2025. július 26-án már hetedik alkalommal került megrendezésre a Vadkerti-tó Futóverseny és Mesterhármas. Az idei évben is a GO!!! Sportegyesület szervezésében jött létre az esemény, melyen több táv közül is választhattak a futók. Míg a triatlonosok a szokásos féltávú versenyen indulhattak, mely 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21 km futásból állt. Idén is lehetett ezeket a távokat külön is teljesíteni, így voltak, akik csak úsztak, míg mások egy 90-es bringázást vállaltak be, továbbá váltó is volt.
A triatlon versenyen reggel 8 órakor vette kezdetét, amikor is a közel 50 nevezett versenyző befutott a Vadkerti-tóba és elkezdte az úszással a triatlon versenyt. Majd a vízből kijövet egyből bringára pattantak a sportolók, hogy egészen Kalocsa-Negyvenszállásig tekerjenek Kecelen keresztül, majd vissza és utána négy kör megtételét követően a Vadkerti-tó körül érjenek be a célba.

A triatlon versenyt a HÍRŐS ESC kecskeméti versenyzője Zubornyák György nyerte meg, aki már az úszás után a mezőny elején jött ki a vízből. Majd a kerékpárt követően elsőként kezdte meg a futást, ahol egyenletes tempóval sikerült az első helyet megszereznie. Második helyen végzett csapattársa Károlyi Gergő, míg a harmadik helyre az érdi Bugyi Gyula futott be. A nőknél a mosonmagyaróvári Lajtos Ibolya végzett az élen. Két perccel megelőzve a kiskunhalasi Vánné Fülöp Teodórát. A harmadik helyen végül a budapesti Érsek Kitti végzett.

Míg a triatlonisták a bringázáson voltak, addig rajtoltak a futó számok. Először reggel 9 órakor a maratonisták indultak el. Nekik nyolc kört kellett megtenni a Vadkerti-tó körül.

Nagy népszerűségnek örvendett most is a gyermek futam, ahol a legkisebbek is megmérethették magukat 500 méteres távon, külön indultak a fiúk és a lányok.

10 órától pedig sorban rajtolt a többi futószám, így a 21, 10 és 5 kilométeres távok futói is útnak indultak.
Futó számok eredményei
Gyermekfutam
Lány:
1. Havasi Emma
2. Beischlag-Deli Villő
3. Szabó Anna
Fiú:
1. Horváth Alen
2. Havasi Ábel
3. Németh Lénárd

5 KM
Női:
1. Krokovay Eszter
2. Dósai-Molnár Szilvia
3. Mayer Assya
Férfi:
1. Vegán Viktor
2. Kiss Zsolt
3. Bokor Béla

10 KM
Női:
1. Nagy-Szabó Tímea
2. Varga Médea
3. Vén-Gálig Gréta
Férfi:
1. Fodor Bence
2. Kaposvári Noel Keve
3. Domonkos Róbert

21 KM
Női:
1. Csörnyei Nelli
2. Gál Janka
3. Turi Emma
Férfi:
1. Bács Kusid
2. Domonkos Péter
3. Káldi Csaba

42 KM
Női:
1. Zétényi Szvetlana
2. Maráz Zsuzsanna
3. Ambrus Mónika
Férfi:
1. Virág Pál
2. Székely Loránd
3. Veres Szilárd
Az esemény legfiatalabb indulója a 2,5 éves Kőszegi Luca volt, aki a gyermekfutamon vett részt Kecskemétről. Míg a legidősebb versenyző, a 74 éves tiszakécskei Hegedűs Imre 5 kilométeres távon indult.

A versenyen a szpíker szerepét idén Kandó Tamás látta el.
A szervezők szeretnék mindenkinek megköszönni a részvételt, illetve minden segítőnek és támogatónak a segítséget, felajánlásokat és mindent, mellyel hozzájárultak a VII. Vadkerti-tó Futóverseny és Mesterhármas megrendezéséhez.
Fotógaléria:





