényekből összeállított ünnepi műsorát, melyben Petőfi Sándor, Egressy Gábor, Szendrey Júlia, gróf Mikó Imre, Jókai Mór, Táncsis Mihály, Kossuth Zsuzsanna, Teleki Blanka, Szemere Bertalan, Gyalókay Lajos visszaemlékezéseit, leveleit a Pesti Hírlap, Pesti Divatlap tudósításait olvashatják.
Közreműködnek a zongora Gyöngyszemei: Gangl János előadásában Burgmüller: Tarantella, Seres Eszter előadásában Burgmüller: Aggódós és Révész Kolos előadásában Hacsaturján: Etűd című darabja hangzik el. Felkészítő tanáruk: dr Pethő Istvánné dr Fodor Katalin.
A műsort összeállította: Légrády Andor, szerkesztette: Pájer Ildikó.
A műsor Temerini Ferenc polgármester ünnepi beszédével kezdődik.
Zsikla Tamás
Petőfi Sándor – Naplórészlet
Pest, 1848. március 14. éjszaka
„Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esti imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalomnak története, a világnak ez az új evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem.”
„Az éj nagy részét éberen töltöttem feleségemmel, azon tanácskoztunk, mit kell tenni? Mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap, hátha holnapután már késő lesz”
Galántai Norbert
Petőfi Sándor – Naplórészlet
Pest 1848. március 15.
„Szabad a sajtó!
Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai.
Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs. Vagy van olyan együgyű ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?
Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!
Oh, szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar, ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt, s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!
Ezzel köszöntelek, ez legyen udvarlód az életben. Éj boldogul! Nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni!”
Lantosné dr. Májer Zsuzsanna
A Pesti Hírlap tudósítása
1848. március 16.
„A fővárosnak nem mindennapi színe van. A mozgalmi szellem, mely egész nyugaton fölemelé zászlaját, itt is nyilvánulni kezd. Azon késlekedés, melyet a főrendi tábla halogatása az alsó tábla teendőink iránti feliratának tárgyalása körül okozott, itt is petícióra adott alkalmat. Március 15-én reggeli tizedfél órakor az ifjúság az egyetem három szakjabeli kortársaival egyesült, kikhez még számos, minden korú s rangú férfiak is csatlakoztak, s Landerer és Heckenast nyomdája előtt megállván, követelték a petíció 12 pontjának, úgy Petőfi Sándor egyik költeményének rögtöni kinyomtatását. A nyomda tulajdonosai engedtek e kívánatnak. Az összegyűlt tömeg pedig, dacára a sűrűn hulló esőnek, példás türelemmel bevárta a cenzúra nélkül kinyomott első magyar példányok elkészültét, mi megtörtént délelőtt 11½ órakor. A nyomtatványok idegen ajkú polgártársaink iránti tekintetből németül is elkészültek. Örömmel jegyezzük fel, hogy a 12½ óráig tartott csoportozatot legkisebb rendetlenség sem zavará meg.”
Galántai Norbert
Egressy Gábor színész, Petőfi Sándor barátja
Képek a pesti forradalomból március 15-én (részlet)
Megjelent az Életképek című divatlapban, 1848. március 26.
„Most a nép elindult a városháza felé, miután kikiáltás által képviselőket választott, mely a nép kívánatát a város tanácsa és választópolgársága előtt kijelentse. A küldöttség tagjai voltak: Petőfi, Jókai, Vasvári, Degré, Irínyi, Egressy Gábor.
A tömérdek néptömegen keresztül felhatolván a terembe, melyet a tanács, a választópolgárság, és hallgatóság, ezek között Klauzál, Nyári s több derék honfiak elfoglaltak, a küldöttség szónoka előadá a nép szavát a város polgárságához. A tanács részéről Kacskovics Lajos fogadá a küldöttséget, s a program pontjait kevés különbséggel sajátjává tevé, oly értelemben, miszerint e pontok Pest város követeinek utasításául részint máris adattak, részint adatni fognak.”
Újabb küldöttség alakult, mely a Helytartó Tanácsra ment.
„A királyi helytartótanács a küldöttséget szívesen fogadá, s ezáltal nemcsak bölcsességet, hanem tiszteletre méltó hazafiságot is tanúsított. Okozta legyen bár ezt a helyzet kényszerűsége vagy nem, végtére mindegy. Elég az, hogy a nép kívánata teljesedésbe ment, a sajtó e pillanattól szabad lőn. Táncsics, a szabadon író státusfogoly szabadlábra tétetett a népezerek viharzó üdvözletei között.”
