A 31. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok első éjszakáját már jó előre nagy várakozás övezte és minden kétséget kizáróan felejthetetlen élményt nyújtott.
A szórakozni vágyók idén is megtalálhatták a számukra megfelelő hangulatot és élvezhették a szüreti napok vidám légkörét. Este 7 órától a Borutcában, ahol Anita és Nani gondoskodtak a fergeteges hangulatról.
Anita és Nani neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen már nyolc éve színesítik együtt a városi rendezvények zenei palettáját. Szinte nincs is olyan helyi esemény, ahol ne találkozhatnánk velük, és idén sem maradhattak ki a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok programjából. Lendületes előadásuk és közvetlenségük újra magával ragadta a közönséget, fiatalokat és idősebbeket egyaránt.

A nagyszínpadon este fél 9 után a 3+2 együttes adott konceretet.
A Jet Caffe Classic Sátorban, este 10-kor indul be az élet, ahol Szabos kezdte a szettet. A dinamikus szettjeivel ismertté vált DJ kiválóan megalapozta az este hangulatát.
Az est sztárvendége fél 1-től Regán Lili volt. Az energikus és látványos fellépéseiről ismert Lili hazánk egyik feltörekvő női DJ-je, aki merész zenei válogatásaival és karizmatikus jelenlétével emelte az est fényét. Az ő zenei stílusa többnyire house, deep house és más elektronikus műfajokat ölel fel, de mindig van benne valami egyedi, ami kiemeli őt a többi DJ közül. Zenéje és karizmája által óriási bulit csinált, jó hangulata volt a közönségnek. Zenéjével és karizmájával olyan hangulatot teremtett, amire a közönség hosszú ideig emlékezni fog.

Az estét Feelner zárta, aki egészen hajnalig gondoskodott a kifulladásig tartó buliról. Feelner a house és tech-house világában mozog otthonosan, szettjeiben gyakran keveri a mélyebb ütemeket a könnyedebb dallamokkal.
A Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok első éjszakája valóban felejthetetlen élményt nyújtott mindazok számára, akik részt vettek rajta. A különböző hangulatú helyszínek lehetővé tették, hogy mindenki megtalálja a számára tökéletes szórakozást, miközben a város szívében egyedülálló atmoszféra alakult ki.
Fotók: Juhász D. Géza
Fotógaléria:





