Évtizedes hagyományukat követve, szeptember második hetében rendezték meg a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban az egy héten át tartó gólyahetet, amely keretében különböző feladatokat, programokat, kihívásokat szerveztek az idén ballagó diákok az új kilencedikes és hetedik osztályos gimnazistáknak. Az utolsó, pénteki napot egy szórakoztató sorversenyekkel teli gólyaavató rendezvénnyel zárták, ezzel jelképezve az új diáktársaik felavatását és befogadását az iskolába és a közösségbe.

Az izgalmakkal és szórakozással teli hét hétfőn reggeli áhítattal indult, amelyet Arató Eszter iskolalelkész tartott, aki mellett az iskola zenészei vállaltak zenei szolgálatot.

Az áhítat zárásaként köszönetet mondott Szentgyörgyiné Szlovák Mária igazgatónő Csóka Efraim és Csóka Mónika, illetve Bata Orsolya hitoktatóknak, akik 2012 szeptemberétől az előző tanév végéig tartoztak az intézményi közösséghez, és járultak hozzá ökumenikus nyitottságú evangélikus iskolai hagyományaik kialakításához. Ezt követően a jelenlévők előtt bemutatták a feladataikat átvevő két új hitoktatót, Karalkov Ritát és Fehér Mátét. 

Hétfő reggeli áhítat

A gólyahét során mesehősöknek, Barbie-nak és Kennek, kalózoknak öltözve kellett megjelenniük az iskolában a kis gólyáknak, akiket a nagyszünetekben a békák, azaz a végzős diákok átmozgattak egy frissítő, rövid tornával. Az új közösségek összekovácsolódást segítette az osztályzászlók elkészítése, a 12-es osztályokat magasztaló dicshimnuszok megírása, valamint a gólyaavatón előadott osztálytáncok megtanulása is. Csütörtökön városismereti vetélkedőn mérték össze tudásukat a legfiatalabb gimnazisták.

A megadott témának megfelelően felöltözve kellett iskolába menniük a gólyáknak
A gólyák osztályfőnökei:
  • Honti Erika – 7.A
  • Fábián Anita – 9.C
  • Pivarcsiné Raffai Enikő – 9.D
  • Horváth Kinga – 9.T
Minden osztály lelkesen küzdött a sorversenyeken
A pénteken megtartott gólyaavatón a dicshimnuszok előadása után négy sorverseny következett, melyeket egy-egy végzős osztály bonyolított le, és a gólyák osztálytáncainak előadása színesített.
Kreatív táncokkal készültek a gólyák, amibe az osztályfőnökeik és azok helyettesei is részt vettek
 Az eseményen négy végzős diák, két iskolai dolgozó és az igazgatónő zsűrizett.
  • Fang Krisztián (12.A)
  • Legéndi Marcell (12.B)
  • Vinter Kiara (12.C)
  • Városi Ferenc (12.D)
  • Vera néni, az éhező diákok megsegítője
  • Suba Róbert, a világ legsportosabb portása
  • a zsűri elnöki szerepét Szentgyörgyiné Szlovák Mária töltötte be.
A zsűri

Végül elérkezett a gólyaeskü letétele, majd a várva várt eredményhirdetés, ami az egész hét és a sorversenyek, valamint az előadott produkciók összesítéséből került kihirdetésre. Mind a négy új gimnazista osztály oklevelet és tortát vehetett át.

A 9.D (gólyák) és a 12.B (békák) osztályok
  1. helyezést ért el a 7.A osztály
  2. lett a 9.D osztály
  3. helyen végzett a 9.T osztály
  4. lett a 9.C osztály
A 9.C (gólyák) és a 12.C (békák) osztályok
A 9.T (gólyák) és a 12.D (békák) osztályok

Gratulálunk mind a négy osztálynak, eredményes éveket kívánunk nekik a gimnáziumban!

A gólyahét során készült képek forrása: KEVI Facebook csoport

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (246 db kép)
MEGOSZTÁS