Ezután következik Gangl János előadásában a Burgmüller-Tarantella.
Zsikla Tamás
Petőfi Sándor naplójából
Pest, 1848. április 1.
„Két heti húzás halasztás után végre ő császári királyi apostoli fölsége kegyelmesen méltóztatott szavát beváltani, a magyar független felelős minisztérium megvan.
Két hétig várakoztunk, hogy a király megtartsa adott szavát. Ily dologra sírva fakad a nemzetméltóság, és azt mondja: szégyen reánk! Szégyen, igen is, de a szégyen nem illeti az ifjúságot, hagyták volna azokra az ügyet, akik kezdeni mertek, nem esett volna e csorba dicsőségünkön! Meg lehet, hogy vér folyt volna, de ti vérontás nélkül akartok átalakulni? Isten segítsen, hanem semmi sem lesz belőle. A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nem csak esőre, hanem koronként vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, később, midőn nagyon megszomjazik, majd két annyit követel.
Ma olvastatott föl a megyei választmányi gyűlésen a minisztériumról szóló királyi leírat. Az ifjúság és így az egész forradalom nagyon elégedetlen vele, de a békés polgárok nagyon meg vannak elégedve, s csaknem nyilvánosan hazaárulóknak nyilatkoztatták azokat, akik ezentúl nyugtalankodni fognak. Jól van, de ha e királyi leírat mellett nem lesztek képesek kellő sikert kivívni, akkor ti lesztek a hazaárulók, ti, kik abban teljesen megnyugodtatok.
Most hát oszoljunk szét, ifjú barátaim, a forradalomnak vége van. De nem, a forradalomnak nincs vége, ez csak az első felvonás volt. A viszontlátásig!”
Weppert Sándor
A forradalom híre Kalocsán
Pesti Divatlap, 1848. április 8.
„A fővárosi reformmozgalmak hírét csakhamar hozzánk is elröpíték a gőzösök, és nagy örömre gerjeszté kis városunkat. Lelkes és a haladást mindig hőn pártoló városbíránk március 17-én, a városházán a nemzeti lobogót kitűzeté, hirdetve a nemzet fényes diadalát. Másnap már főutcánk majd minden házain, ide értve az érseki és kanonoki lakokat háromszínű lobogók büszkélkedtek, s mindenkinek hőn dobogó szíve felett az átalakulás háromszínű rózsája díszelgett. Az ügyvédi kar is lobogóját a városban szertehordozva fennen élteté a szabadságot. Az egész városon derült kedv áradott el. Ezek után pár nappal az ismert 12 pont és a jobbágyok zsibbasztó láncait letört törvénycikkek olvastatának fel. A szabadság érzete az összegyűlt néptömegben lecsillapíthatlan, túláradó és kitörő volt. A felolvasás után Te Deumra ünnepélyes menetben vonultunk az egyházba. Nemzeti őrseregünk száma ezerre megy.”
Pozsgai Boglárka
Szendrey Júlia Endrődön írt nyolc oldalas füzete (részlet)
1848. október 2.
„Oh, te kapca-kötő, főzőkanalat forgató teremtése az Istennek; asszony, hogy érzed most magadat? Érzed úgy-e magasztos hivatásodat? Lelked az önérzet elragadó szárnyain röpül egyenesen a dicsőség hetedik egébe? Bizony van is rá okunk. Mily dicső hivatás is ez! Most, mikor férjünk, kedvesünk fegyvert ragadva rohan a hon megmentésére véres harcot küzdeni, most midőn minden pillanat halált hozhat életünk legdrágább kincsére, mit csinálunk, mit csinálhatunk mi? Egy rész, miként azt a ma hajnal óta erre elvágtató kocsik tanúsítják: batyuba kötve csecsebecséjét, sírva, szepegve hagyja el lakhelyét és futásban keres menedéket a még csak álmában közeledő kutyafejű ellenség előtt. Még itt is csak úgy kukucskálnak ki becsinált kocsiaikból, hogy vajon nem nő-e nyomukban gomba helyett valami vértszomjazó és emberhúst-ehető rác vagy oláh tábor? Könnyeket sajtol ki belőlem a szégyen, hogy én is nemükhöz tartozom, én is asszony vagyok! Pedig a másik része még sokkal szebbeket mível, még sokkal vitézebb dolgokat visz véghez. Valamennyire alkalmazható például lássatok engem, mert én is e második részhez tartozom.”
