2026. március 3-án színes, jó hangulatú tehetségkutató töltötte meg a Kiskőrösi EGYMI épületét: első alkalommal rendezték meg az integráló „Ki mit tud?” eseményt, amelyen a környék iskoláiból érkező sajátos nevelési igényű (SNI) és speciális támogatást igénylő diákok mutathatták meg tehetségüket. A rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a fiatalok számára képességeik kibontakoztatására, miközben erősítse az elfogadást, az együttműködést és az integrációt. A színpadon versek, mesék, táncos színdarabok, valamint zenés produkciók váltották egymást, számos különleges előadással gazdagítva a programot.
Az esemény háziasszonya Kriszt Nóra volt, aki köszöntötte a jelenlévőket és bemutatta a zsűri tagjait: Juhos-Juhász Adrienn színművésznőt, Méhesi Erzsébetet, a Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetőjét, és Dobosiné Nagy Gabriellát, a Kiskőrösi Tankerületi Központ osztályvezetőjét, aki a zsűri elnöke is volt egyben. A program hivatalos megnyitója előtt a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola 4.a osztályos diákjai lepték meg a közönséget egy lendületes táncos produkcióval.

Ezt követően Schaffer István főigazgató köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében örömét fejezte ki, hogy ilyen sok tehetséges fiatal gyűlt össze az eseményen, majd bátorító szavakkal fordult a szereplő gyermekekhez, arra biztatva őket, hogy bátran mutassák meg tudásukat, és élvezzék a közös szereplés örömét.
A főigazgató úr köszöntője után Viedner Mónika, a Kiskőrösi EGYMI Utazótanári Intézményegységének vezetője hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. Beszédében így fogalmazott: „A Ki Mit tud nem csupán egy verseny. Ez egy ünnep. Annak az ünnepe, hogy minden gyermekben ott van valami egyedi, valami értékes, ami megismételhetetlen. Ma nem a hibákat keressük, ma nem a jegyek számítanak, ma a bátorság számít. A bátorság, hogy kiálltok ide. A bátorság, hogy ma megmutatjátok, miben vagytok jók. A bátorság, hogy önmagatok legyetek. Hiszünk abban, hogy minden tehetség fontos, lehet az ének, vers, tánc, hangszer, rajz, mozgás, vagy bármi más, mindegyik egy darab abból a színes világból, amit együtt alkotunk. Legyen ez a nap a mosolyé, a sikerélményé és az örömé.”

Ezután a színpadot ellepték a produkciók: a közönség hallhatott és láthatott izgalmas verseket és mesemondásokat, táncos színdarabot, zenés előadásokat, valamint más kreatív és játékos bemutatókat, amelyek mind vidám hangulatot varázsoltak a rendezvényen, és lehetőséget adtak a gyerekeknek, hogy megcsillantsák tehetségüket. A fellépő diákok nagy lelkesedéssel és bátorsággal álltak közönség elé, a nézőtéren pedig támogató taps és biztatás kísérte a produkciókat

A rendezvény fővédnöke Farkasházi Réka színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus volt, aki meglepetésként személyével is hozzájárult az esemény inspiráló légköréhez. Köszöntő beszédét követően Csiszár Ferenccel közösen adtak elő egy mindenkit szó szerint megmozgató zenés műsort. Az „Egyszer fent egyszer lent” zeneszámukba a közönséget is bevonták, mint a libikóka megtestesítőit. Ez a játék azt szimbolizálta, hogy az élet is ilyen változó ritmusban folyik. Egyszer fent vagyunk, egyszer lent.

A nap ismét bebizonyította, hogy a tehetség sokszínű, és megfelelő környezetben minden gyermek képes megmutatni értékeit. A rendezvény sikere azonban nagyban köszönhető volt a felkészítő pedagógusok munkájának is, akik kitartó támogatásukkal, iránymutatásukkal és lelkesedésükkel segítették a diákokat a felkészülésben. Az integráló „Ki mit tud?” nemcsak egy műsor volt, hanem közösségi élmény is, ahol a hangsúly a befogadáson, az örömön és a közös sikerélményen volt.
Fotógaléria:





