Megnehezítette az Akasztó a címvédő dolgát, végül a Tiszakécske elvitte a három pontot Akasztóról
A vármegyei első osztályú bajnokság 16., egyben tavaszi nyitófordulójában a 15. helyen álló Akasztó a bajnoki címvédő és jelenlegi listavezető Tiszakécske II.-t fogadta. A mérkőzés esélyesei a vendégek voltak, azonban a hazai csapat mindent...
Közösségi összefogás Tázláron, azaz egy kis Sertéslakoma
A disznóvágás hagyományos falusi esemény, amely főként télen zajlik, amikor hideg van, így könnyebb a hús feldolgozása és tárolása.
A családok és barátok összegyűlnek, hogy közösen dolgozzanak, miközben különféle húsételeket, például kolbászt, hurkát és töltött...
Hétgólos mérkőzésen győzte le a Fülöpszállás a Vasutas SK-t
A vármegyei harmadosztályú bajnokság északi csoportjának tavaszi nyitófordulójában a jelenleg második helyen álló Fülöpszállás a nyolcadik Vasutas SK-t fogadta. A találkozón a vendégeknek sikerült megszorongatni a hazaiakat, azonban a második félidőben a Fülöpszállás eldöntötte...
Kiskőrös, Soltvadkert és Akasztó is szerepel a TOP Plusz nyertesek között
Újabb nyertes pályázatok!
„Egy-másfél éves munka eredményeként, most összesen 1 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik körzetem településeire - adta hírül tegnap közösségi oldalán Font Sándor országgyűlési képviselő.
TOP Plusz döntések értelmében helyi humán fejlesztésekre nyert:
Apostag-Dunavecse 73,5...
Aktuális állásajánlatok Kiskőrösön, Kecelen és Páhin
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Kiskőrösi Járási Hivatala
ÁLLÁSAJÁNLATOK
1 fő karosszéria lakatos (7321) Kiskőrös
1 fő egyszerű ipari foglalkozás (9310) Kiskőrös
1 fő irodavezető (3221) Kiskőrös
1 fő szerelésvezető épületvillamossági szakág (7529) Kiskőrös
1 fő fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője (8152) Kecel
1 fő...
Farsangi Bál Bócsán: Egy felejthetetlen este a Hungarikum és Civil Közösségi Házban
Februárban elérkezett a farsang időszaka, amikor vidám jelmezekkel, finom ételekkel és fergeteges hangulattal búcsúztatják a telet. Idén sem maradt ki Bócsa a mulatságból: a Hungarikum és Civil Közösségi Ház adott otthont az elmúlt szombat...
Kiskőrös és térsége aktuális állásajánlatai
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Kiskőrösi Járási Hivatala
ÁLLÁSAJÁNLATOK
1 fő karosszéria lakatos (7321) Kiskőrös
1 fő irodavezető (3221) Kiskőrös
1 fő szerelésvezető épületvillamossági szakág (7529) Kiskőrös
1 fő fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője (8152) Kecel
1 fő pályamunkás (9329) Kiskőrös
1 fő adminisztrátor (szükséges...
Véradási események térségünkben
Véradási események - Bács-Kiskun vármegye - 8. hét
Fajsz, Fajsz, Művelődési Központ (Ady Endre utca 3.) február 17. 09:00 - 12:00
Kecskemét, Kecskeméti Területi Vérellátó Intézeti (Koháry krt. 4.) február 17. 09:00 - 18:00
Kiskunhalas, Kiskunhalas II....
Szülők-nevelők farsangi bálja Tázláron
A farsangi bál remek alkalom arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapi rutinból, vidám hangulatban töltsünk el egy estét, és megéljük a hagyományok varázsát. A közös tánc, nevetés és ünneplés erősíti a közösségi összetartozást, és felejthetetlen...
Negyedszer rendeztek lovas bált Akasztón
2025. február 8-án már negyedik alkalommal került megrendezésre az akasztói lovas bál, melynek idén is az Akasztói Faluház adott otthont, ahol a szervezők műsorral, vacsorával és sok-sok tombolával is készültek.
A vendégeket 18 órától várták,...














