
A Steel Weekend Kiskőrösön megrendezett 27. fordulóján az ország számos pontjáról érkező sportlövők mérték össze gyorsaságukat és pontosságukat augusztus 8-án.
A tikkasztó augusztusi hőség sem lassította le a mezőnyt: az ország számos pontjáról érkeztek sportlövők augusztus 8-án Kiskőrösre, ahol már a 27. minősítő versenyt rendezte meg a JP Team Sportlövész Egyesület. A hazaiak ezúttal sem maradtak adósak a jó eredményekkel, a kiskőrösi csapat több kategóriában is dobogós helyezéseket szerzett, miközben az utánpótlás teljesítménye különösen biztató képet mutatott.
A kiskőrösi lőtérre Gödöllőről, Mezőtúrról, Kecskemétről, Budapestről és Tatabányáról is érkeztek versenyzők. A Steel Challenge-ben nem elegendő pontosnak lenni: a fémcélokat a lehető leggyorsabban kell leküzdeni, így minden másodpercnek, sőt annak töredékének is jelentősége van.
A versenyzőket ezúttal nemcsak a pályák, hanem az időjárás is próbára tette. A rekkenő melegben a szervezők folyamatosan hűtött vízzel gondoskodtak a résztvevőkről, a nap egyik kellemes meglepetéseként pedig jégkrémmel is igyekeztek elviselhetőbbé tenni a hőséget.

Gyorsaság és pontosság: két standard pályán dőlt el a verseny
A mezőny két standard Steel Challenge-pályán, a Random Out és a Smoked Hope elnevezésű szakaszokon mérhette össze tudását.
Összesen nyolc divízióban lehetett nevezni: a kiskaliberű pisztolyoktól és puskáktól kezdve a nagyobb kaliberű, valamint optikai irányzékkal felszerelt fegyverekig több kategóriában zajlott a küzdelem.
A hazai színeket ezúttal 12 fős kiskőrösi csapat képviselte, amelyben juniorok, felnőttek és női versenyzők egyaránt helyet kaptak.
A JP Team számára azonban az elért helyezések mellett legalább ilyen fontos, hogy folyamatosan érkezzenek fiatalok a sportágba.
– Az utánpótlás a szívünk csücske. Idén három olyan versenyzőnk is elkezdte a tűzfegyveres lövészetet, akik elképesztő időket lőnek, és maximálisan biztonságosan kezelik a fegyvert – fogalmazott Maglódi Attila, a JP Team Sportlövész Egyesület alelnöke.
A mostani eredmények alapján az utánpótlás valóban egyre komolyabb szerepet játszik a klub életében: több junior kategóriában is kiskőrösi versenyzők állhattak dobogóra.
A 27. fordulóig jutott a Kiskőrösről induló sorozat
A Steel Weekend mára jóval több egy-egy kiskőrösi lövészversenynél: az elmúlt évek során rendszeresen visszatérő, országos mezőnyt megmozgató eseménnyé nőtte ki magát.
A sorozat fejlődését jól mutatják a korábbi versenyek számai. 2021 novemberében már Steel Weekend néven rendeztek minősítő versenyt Kiskőrösön, akkor mintegy harminc sportolóval, közöttük tíz helyi indulóval. A következő években folyamatosan emelkedett a fordulók száma: 2023 márciusában már a 15., 2024 májusában a 19., 2025 augusztusában pedig a 24. Steel Weekendet rendezték meg.
A 2025-ös nyári versenyre már ugyancsak az ország számos részéről – többek között Budapestről, Paksról, Kecskemétről, Dunaújvárosból, Mezőtúrról és Törökszentmiklósról – érkeztek sportolók Kiskőrösre.
A sorozat 2026-ban is tovább folytatódott: májusban a 26., most augusztusban pedig már a 27. fordulót rendezték meg. A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség versenynaptára szerint pedig ezzel még nincs vége az idei kiskőrösi programnak: október 10-re már a Steel Weekend 28. is szerepel a hivatalos versenynaptárban.
Az országos bajnokság a következő nagy cél
A JP Team versenyzői számára a nyár sem jelentett pihenőt. A kiskőrösi sportlövők fővárosi versenyeken is több érmet szereztek, az előttük álló időszak legfontosabb feladata azonban már a szeptember végi országos bajnokságra való felkészülés.
Ebben komoly előrelépést hozhat egy új helyszín.
A jelenlegi kiskőrösi lőtér méretei miatt ugyanis nem alkalmas arra, hogy a teljes méretű országos bajnoki pályákat felépítsék rajta. Ez különösen azért jelent hátrányt, mert a versenyzők így saját pályájukon nem tudják teljes egészében begyakorolni azokat a feladatokat, amelyekkel a legfontosabb versenyeken találkoznak.
A klub ezért nagy várakozással tekint a Tázláron épülő új, négypályás lőtér megnyitása elé. A munkálatok már az utolsó szakaszban járnak, és az engedélyek megszerzését követően a kiskőrösi sportolók ott folytathatják a felkészülést.
A tervek szerint az új helyszín nem csupán edzőpályaként szolgál majd: a JP Team még 2026-ban két komolyabb verseny megrendezését is tervezi Tázláron.
Kiskőrösi dobogósok sora – Kohut Zaláné lett a verseny legjobb ideje
A Steel Weekend 27. fordulóján számos hazai versenyző szerzett érmet. Különösen eredményesen szerepelt Kohut Zalán, aki több kategóriában is az első helyen végzett, és a teljes verseny legjobb idejét is ő érte el.
Eredmények

Kiskaliberű pisztoly nyílt irányzék:
1. Tóth-Zsámboki Dávid
2. Murár Gábor

Kiskaliberű pisztoly nyílt irányzék – Lady:
3. Hartai-Sárosi Edit

Kiskaliberű pisztoly optika:
1. Kohut Zalán
2. Tóth-Zsámboki Dávid
3. Szabadi Balázs

Kiskaliberű pisztoly optika – Junior:
1. Kohut Zalán
2. Tóth-Zsámboki Dávid
3. Bene Ádám

Kiskaliberű puska nyílt irányzék:
1. Trapp Bence
2. Tóth-Zsámboki Dávid
3. Benen Ádám

Kiskaliberű puska nyílt irányzék – Junior:
1. Trapp Bence
2. Tóth-Zsámboki Dávid
3. Bene Ádám

Kiskaliberű puska optika – Junior:
1. Kohut Zalán
2. Trapp Bence
3. Tóth-Zsámboki Dávid

Kiskaliberű puska optika – Lady:
1. Székesné Szkenderovics Erzsébet
2. Sternhardt Réka

Kiskaliberű puska optikai irányzék:
1. Kohut Zalán
2. Lenkei Tamás
3. Tóth-Zsámboki Dávid

Nagykaliberű pisztoly nyílt irányzék:
1. Trapp Bence
2. Szabadi Balázs

Nagykaliberű pisztoly optika:
1. Szabadi Balázs
3. Székes Endre

Pisztolykaliberű puska optika:
1. Kohut Zalán
2. Lenkei Tamás
3. Székes Endre

Pisztolykaliberű puska optika – Junior:
1. Kohut Zalán
2. Kovács Simon András
3. Bene Ádám

Pisztolykaliberű puska optika – Lady:
1. Székesné Szkenderovits Erzsébet
2. Sternhardt Réka
3. Farkas Zsuzsanna

Verseny legjobb ideje: Kohut Zalán
Fotógaléria:




