Nagyszerű kis csapat állt össze a Kiskőrösi KEVI Harangvirág Óvodában a labdarúgást szerető gyermekek közül. A sportágat kedvelők számára heti egy alkalommal van lehetőség arra, hogy edzésen vegyenek részt.

-Hirdetés-

Az edző, Virág Tibor elmondta, hogy szeptembertől dolgozik a fiatalokkal, korábban csak helyettesítőként tartott edzéseket a számukra. Mindezek mellett a Kaskantyúi F.S.E. elnöke és technikai vezetője. Az ovis edzésekre jelenleg 24-en járnak rendszeresen, de a betegségek, hiányzások miatt az utóbbi hetekben 16-20-an vannak.
Minden héten egy alkalommal, csütörtök reggel edzenek, amit saját idejéből, társadalmi munkában vezényel le a gyermekeknek. Volt már olyan szülői kérés is, hogy legyen egy héten kétszer is edzés – amiért a szülők már tagdíjat is fizetnének – mert a fiatalok igénylik a gyakoribb foglalkozásokat. Most ennek lehetőségeit vizsgálja meg, a kérést egyezteti az intézmény igazgatónőjével, mert nem a pénzért edzette eddig sem a gyermekeket.

Szeretnének márciustól a szomszédos városi sportcsarnokban edzeni, és ha az idő engedi a helyi járattal kimenni a szabadidőparkba, vagy a Kiskőrös LC sportpályájára, mert sokan vannak és már kicsi az óvodai tornaterem a számukra. Elmondása szerint a tapasztalati alapján ebben a korosztályban az elsődleges, hogy a gyerekek megszeressék a labdarúgást, amit csak „focinak” hívnak, tanulják meg, hogy mik a szabályok, mit jelentenek a kifejezések, értsék a passz, a csel fogalmát. Tudatosítani szeretné, hogy a csapat az egy olyan közösség, amelynek tagjai segítik, támogatják egymást mindenben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megemlítette, hogy a 2000-es évek elején, Kiskőrösön ő alapította a Bem S.E. sportegyesületet Agócs Zoltánnal –  aki jelenleg is az egyesületnél van. Tanították a labdarúgás alapjait a srácoknak, ami jól sikerült már akkor is, hiszen a jelenlegi Kiskőrös LC több játékosa is itt sajátította el a sportág alapjait, mint Cebei Gergő, Pohankovics Patrik a Rímár testvérek, Kertész János, Lesták Márk vagy Gmóser György. Ezzel a korosztállyal megyei és országos diákolimpiát is nyertek.

A tervek között szerepel, hogy március 11-én 8 órai kezdettel egy városi ovi (2010-2011-es születésűek részére) teremtornát szerveznek, amire meghívják a városi óvodákat, mellettük Csengődöt, Páhit, Akasztót, Soltvadkertet és Izsákot.
Szeretné versenyeztetni ezt a korosztályt, hogy lássák a gyermekek, ha rendszeresen járnak edzésre, mozognak, akkor el lehet jutni tornákra és a nekik mindent jelentő érmeket kupákat lehet nyerni. 

A tervek között szerepel még a kicsikkel egy kirándulás is, ami mindenek előtt valamilyen formában kapcsolódni fog a focihoz. Ez természetesen a szülőkkel együtt lesz egy közös nap. A nyáron egy hetes focitáborra is várná Kaskantyún a fiatalokat, ahol minden adott a közös munkához.

  

Fotó, szöveg: Filus Tibor

MEGOSZTÁS