A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést 2026. augusztus 29-én Kiskőrösön. Az evangélikus templom előtt 19 órakor kezdődő eseményt Kiskőrös Város Önkormányzata Kulturális, Turisztikai és Sportbizottsága szervezte. A megemlékezés nemcsak az 1526-os tragédiát idézte fel, hanem arra is ráirányította a figyelmet, hogy Mohács következményei néhány évvel később Kiskőröst és a környező településeket is közvetlenül elérték.
A megjelenteket Szedmák Tamás önkormányzati képviselő, a Kulturális, Turisztikai és Sportbizottság elnöke köszöntötte. Bevezető gondolataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata közvetlenül nem érintette Kiskőröst, annak történelmi következményei a település életében is sorsfordítónak bizonyultak.
Kiskőrös ugyanis már a mohácsi csata idején létező, lakott település volt. A Magyar Királyság vereségét követő történelmi folyamatok azonban hamarosan elérték a Duna–Tisza közét is. Az 1529-es újabb oszmán hadjárat során Kiskőröst és a környék több települését is súlyos pusztítás érte. Az események hosszabb távon hozzájárultak a térség elnéptelenedéséhez, így Mohács nem pusztán egy távoli csatatér története Kiskőrös számára, hanem a város múltjának egyik fontos történelmi választóvonala is.
A köszöntőt követően a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, majd Eötvös József: A zászlótartó című verse hangzott el Supka Éva előadásában.
Az est központi részében Fodor Tamás, a KEVI Evangélikus Gimnázium történelemtanára mondott emlékbeszédet. Előadásában nem csupán magát az ütközetet idézte fel, hanem annak történelmi hátterét, következményeit és azokat az évszázadokon át fennmaradt vitákat is, amelyek arra keresik a választ: elkerülhető lett volna-e a mohácsi katasztrófa.
Mint fogalmazott:
„Mohács több mint egy vesztes csata a magyar történelemből. A tragikus magyar sors jelképévé vált.”
Fodor Tamás felidézte, hogy 1526. augusztus 29-én a Magyar Királyság hadserege megsemmisítő vereséget szenvedett Szulejmán szultán oszmán haderejétől. Menekülés közben életét vesztette a mindössze húszéves II. Lajos király, elesett a két fővezér, Tomori Pál és Szapolyai György, valamint a korabeli magyar politikai és egyházi elit számos meghatározó alakja. A csatában mintegy 15 ezer magyar katona vesztette életét.
Az emlékbeszéd ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a történettudomány napjainkban már számos ponton árnyaltabban értékeli a Mohácshoz vezető folyamatokat, mint a korábbi történelmi magyarázatok. A vereséget sokáig elsősorban a belső széthúzással, a Jagelló-kor gyengeségével, az uralkodók hibáival vagy egyes főurak felelősségével magyarázták. Az újabb kutatások azonban egy sokkal összetettebb képet rajzolnak ki.
Egy birodalmi túlerővel került szembe Magyarország
Fodor Tamás előadásának egyik fontos gondolata az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság közötti hatalmas erőkülönbség bemutatása volt. A korszak oszmán állama területében, népességében, bevételeiben és katonai mozgósítási képességében is jelentős fölényben volt Magyarországgal szemben. Az oszmán hadsereg állandó, jól képzett gyalogsággal, gyorsan mozgósítható lovassággal, korszerű tüzérséggel és komoly műszaki háttérrel rendelkezett.
Ezzel szemben a magyar haderő minőségét a történész szerint nem szabad lebecsülni. A problémát sokkal inkább a lassú mozgósítás, az állandó hadsereg hiánya és a különböző alakulatok együttműködésének nehézsége jelentette.
Az emlékbeszéd részletesen felidézte magát a mohácsi ütközetet is. A magyar hadsereg létszámát a legelfogadottabb becslések mintegy 27 ezer főre teszik, miközben további jelentős erők még úton voltak a királyi tábor felé. A csata első szakaszában a magyar jobbszárny támadása átmeneti sikert is hozott, később azonban az oszmán túlerő és tűzerő döntőnek bizonyult.
Az emlékbeszéd külön kitért a kalocsai érsekre, Tomori Pálra, akinek személye Kiskőrös térségéből nézve különösen is érdekes.
Fodor Tamás felidézte, hogy Tomori tragédiákkal terhelt magánélete után lépett be a ferences rendbe, majd pápai nyomásra vállalta el a kalocsai érseki tisztséget. A mohácsi fővezérséget sem saját kezdeményezésére vállalta. Az utolsó tudósítások szerint a csata végén a menekülő katonákat próbálta visszafordítani, majd karddal a kezében esett el.
Az emlékezés egyik legfontosabb üzenetét Fodor Tamás így fogalmazta meg:
„Ma a vereségre emlékezünk, de a jövőre is merítsünk erőt.”
Kiskőröst három évvel Mohács után érte el a pusztítás
Az emlékbeszéd végén a történész külön is kitért Kiskőrösre, összekapcsolva az országos történelmi tragédiát a település saját múltjával.
A Mohács előtti Kiskőrösről mindössze néhány okleveles említés maradt fenn. A település sorsa azonban az 1529-es török hadjárat idején tragikus fordulatot vett. Erről egy különösen értékes korabeli forrás, Pósa István kanonok latin nyelvű magánlevele is beszámol.
A dokumentum magyar fordításában Kiskőrös korabeli neve, Kyskeres is szerepel:
„…Szentimre, Tetétlen, Vadkert, Kiskőrös (Kyskeres) és más helyekről […] megszámlálhatatlan gyereket hurcoltak el…”
A levél szerint 1529. április 8-án a török és rác csapatok Szentimre, Tetétlen, Vadkert, Kiskőrös és más települések lakosságát sújtották, gyermekeket hurcoltak el, valamint állatokat hajtottak el.
Ez a forrás különös jelentőséget ad a mohácsi évfordulónak Kiskőrösön: az 1526-ban megkezdődött történelmi folyamat néhány esztendővel később már közvetlenül az itt élők életét változtatta meg.
Zenével, imádsággal és a Szózattal zárult a megemlékezés
Fodor Tamás emlékbeszéde után a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében Ungvári Pálma szaxofonon, Turán Balázs pedig klarinéton adott elő zenei műsort.
Kodály Zoltán: Felülről fúj az őszi szél című népdalfeldolgozása hangzott el. A népdalt Kodály 1928-ban gyűjtötte a Szabolcs megyei Nagykállóban, majd később a Kállai kettős zenei világának részévé vált.
Ezt követően, Arató Lórád evangélikus igazgató lelkész imádságot mondott a magyarságért, nemzetünkhőseiért és a magyarság jövőjéért.
A megemlékezés végén a jelenlévők közösen elénekelték a Szózatot.
Az ötszázadik évforduló kiskőrösi megemlékezése így egyszerre szólt az 1526. augusztus 29-én elesettekről és azokról a névtelen áldozatokról, akik a következő évek pusztításaiban vesztették életüket vagy szabadságukat. Közöttük azokról az egykori kiskőrösiekről is, akiknek sorsát egy csaknem fél évezreddel ezelőtt íródott levél őrizte meg az utókor számára.
Fotógaléria:
