A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében 2026. október 17-én az Emlékmúzeum emeleti galériájában tartottak megemlékezést és szakmai konferenciát Istenes József halálának 25. évfordulóján. Négy előadó négy oldalról világította meg az életművet: Benedek Tibor iskolaigazgató a szakképzés történetét, Turán István a múzeum fejlődését, Szabados Anna az írásos hagyatékot, Istenes Márta pedig édesapja személyiségét és családi emlékeit mutatta be.
A Petőfi iránti érdeklődéstől a kiskőrösi szolgálatig
Az elhangzott életrajzi áttekintés szerint Istenes József 1913. december 10-én született Németzsidányban. Édesapját az első világháborúban elveszítette, édesanyja nehéz körülmények között nevelte gyermekeit. A soproni evangélikus tanítóképzőben tanult; Bakó József költő révén ismerte meg mélyebben Petőfi műveit. 1940. január 1-jén érkezett Kiskőrösre, az erdőtelki iskolába tanítani. Visszaemlékezése szerint már másnap felkereste Petőfi szülőházát. A második világháborúban a doni hadszíntéren is szolgált, ahonnan hazatért. Később múzeumigazgatóként, pedagógusként és helytörténeti kutatóként egyaránt meghatározó munkát végzett.
Benedek Tibor: a szakmunkásképzés intézményes alapjai
Benedek Tibor, a Wattay Technikum igazgatója felidézte, hogy Istenes József 1957-től 1975-ig vezette a kiskőrösi ipari iskolát. Az intézmény korábban a kecskeméti 607. számú iparitanuló-intézet fiókiskolájaként, mintegy 120–150 diákkal működött. A képzésnek sokáig nem volt megfelelő épülete: a gimnázium délutáni termei mellett a Szarvas fogadó egykori gazdasági helyiségeit, istállóit és kamráit alakították át oktatási célra. Az egykori igazgató saját szavaival: „Mostoha körülmények vártak ránk.”
A fordulat 1969 októberében érkezett el a hat tantermes iskola átadásával. Az intézmény önállóvá vált, és a 621. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet nevet kapta. Az 1969/70-es tanév elején 565 tanulóval, hat főállású tanárral, két szakoktatóval és tizenhat óraadóval dolgoztak. Istenes már akkor jelezte, hogy a hat tanterem hosszú távon kevés lesz. Az oktatás helyi és térségi vállalatok gyakorlati képzőhelyeire is támaszkodott, az IGV-től és a KTSZ-től az Állami Gazdaságon át a soltvadkerti és keceli üzemekig.
A szakmai tudás mellé általános műveltséget is kívánt adni: irodalmi és honismereti szakkörök működtek, tanulói versenyeken szerepeltek. Benedek Tibor három vezetői erényt emelt ki: kitartás, előrelátás és közösségi gondolkodás. Megmutatta azt az 1995. december 4-i vendégkönyvi bejegyzést is, amelyben a már nyugdíjas Istenes egy pályaválasztási kiállításon az iskola fejlődését és az utódok munkáját méltatta. Ez a dokumentum a későbbi intézménytörténeti kutatás számára is értékes.
Turán István: a szülőházból múzeum, majd országos jelentőségű emlékhely
A helytörténész, az Úttörténeti Múzeum igazgatója az 1948. január 1-jei Petőfi-centenáriumi ünnepségből indította áttekintését. Értékelése szerint a rendezvény országos figyelme fontos előzménye volt a szülőház múzeummá alakításának, miközben az akkori állami kultúrpolitika Petőfi-értelmezését kritikával kell kezelni. A múzeum vezetésére eredetileg Vékony Benjámint keresték meg, ő azonban Istenes Józsefet ajánlotta. A hivatalos felkérés 1950 végén, a vezetői megbízás 1951-ben történt; Istenes József végül 1985-ig irányította az intézményt.
Az első állandó kiállítás 1951 nyarán nyílt meg. 1953-ban eredeti Petőfi-családi bútorokkal bővült, 1963-ban pedig a múzeum a megyei múzeumi szervezethez került. A biztosabb fenntartói háttér segítette, hogy 1969-ben az egykori Luther téri óvodaépületben új irodalmi kiállítás nyíljon, amelyet Váci Mihály avatott fel.
A szülőhelyvitában Istenes történeti bizonyítékokra építve képviselte Kiskőröst. Turán István felidézte az 1960. decemberi budapesti akadémiai vitát, ahol Mezősi Károllyal az elkötelezett Petőfi kutatóval szemben érvelt. A konferencia szerint fellépése fontos szerepet játszott a kiskőrösi születés tudományos megerősítésében. A pontos akadémiai határozat és annak kelte külön elsődleges forrásból ellenőrizendő, ezért a cikk nem tulajdonít neki ellenőrizetlen szó szerinti döntésszöveget.
Az előadás egyik legdrámaibb epizódja az 1970–71-es városközpont-építéshez kapcsolódott. A szomszédos művelődési ház építésekor a talajvíz kiszivattyúzása veszélyeztette az alap nélküli vályogfalú szülőházat. Turán István ismertetése szerint Istenes közbenjárására egy kunszentmiklósi építőbrigád aláfalazással segített megóvni az épületet. Tiltakozott a szülőházat körülvevő betonpergolák terve ellen is; a nagyszabású elképzelés országos szakmai tiltakozás után változott meg.
A múzeum látogatottsága a hetvenes években egyes években meghaladta az ötvenezer főt. Istenes a műfordítói szoborpark kialakításában is részt vett.
Szabados Anna: a bibliográfia mint jövőbeli kutatási térkép
A kiskőrösi könyvtárigazgató hangsúlyozta: a bibliográfia nem egyszerű címjegyzék, hanem egy életút dokumentuma. Az általa bemutatott összeállítás ezért tudatosan nyitott, még bővítésre vár. A korai publikációk között az Evangélikus Népiskola 1936 és 1940 között megjelent hét írását azonosította. Az 1950-es évektől a helyi és országos sajtóban a múzeumról, a kulturális eseményekről és a szülőhelyvitáról megjelent írások is fontos források.
Kiemelte az Irodalomtörténet 1960. januári számában közölt, Petőfi kiskőrösi születését tárgyaló tanulmányt, a több kiadást megért Petőfi szülőháza című füzetet, az 1973-as Forrás tematikus számát és az 1987-ben megjelent A kiskőrösi Petőfi-kultusz története című kötetet. Az egyes füzetkiadások terjedelme és tartalma változott, ezért a kutatóknak érdemes mindegyiket önálló forrásként kezelni.
Istenes nyugdíjasként is rendszeresen publikált a helyi sajtóban. Szabados Anna összesítése szerint 1996-ban 16, 1997-ben 19, 1998-ban 17, 1999-ben 10 írása jelent meg. A Kiskőrös újratelepülésével és Petőfi korának helytörténetével foglalkozó sorozatok forrásmegjelöléseikkel együtt ma is kutathatók. A könyvtárigazgató szerint a teljes bibliográfiából még hiányoznak a más szerzők hivatkozásai, a látogatói beszámolók és további sajtóanyagok. Egy elektronikusan kereshető gyűjtemény a későbbi kutatók munkáját jelentősen megkönnyítené.
Istenes Márta: családi emlékek és a személyes hagyaték
A nyugalmazott minisztériumi vezető főtanácsos, édesapját nem intézményi tisztségein, hanem személyes történeteken keresztül mutatta be. Felidézte a 2001-ben készült életútinterjút, amelyben Istenes gyermekkori szegénységéről, tanulmányairól, hitéről, a kiskőrösi érkezésről és Petőfi iránti elköteleződéséről beszélt. Lánya szerint csendes, figyelmes, de határozott ember volt, akinek fontosak voltak a családi és baráti kapcsolatok.
A személyes tárgyak közül különösen jelentős a doni hadszíntérről fennmaradt napló, a Biblia, a menyasszony fényképe és az 1943. március 25-én kelt tábori levél. Utóbbiban Istenes arról írt, milyen sok levelet kapott kiskőrösi tanítványaitól és azok szüleitől: volt nap, amikor huszonöt küldemény érkezett hozzá. A dokumentumok egyszerre tanúskodnak a háború tapasztalatáról és arról a kapcsolatról, amely már fiatal pedagógusként a helyi közösséghez fűzte.
Istenes Márta a szülőház régi berendezési tárgyainak összegyűjtését is felidézte. Édesapja olykor új porcelántányérért cserébe szerzett meg régi festett tányérokat, hogy azok ne vesszenek el. A család fényképeket, leveleket, személyes tárgyakat és könyveket is megőrzött. Az előadás egyik legerősebb gondolata szerint édesapja a „szeretet adás művészetének a mestere” volt. A családi emlékezetben hite, embersége és mások iránti figyelme éppúgy megmaradt, mint intézményépítő munkája.
Istenes József 2001 októberében, röviddel kiskőrösi díszpolgári elismerésének átvétele után hunyt el. A konferencia személyes zárása arra emlékeztetett, hogy a történeti életművek mögött nem csupán dátumok és intézmények, hanem emberi kapcsolatok és generációkon át öröklődő értékek állnak.
A konferencia tanulsága: négy egymást erősítő örökség
A négy előadásból világosan kirajzolódott: Istenes József tevékenységét nem lehet kizárólag a Petőfi-szülőház történetével azonosítani.
A szakképzésben intézményt és szakmai közösséget épített; a múzeumban tárgyi és történeti örökséget őrzött; kutatóként forrásokat gyűjtött és publikált; magánemberként pedig családja és tanítványai emlékezetében hagyott mély nyomot. Munkájának egyik legnagyobb értéke, hogy az általa létrehozott intézmények és megírt források évtizedekkel később is használhatók.
Fotógaléria:
