Nyári tábor Akasztón
Nyári tábor 2025. június 23-26.
A Kunszt József Katolikus Általános Iskola beszámolója:
Idén nyáron ismét megrendezésre került a várva várt táborunk, amelyben gyerekek, és segítők egyaránt felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak. A tábor célja az volt, hogy játékos,...
Tanévzáró ünnepség volt a Wattayban
A 2024/2025-ös tanév tanévzáró ünnepségén Benedek Tibor igazgató köszöntötte a
megjelent tanulókat, kollégákat és vendégeket. Az ünnepség egy szavalattal kezdődött,
Dévényi Erika: Boldognak lenni című versét Fellegvári Dávid 10. B osztályos tanuló mondta el, felkészítő tanára Tóthné...
Nemzetközi békezarándoklat érkezett Kiskőrös városközpontjába
Ma délben Kiskőrösre is megérkezett a Békeharang 2025 karavánja. A zarándoklat Berlinből Jeruzsálembe vezet, amely környékünkre is elhozta a remény üzenetét.
A Békeharang 2025 misszió tagjai minden áldozatot meghoztak azért, hogy háborús töltényhüvelyekből, fémmaradványokból, fémhulladékokból...
Elindult „A nagy locsolás” Kiskőrösön
A nyári nagy hőségre való tekintettel a Buli a Bem Suli projekt vezetője Tóth Laura Tünde az Ültess Fát Mozgalom Egyesület elnökével Filus Tiborral közösen indították el „A nagy locsolás” elnevezésű programot. A kezdeményezés...
Nyári gyerektábor Soltvadkerten
A Nyári Gyerektábort idén június 23-27. között rendezték meg a P'21-ben a Gyöngyház Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében - tájékoztatta hírportálunkat Vincze Anett, aki így írt az eseményről:
„Az előző évekhez hasonlóan fő indíttatásunk az...
Művészet és kézművesség a nyári napokban – két alkotótábor Kecelen
A nyári szünetben ismét életre kelt a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház Kreatív Stúdiója, ahol két, felnőtteknek szóló, különleges alkotótábor is megrendezésre került. Az immár 14. alkalommal megszervezett tűzzománc alkotótábor és kerámia alkotótábor...
Együtt az Énidőben elnevezésű programsorozattal ünnepelték a jóga világnapját Kiskőrösön
Közös jógázással, informatív előadásokkal és hangfürdővel várták az érdeklődőket 2025. június 28-án, szombaton a Luther téren és a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az Együtt az Énidőben elnevezésű ingyenes programsorozat a jóga világnapja alkalmából...
Beszámolók, tájékoztatók, vagyoni tárgyú döntések a júniusi képviselő-testületi ülésen
Több tájékoztató és beszámoló meghallgatásával kezdődött a tegnap délutáni képviselő-testületi ülés Kiskőrösön, a Városháza dísztermében.
Az első napirendi pontban Dulai János, a Kiskőrösi Labdarúgó Klub elnöke a klub elmúlt évi tevékenységével kapcsolatban szóbeli kiegészítést is...
Így telt a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézményének gyermeknapja
A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézményének közleménye:
Imrehegyen, az iskolai gyereknapot június 18-án, a sportpályán tartották. A szervezők úgy készültek, hogy sok és változatos programban, élményben tudják részesíteni tanulóinkat.
A rendezvény...
Ballagás, tanévzáró, elismerések átadása: 15 diák búcsúzott a Kiskőrösi EGYMI-től
A Kiskőrösi EGYMI 8.osztályosainak ballagására ma délelőtt került sor az intézmény tornatermében. Utolsó osztályfőnöki órájukat követően a 7.osztály búcsúztatta el őket. Útravalóul tarisznyát és virágot kaptak, melyekkel a kidíszített osztálytermeken és folyósokon együtt vonultak...














