Ünnepélyes keretek között nyílt meg a „Volt egyszer egy igen…” – Házasságok Kiskőrösön című fotókiállítás 2026. február 24-én, kedden a Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében. A tárlat a kiskőrösi házaspárok esküvői pillanatait idézi fel régi és új fényképeken keresztül, személyes történeteket állítva a középpontba.

A házasságkötés nem csupán egy ceremónia, hanem közösségi jelentőségű esemény is: két ember döntése, amely egy család és gyakran generációk történetét alapozza meg. Az esküvői fényképek ennek a döntésnek a lenyomatai, egy-egy kimondott „igen” pillanatba sűrített emlékei. A kiállítás éppen ezt a személyes, mégis közösségi élményt emeli be a város kulturális terébe.

A megnyitó moderátoraként Kulcsár-Markó Adél művelődésszervező köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte, hogy a kezdeményezés a Petőfi Sándor Művelődési Központ kollektívájának ötlete volt azzal a céllal, hogy a szeretet és a közösség összetartó erejét még közelebb hozza az emberekhez. A kiállítás tematikája: minden kép egy történet, minden mosoly egy ígéret, minden „igen” egy új kezdet.

Kulcsár-Markó Adél művelődésszervező

Az ünnepség zenei nyitányaként Szabó Annabella és Aszódi Gergő, a KEVI Gimnázium és Technikum tanulói énekelték el közösen a Csillag születik mozifilm híres betétdalát Shallow címmel. A fiatal előadók felkészítő pedagógusa Csővári Csilla énekesnő volt.

Szabó Annabella és Aszódi Gergő

Pethő Attila képviselő köszöntőjében a fényképek jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: egy esküvői fotó nem csupán egy ünnepi pillanatot rögzít, hanem egy egész életre szóló ígéretet sűrít magába. A képek ereje a visszaemlékezésben rejlik – abban, hogy újra és újra felidézhető az a nap, amikor két ember egymás mellett döntött. Beszédében kitért arra is, hogy a kiállítás nemcsak az együtt élő párokról szól, hanem azokról is, akik már elvesztették társukat, de az emlékek révén újra átélhetik közös életük meghatározó pillanatait.

Pethő Attila képviselő

A kiállítást Pfeifer-Dömök Krisztina lelkésznő nyitotta meg. Beszédében a házasságot olyan kapcsolati keretként értelmezte, amely biztonságot, irányt és otthonosságot ad az ember életének. Mint fogalmazott, a kiállított képek nem távoli, ismeretlen világot mutatnak be, hanem a város lakóinak valós, kézzel fogható történeteit. Kiemelte, hogy a házasság nem csupán a szerelem ünnepe, hanem tudatos döntés, amely hosszú távra szól. A közös élet vállalása – a nehézségekkel és örömökkel együtt – az a keret, amelyben családok születnek és amely generációkon átívelő történetek alapja lehet. A lelkésznő személyes hangvételű gondolatokkal zárta beszédét, majd a „Te majd kézen fogsz és hazavezetsz” című dal szövegének felidézésével hivatalosan is megnyitotta a kiállítást.

Pfeifer-Dömök Krisztina lelkésznő

A megnyitó táncos produkcióval folytatódott. Lengyel Kamilla és Mihók Milán, a Stúdió 2000 TSE ifjúsági korosztályában versenyző párosa egy érzéki rumbával emelte az esemény fényét, melyet a szerelmesek táncának szoktak nevezni. A fiatal tehetségek nemzetközi kategóriában is eredményesen szerepelnek, előadásuk méltó kiegészítése volt az est tematikájának.

Lengyel Kamilla és Mihók Milán érzéki rumbával emelte az esemény fényét

A program zárásaként a szervezők megköszönték mindazok közreműködését, akik esküvői fényképeik megosztásával hozzájárultak a tárlat létrejöttéhez. A vendégeket arra biztatták, hogy a kiállítás részeként használják a selfieboxot, készítsenek közös képet és helyezzék el annak egyik példányát a fotófalon – így a jelen pillanata is részévé válhat a kiállítás történetének.

A tárlat nem csupán esküvői fényképek gyűjteménye, hanem egy város emlékezete: pillanatképek a kimondott „igen” mögötti döntésekről, az együtt töltött évekről és azokról a történetekről, amelyek Kiskőrös közösségét formálják. A „Volt egyszer egy igen…” – Házasságok Kiskőrösön című fotókiállítás 2026. március 7-ig tekinthető meg a Petőfi Sándor Művelődési Központ nyitvatartási idejében.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (95 db kép)
MEGOSZTÁS