A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatai közül az U19-es gárda a korosztályos országos bajnokság III. osztályában szerepel. Az együttes kiválóan szerepel a küzdelemsorozatban, hiszen eddig mindössze egyetlen vereséget szenvedtek és a többi találkozójukat megnyerve vezetik a bajnoki tabellát.
A fiatalok legutóbb március 26-án léptek pályára, amikor hazai környezetben fogadták a Dunavarsányi TE gárdáját. A kiskőrösiek végig vezetve a találkozón 31-11-re (12-3) nyertek: Boldizsár – Schiszler 3, Fazekas 6, Baticz, Lucza 5, Kollár 3, Csepregi 4. Csere: Madácsi (k), Barkóczi 7, Németh 1, Tösmagi 2, Urbán.
A hazai lányok már a találkozó elején ötgólos előnyre tettek szert (5-0), és a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. Az első félidőben szerzett tetemes előny birtokában is nagy iramban kézilabdáztak a kiskőrösiek a szünet után is. A kiskőrösiek a nagy gólarányú győzelmüket annak köszönhetik, hogy a jó védekezés egy jó kapusteljesítménnyel is párosult, és sok találatot szereztek lerohanásból.
Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője (U19):
-A mostani ellenfelünket már korábban legyőztük idegenben és az őszi szezont veretlenül zártuk, százszázalékos teljesítménnyel.
A tavaszi szezonban nem annyira gördülékeny a játékunk, mint a bajnokság első felében, de nem lehet nagy panasz a lányokra, mert idén egy vereség mellett három győzelmünk van. A mai győzelmünkkel 5 pontra nőtt az előnyünk a második helyezett XVI. Kerület csapata előtt, így bizakodva várhatjuk a folytatást. Ma jó volt a védekezésünk, amit mutat a kevés bekapott gólunk és gyors kézilabdát játszva szereztünk sok találatot lerohanásból. Az eddig elért eredményeink után minden esélyünk megvan arra, hogy megszerezzük a bajnoki címet, de ehhez a lányoktól nagy odafigyelésre és lelkes játékra lesz szükség a továbbiakban is.
Fotógaléria: