Kiskőrös városa idén Tóth Lajosnak adományozta a Kiskőrös Város Településfejlesztéséért díjat. A mérnök és vállalkozó életútja szorosan kötődik a térséghez: bár Kiskőrösön született, gyermekéveit Akasztón töltötte, később pedig a műszaki pályán szerzett tapasztalatokat a Paksi Atomerőmű építéséhez kapcsolódó munkákban és az energiaszektorban. Több évtizedes szakmai tapasztalata, vállalkozói tevékenysége és a város energiaügyeiben nyújtott szakmai segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy elnyerje az elismerést. Az alábbi interjúban pályafutásáról, családi vállalkozásukról és Kiskőröshöz fűződő kapcsolatáról beszélgettünk.

 

Kiskőrösön született, gyermekéveit azonban Akasztón töltötte. Milyen emlékeket őriz ebből az időszakból?

Általános iskolás koromig Akasztón éltem. Kiskőrös számunkra akkor még nagyvárosnak számított, ide jöttünk például osztálykirándulásokra, megnézni Petőfi szülőházát vagy más látnivalókat. Nagy élmény volt, amikor a faluból kimoccanhattunk, mindig nagyon vártuk ezeket az alkalmakat. Akasztón jó baráti közösség alakult ki, szép emlékek kötnek oda. Az iskola is jó volt, sok tanár járt át Kiskőrösről, így már akkor érezhető volt a város régióközpont szerepe.

Mikor és miért döntött úgy, hogy a műszaki pályát választja?

A matematika mindig jól ment, és otthon is sokszor láttam, hogy a szüleim vagy a nagypapám különböző műszaki javításokat végeznek. Valahogy természetesen alakult ki az érdeklődésem. A középiskolát a kalocsai I. István Gimnáziumban végeztem, és ott dőlt el igazán, hogy műszaki irányba megyek tovább. A műszaki jellegű tantárgyak kifejezetten jól mentek. Versenyekre is jártunk, melyeken olyan eredményeket értem el, hogy felvételi nélkül kerülhettem be a felsőoktatásba.

A budapesti főiskolai évek mennyire formálták gondolkodását, szakmai szemléletét?

Már a középiskola is nagyon sokat adott. Több tanárunk nemcsak a tananyagra helyezte a hangsúlyt, hanem arra is, hogy az életre készítsen fel bennünket. Utólag látjuk, hogy az évfolyamtársaink közül sokan nagyon jól megállták a helyüket a világban, és ebben nagy szerepe volt annak a tudásátadásnak és szemléletmódnak, amit ott kaptunk. A budapesti műszaki képzés szintén jó környezetet biztosított a Villamosipari Főiskolán. Félév halasztás nélkül végeztem el a képzést, pedig akkoriban is nagy volt a lemorzsolódás a szaktárgyaknál. Az intézménynek fontos volt a szakmai színvonal és a jó hírnév, már akkor is.

Pályafutását a Paksi Atomerőműhöz kapcsolódó építőipari gépesítő vállalatnál kezdte. Ott milyen tapasztalatokat szerzett?

Gyakorlatilag rögtön a mélyvízbe kerültem. Egy körülbelül 80 fős kihelyezett részleg vezetését bízták rám, rengeteg építőipari géppel és különböző műszaki csoportokkal. Akkoriban zajlott a Paksi Atomerőmű negyedik blokkjának építése, ehhez kapcsolódóan dolgoztunk. Nagyon sok gyakorlati tapasztalatot szereztem, és azt is megtanultam, hogy a tervek mellett sokszor improvizációra is szükség van ahhoz, hogy a munka haladjon és a legjobb technológiák kerüljenek beépítésre.

Mikor érezte azt először, hogy saját vállalkozásban szeretné kamatoztatni tudását?

Amikor a pályámat kezdtem, még szinte minden állami kézben volt, így a magánvállalkozás lehetősége korlátozott volt. Ugyanakkor abban a térségben nőttem fel, ahol az emberek mindig próbáltak saját gazdálkodást folytatni. Ez a szemlélet belém ivódott. A későbbi években, a rendszerváltás környékén kezdtek megjelenni az új lehetőségek, így akkor már egyre inkább foglalkoztatott az önálló vállalkozás gondolata. A paksi évek után, kötelező katonai szolgálatomat Kerepestarcsán töltöttem, ahol egy számomra új és inspiráló közegbe kerültem. Sok olyan társam volt ott, akik vezető pozícióban dolgozó szülők gyermekei voltak, ami érdekes látásmódot és beszélgetéseket hozott. Ez az időszak kifejezetten jó lehetőséget adott kapcsolatépítésre, illetve számomra plusz motivációt is jelentett a további céljaim eléréséhez.

Mikor indult el ténylegesen a vállalkozása?

1986-ban nősültem, Kiskőrösre költöztünk. Akkor pályáztam meg a DÉMÁSZ-nál egy mérnöki állást, ahol közel húsz évig dolgoztam. Lépésről lépésre haladtam előre a ranglétrán. Az utolsó években már a kiskőrösi kirendeltséget vezettem, amely több mint húsz települést fogott össze. Amikor a kirendeltség megszűnt, addigra már voltak vállalkozásaink, ezért úgy döntöttünk a családdal közösen, hogy nem megyek vissza alkalmazottnak, hanem teljes mértékben a saját tevékenységünkre koncentrálok.

A vállalatcsoport ma már családi vállalkozásként működik. Hogyan alakult ki ez a struktúra?

Mivel az energetikai szektorban dolgozunk, és a feladatok, illetve a különböző jogosultságok miatt egyetlen cégben nem lehet minden tevékenységet ellátni, így gyakorlatilag ma már egy vállalatcsoportról beszélhetünk. Két fiam van, mindketten műszaki végzettségűek: az egyik gépészmérnök, a másik villamosmérnök. Először más cégeknél dolgoztak, hogy tapasztalatot szerezzenek, majd fokozatosan bekapcsolódtak a közös munkába. Ma már ők is vezetnek egy-egy céget a vállalatcsoporton belül. A mi tevékenységünk esetében ez így működik a legjobban.

Mit jelent Önnek Kiskőrös? Miért volt fontos, hogy itt építse fel vállalkozásait?

Mi még abban a generációban nőttünk fel, ahol erős volt a röghöz kötődés. Aztán láttam külföldi példákon, hogy máshol teljesen természetes, ha valaki több száz kilométerre költözik egy munka miatt, de nálunk ez akkor még nem így működött. A család és a környezet ide kötött bennünket, ezért Kiskőrösön telepedtünk le, itt építkeztünk, és végül itt alakítottuk ki vállalkozásainkat is.

Ha jól értesültem, egyfajta lokálpatrióta is, hiszen energiabeszerzéssel kapcsolatos tanácsokkal is segítette Kiskőröst, különösen a Covid-időszakban. Mi motiválta ebben?

Nemcsak a Covid idején, már korábban is többször segítettem a városnak vagy a környékbeli önkormányzatoknak szakmai tanácsokkal. Az energetika területén dolgozunk, így természetes volt, hogyha szükség van rá, megpróbálunk segíteni.

Ön szerint mennyire fontos, hogy egy vállalkozó részt vegyen a közösség életében?

Fontos, de úgy gondolom, hogy mindenki csak a maga módján tud hozzájárulni. Mi inkább a szakmai segítségnyújtásban veszünk részt. A közéletben kevésbé szerepelünk, részben időhiány miatt, részben pedig tudatos döntésből.

Mit jelent Önnek a Kiskőrös Város Településfejlesztéséért díj?

Amikor először megkerestek meglepődtem egy kicsit, hiszen nem számítottam rá, ugyanakkor természetesen örültem is. Ennek ellenére úgy gondolom, sokan vannak még, akik nagyon sokat tettek a városért és megérdemelnék ezt a díjat. Mindenesetre megtisztelő, hogy engem is méltónak találtak erre az elismerésre.

A méltatás szövege ide kattintva olvasható. 

Kapcsolódó cikk
Március 15. Kiskőrösön: Ünnepi műsor, városi kitüntetések átadása, kokárdatűzés
Március 15. Kiskőrösön: Ünnepi műsor, városi kitüntetések átadása, kokárdatűzés
Március 15-én Kiskőrösön minden évben több programmal is megemlékeznek az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharcról. Idén a koszorúzások mellett színvonalas iskolás...
MEGOSZTÁS