2025. február 15-én szombaton újra nagyszabású jelmezes farsangi bált rendeztek Tabdin, a helyi általános iskola javára. Az eseményen közel 140 fő vett részt. A vendégek többsége ötletesebbnél-ötletesebb jelmezekbe és maskarákba öltözött, ezzel is színesítve a bál hangulatát. Már hetekkel a bál előtt elfogytak a jegyek az eseményre.

A vendégeket 18 órától várták a Tabdi Faluházban. 19 óra után vette kezdetét a hivatalos megnyitó, melyen Dedák-Csapi Melinda tagintézmény-vezető köszöntötte a szép számú vendégsereget. Beszédében kiemelte, hogy az idei bál bevételét a gyermekekre fordítják. Tavaly sikerült vásárolni egy trambulint és több kirándulást is tudtak szervezni a a bálon befolyt összegből a diákoknak.

Külön megköszönte Polyák Lászlóné főszervező munkáját, aki újra összefogta az eseményt és a teendőket.

A megnyitó után egy tánccal is készültek a szülői munkaközösség tagjai, melyen ezúttal denevéreknek öltöztek be és középen egy vámpír is szórakoztatta a közönséget. A denevértánc olyan jól sikerült, hogy a vendégek visszatapsolták a fellépő szülőket, így kétszer is előadták a betanult táncot, melyet a Backstreet Boys ismert számára, az „Everybody”-ra adtak elő. A koreográfiát idén is Léder Kornélia tanította be.

A szülői munkaközösség tagjai denevértánccal örvendeztették meg a bálozókat
A meglepetés műsor után a vacsora következett, melynek menüje: májgombócleves, sültes tálak és rétes volt. A finom falatokat Nagy Tiborné és csapata készített el a vendégeknek.

A vacsorát követően vette kezdetét a hajnalig tartó mulatság, melyhez a talpalávalót Kiss Máté és Gmoser István szolgáltatták.

Éjfélkor sok-sok tombolatárgy került kisorsolásra, így a szerencsések nem tértek haza üres kézzel.

A szervezők szeretnék mindenkinek megköszönni a tombola felajánlásokat és minden segítséget, ami hozzájárult a Tabdi farsangi jelmezes SZMK bál újbóli, sikeres megrendezéséhez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (103 db kép)
MEGOSZTÁS