Korábban nagy hagyománya volt a farsangnak a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum intézményében, melyet február 28-án több év kihagyás után rendeztek meg újra. A DÖK az idei tanévtől egy régi hagyományt kíván feléleszteni a Wattay Farsanggal, melyben 10 osztály vett részt aktívan a pedagógusokkal együtt.

A farsangot hagyományosan a vidám lakodalmak, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang ünnepéhez kötődik Magyarországon a népi színjátszás kialakulása, a legismertebb alakoskodó szokás magyar nyelvterületen a mohácsi busójárás, mely egyben a télbúcsúztató is. Az iskolában az idei telet 10 osztály búcsúztatta.

A pedagógusok is jelmezbe bújtak

A beöltözött osztályokat egy zsűri osztályozta, melyet Benedek Tibor igazgató, Kunczné Martin Regina igazgató helyettes, Fülöpné Horváth Mónika igazgató helyettes, valamint a DÖK részéről Kovács Réka alkotta.

A zsűri (balról): Kovács Réka, Fülöpné Horváth Mónika, Benedek Tibor, Kunczné Martin Regina
A jelmezekben fellépő osztályok mesékből és filmekből hozták az ötleteket. Az alábbi osztályok mutattak be zenés -táncos produkciót:

13. B – Coco

9. A- Minionok és banánok

9. B – Barbie és Ken

10. A – Szellemirtók

10. B – Rio

11. A – Hupikék Törpikék

11. B – Men in Black

12. A – Shrek

12. B – Nyuszik

13. A – Focisták

A három legjobb helyezett farsangi fánkot vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával:

1. 13. B – Coco
2. 12. A – Shrek
3. 10. A – Szellemirtók

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (111 db kép)
MEGOSZTÁS