Kiskőrös városa az egészségügyi és szociális ellátórendszer fejlesztésére 150 millió forintot nyert az Európai Unió Terület- és Településfejlesztési Operatív Plusz Program forrásból. Domonyi László polgármester szeptember 9-én az evangélikus templomban Pfeiffer Ottó lelkészi beiktatása után jelentette be a jó hírt. Ugyanis az önkormányzat által elnyert összeget a Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon fejlesztésére fordítják.

A Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-3.3.2-21 Helyi Egészségügyi és Szociális Infrastruktúra fejlesztése felhívásra „A szociális infrastruktúra fejlesztése a Jó Pásztor Szeretetotthonban” címmel. A TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2022-00001 azonosítószámú projekt  keretében 150 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból az idősek nappali ellátása és a házi segítségnyújtás szolgáltatásának fejlesztése valósul meg.

A polgármester és az igazgató lelkész is hangsúlyozta, hogy Font Sándor országgyűlési képviselő és Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei közgyűlés elnöke is azonnal az ügy mellé állt. Közbenjárásukra hamarosan jobb körülmények közé kerülhetnek a szeretetotthon emeletén élő idősek, valamint a nappali ellátásban részesülők.

A pályázati összegből egy 200 négyzetméteres új épület készül el.

–Komoly gondot jelent a mindennapokban, hogy nincs külön foglalkoztató helyiségünk az átlagos időskorú ellátottak, illetve a demenciával élők számára. Ugyanis tudvalevő. hogy a két ellátotti csoportnak mások az igényei – mondja Judákné Kothencz Erika intézményvezető. Többek között ezt a célt szolgálja, hogy az új napközi épületben külön foglalkoztató helyiség kerül kialakításra. A legutóbbi szakmai ellenőrzés előírta, hogy biztosítanunk kell az akadálymentes közlekedés lehetőségét az emeleti részben élők számára. Mivel abba az épületrészbe lépcső vezet fel, ezt máshogy nem tudjuk megoldani, csak úgy, hogy onnan az ellátottakat leköltöztetjük a földszintre, ahol egyágyas szobákat szeretnének kialakítani. A fejlesztés által nemcsak az alapellátás színvonala emelkedik az intézményben, hanem az ott élő ellátottak életkörülményei is javulnak.

Forrás, szöveg: Kiskőrösi Hírek – 2023. októberi szám
Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS
Írta: vira