Galántai Norbert
Gróf Mikó Imre, erdélyi magyar államférfi megnyitó beszéde az Agyagfalvi Székely Nemzetgyűlésen 1848. október 16-án (részlet)
„Itt, e helyen gyűltek össze őseink, a hon oltalma iránt tanácskozandók. Ide gyűltünk mi is, atyánkfiai, mert szeretett honunkat, szabadságjogunkat – békésen leélt huzamos évek után – újból vihar fenyegeti. E vészt ármány és reakció hozá nyakunkra, mert a népszabadságot, korunk világszerte diadalmas istennőjét mi is tárt karokkal fogadók. De hogy a bujtogatók aljas gyanúsításait megcáfoljuk, nyilatkoztassuk ki mindenekelőtt őfelsége iránti hűségünket. Azután nyilatkoztassuk ki honunk idegen ajkú népeinek, kiket a bujtogatók balvéleménnyel töltöttek el irántunk, hogy mi honunk százados alkotmánya és szabadsága barátainak, bárkik is legyenek, barátai, és ellenségeinek ellenségei leendünk. Végre jól rendezett nemzetőrségről gondoskodjunk, mert ha említett békés felszólításunknak sikere nem leend, kénytelenek leszünk csatára kelni!”
Zsikla Tamás
Jókai Mór: A márciusi fiatalság (visszaemlékezés 50 év távlatából)
A budapesti március 15-ikének indító oka nem a bécsi forradalom volt; hanem, amit nyomtatott adatok igazolnak, a Pesti Körnek az a határozata, hogy a „magyar nemzet tizenkét pontban formulázott kívánatait” ne intézzük egyenesen az országgyűléshez: hanem elébb köröztessük azokat az országban vidékszerte.
Ez lett volna az eszmefolyás elmocsárosodása.
Ez ellen indítottuk meg mi, márciusi fiatalok, a népre való hivatkozást.
Március 14-ikén este adtunk egymásnak találkozást az én szállásomon, melynek lakosztályán Petőfiékkel osztoztunk. Másnap reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozóhelyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzai, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett „közvélemény asztalánál”.
Korán reggel volt: borús, esős idő.
Petőfi az elmúlt éjjel megírta költeményét: „Talpra magyar, hí a haza!”
Én pedig a pesti tizenkét pontját a fiatal Magyarországnak: „mit kíván a magyar nemzet?” a nép által megérthető magyarázattal alakítottam át. A tizenkét pont összeállítása Irinyi József műve volt, ki azt a Pesti Kör elé terjeszté.
A kérdés csak az volt március 15-ikének reggelén, hogy mi történjék e tizenkét pontos petícióval.
Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk.
Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével.
„Jó ómen!”
Előre a vassal!
S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.
E nap dicsőítésében szabad nekem is részt vennem, akinek a fejére ennek a dicsőségnek csak a visszfényéből jut egy eltévedt sugár. A népszabadság vezérférfiai ott keresendők a pozsonyi országgyűlésen, a pesti eldöntő mozgalomnak a lelke maga volt Petőfi.
Az ő hazaszeretettől lángoló, szabadságérzettől áthatott költeményei voltak azok az előhírnökei az új korszaknak, melyek évekkel elébb szórták a szikráit a szabad eszméknek a közvéleménybe. Az ő lelke volt a korszellem vezető fáklyája. Mint költő is a világköltészet színvonalán álló lángész, aki egy lusztrum alatt egy üstököspályát futott meg az égen s művei összességében magának halhatatlanságot, nemzetének elismerést vívott ki késő századokra. Mint bajnoka, vértanúja a hirdetett népszabadságnak, kinek alakját ércbe öntjük, hogy mindig maga előtt lássa, soha el ne felejtse az utókor.
Március 15-ikének minden hulló csillagait Petőfi homloka gyüjté maga körül egy csillagkoszorúba.
Mi többiek, kik az ő felhívó szavára léptünk ki a küzdőtérre, csak az ő hű harcosai voltunk.
Galántai Norbert
Táncsics Mihály Életpályám, 1873 (részlet)
„Néhány perc múlva láttam a térparancsnokot lefelé ablakom alatt elhaladni, s újra kevés perc múlva visszatérni. Halálsápadtan lépett be hozzám jelenteni, mi történik, hogy forradalom van, hogy a teméntelen népsokaság Pestről már a várban van, engem kiszabadítani. Akadozva, hebegve kért, rimánkodott, hogy valami beszéddel a közelgő sokaságot ellene ne ingereljem, mert hiszen ő csak alárendelt személy levén, a felsőség parancsa szerint járt el és teljesítette kötelességét. Megvigasztaltam, hogy nincs oka bántalmazástól tartania. Alig lépett ő ki fogságomból, már hallatszott a forrongó sokaság moraja. Istenem, mily fennen dobogott szívem édes nemzetünk történelmének e nagyszerű órájában.
A népsokaság már börtönöm elé érkezett s megállapodott.
Börtönöm ajtaja föltárult és beléptek Nyáry Pál, Klauzál Gábor és mások többen, de ezek élén kedves feleségem, ki e szavakat hangoztatva borult keblemre: „Nincs többé cenzúra!” Én a nagy meglepetésem miatt, hogy a feleségem is jelen van, nem bírtam szólni. Nem volt még e földön oly szónok, ki akkora jelentésű kevés szót intézett volna hallgatóihoz, mint amilyenek voltak azok, mikkel engem feleségem üdvözölt.”
Seres Eszter, Burgmüller-Aggódás című darabját adja elő.
Lantosné dr. Májer Zsuzsanna
Kossuth Zsuzsanna az első Országos Főápolónő
Tevékeny részese volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak. Az elhivatott ápolói és szervezői tevékenysége révén a forradalom hősei közt tartjuk számon. Munkájának eredményeképp 72 tábori korház kezdte meg a működést a szabadságharc alatt, ahol a magyar honvédeken túl a sebesült osztrák katonákat is gyógyították. Zsuzsanna személyesen is részt vett a sebesültek ellátásában. Elhivatottságáról tanúskodik több visszaemlékezés is, ahol így írnak róla: “Anyai gyengédséggel bánt velünk.”
A szabadságharc bukása után őt is perbe fogták, azonban több osztrák katonatiszt is kiállt mellette és a következőképp nyilatkoztak: “Ennek az asszonynak köszönhetjük az életünket, ő nem az ellenséget látta bennünk, hanem a szenvedő embert, ápolt bennünket és segített rajtunk”. Mindezek következtében felmentették a vádak alól. Pedig a vizsgálóbírónak így szólt az utasítás piros tintával aláhúzva: „A legszigorúbb büntetést kell alkalmazni!”
Pozsgai Boglárka
Teleki Blanka, a nőnevelés élharcosa
Az első, még csak arisztokrata hölgyek számára nyitva álló nőnevelő intézetet Teleki Blanka alapította, és bár tizennégy ifjú hölgynél sosem járt több növendék az intézménybe, az iskola ennek ellenére a forradalmi eszmék egyik központjának számított. Itt tanított ugyanis az akkor 21 éves Vasvári Pál, míg 1848. március 15-én Teleki Blanka maga szavalta el növendékeinek a Nemzeti dalt, nem sokkal később pedig tanítványaival együtt a tanárok és tanítványok együtt fogalmazták meg a saját követeléseiket, és kiálltak a nők szavazati joga és teljes egyenjogúsága mellett.
A forradalmi események csakhamar véget vetettek a nevelőintézet működésének: mire 1848 szilveszterére Windischgrätz seregeivel Pestre ért, Teleki Blanka iskolája már bezárta a kapuit. A „forradalom nagyasszonya” követte a kormányt Debrecenbe, és jelen volt a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésénél is. A nála húsz évvel fiatalabb Vasvári Pál – akihez a nevelőnőt talán gyengéd érzelmek is fűzték – az április végén verbuvált szabadcsapatának „zászlóanyjává” tette Teleki Blankát.
Weppert Sándor
Szemere Bertalan miniszterelnöktől Kecskemét városának (részlet)
Szeged, 1849. július 13.
„Kecskemét városa nagy népességgel bír, érzi mi becses a szabadság, érzi mi jó. E város lakosaira méltán figyel a vidék köröskörül. Kettős kötelességtek van tehát nektek polgártársak, fegyvert fogni magatokért, és példát mutatni azoknak, akik rátok figyelmeznek.
Egy ilyen város, ha egy akarattal felkél, egy tábort maga megver. Ha minden város, község felkél, az ellenség nem merne az országba belépni sem, vagy ha belépett ijedve fog visszariadni.
Tehát fegyverre hazafiak, első szülöttei a világszabadságnak.
Tartsatok népgyűléseket is.
Tanácskozzatok egymással és a szomszédokkal.
Kövessétek a népfelkelés vezéreit kik hozzátok küldetnek.
Emelkedjetek azon magasztos hazafiúi érzetre, miszerint nincs halál mely jobb nem volna az alávaló rabszolgaságnál, melyre visszavinni akarnak.
Győződjetek meg, hogy e szép hazát csak a magyar mentheti meg. Higyjétek el, hogy vitézség, kitartás és áldozat bizonyosan megmenti magunknak és maradékainknak mind a dicső függetlenséget, mind az édes szabadságot.
De fegyverre, fegyverre minden férfi, minden magyar az istenért, a hazáért, a szabadságért.”
Zsikla Tamás
Gyalókay Lajos vezérkari százados visszaemlékezése a segesvári csatára (részlet)
1849. július 31.
A jobbszárnyon, hol honvédeink tüzes rohama elöl az erdőbe vonultak vissza az oroszok, s hol még csak az előbbi pillanatban is, a fák között fölébresztett visszhang egész idáig hallatta vitézeink bátor csatakiáltását, onnan most egyszerre zavart és félelmet jelentő kiáltások, vegyítve a muszkák ordításával törtek elő.
Még annyi időm sem maradt, hogy ennek jelentőségéről gondolkozhassam, mert alig néhány másodperc múlva, a legborzasztóbb rendetlenségben – fölvert rajként – az észtvesztő rémület vad futásával láttam csapatainkat az erdőből kiomlani, nyomban űzetve az oroszok diadalmas rohamoszlopai által.
Ezen vérfagylaló jelenet, ezen általam soha nem látott pánik ellen mintegy védelmet keresve, reménykedő tekintetemmel a középpont és balszárny felé fordultam. Egy futó pillantás elég volt arra, hogy kétségbeejtő helyzetünket felismerjem.
A segesvári úton s mellette kiterjesztve, huszáraink sikertelen támadása után, nagy tömegben fellobogózott lándzsaerdővel vágtattak az oroszok dzsidázs ezredei, s zilált gomolyba gyűrt katonáinkat maguk előtt söpörték.
Jobbszárnyunk sem mutatott vigasztalóbb látványt. Fejvesztett felbomlás s a félelem lázától kergetett futás mindenütt.
Az 1848. március 15-én kivivívott szabadságért, vívmányainak megőrzésért sokan megmozdultak. Szinte az egész magyar nemzet. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, férfiak és nők társadalmi hovatartozástól függetlenül. A gyermekek beálltak a seregbe kisdobosnak, kürtösnek, mindenesnek. A nők sem maradtak tétlenek. Voltak, akik a sebesültek ápolásban jeleskedett. De voltak olyanok is, akik férfiruhát öltöttek és fegyvert fogtak a haza védelmében.
Ilyen volt például Pfiffner Paulina színésznő, aki Ligeti Kálmán néven harcolt a szabadságharcban, mint honvéd, Bem tábornok alatt. Két alaklommal megsebesült, hadnagyi rangot kapott.
Vagy Bányai Júlia műlovarnő, aki férje nevén jelentkezett a honvédseregbe. Erdélyben Bem seregében harcolt, ahol századosi rangot kapott. Francia nyelvtudása révén kémkedett is az orosz és osztrák seregben.
Végezetül, de nem utolsó sorban Lebstüch Máriát is meg kell említeni. Lebstüch Károly néven csatlakozott a honvédsereghez 1848 novemberében. Hősiességért fővadásszá léptették elő. Buda visszafoglalásakor rendezett ünnepségen férje kérésére női ruhában jelent meg. Görgey kémnek hitte. Lefogatta és halálra ítélte. Tiszttársai közbenjárására Kossuth megkegyelmezett neki. Rangját is visszakapta. A szabadságharc után hat hónapi börtön után szabadult. Kiutasították Magyarországról.
Az ő hősiességük is bizonyítja, hogy aki a március 15-én elért eredményeket magáénak vallotta az mindent megtett azok megvédésért, megóvásáért.
Az ünnepi műsor végén Révész Kolos előadásában a Hacsaturján-Etűd hangzik el.
A szervezők köszönetünket fejezik ki a helyszín biztosításáért a Szent Korona Cukrászda tulajdonosainak, a Szervánszky Testvéreknek és Suhajda Krisztiánnak.
Fotógaléria:
