Mától a Kiskőrösi Járás több kisebb településén is új polgármester vezeti községének életét
Ebben a cikkünkben azokat a településeket elemezzük, ahol polgármesterváltás volt a tegnapi választást követően. Két településen nem indult a korábbi polgármester, másik két településen viszont a választópolgárok új polgármesternek szavaztak bizalmat.
Ez egyik változás, amelyik...
Lajter Ferenc folytatja a község fejlesztését
Az összefogás, a lendület és a siker jellemzi Lajter Ferenc Csengőd polgármestere és képviselőjelöltjei bemutatkozását. Csengőd jelenlegi polgármestere fenntartható fejlődést biztosított eddig is a falunak. Az elmúlt 5 évben sor került a szeméttelep rehabilitációjára,...
Az első munkahelye volt – most vezetni szeretné a települést Pivarcsi Csaba
Pivarcsi Csaba Csengődön él családjával. Pályakezdőként helyezkedett el a település polgármesteri hivatalában, ahol köztisztviselőként, majd IKSZT vezetőként dolgozott egészen 2017-ig, változó munkakörökben. Időközben elvégezte az Államigazgatási Főiskolát, majd elhagyva a hivatali munkát a versenyszférában...
Csengődön találkoztak a cukorbetegek
Október első szombatján a csengődi művelődési házban tartották éves rendezvényüket a Csengődi Cukik. A cukorbetegeket és pártoló tagokat tömörítő szervezet vezetője, Tóth Mónika köszöntötte az egybegyűlteket, közöttük a Kiskőrösről, Tabdiról, Jakabszállásról és Kecelről érkezett...
Földtől az égig
Az Országos Könyvtári Hét rendezvénysorozatához a csengődi könyvtár is kapcsolódott. A programokat a „Könyvtárak az emberért, felelősség a Földért” téma jegyében szervezte Papp Orsolya könyvtáros és Kovács Nikoletta művelődésszervező. A rendezvények középpontjában természeti környezetünk,...
Újraéledtek a hagyományok a csengődi falunapon
Falunapokat tartottak a hétvégén Csengődön. A programsorozat pénteken kezdődött faültetési ünnepséggel, mely évtizedek óta hagyomány a településen. A fát mindig az év tanulója ülteti el, idén ezt a címet Kiss Barbara – a tavalyi...
Gazdaságfejlesztési program: az első 50 településben van Csengőd
Vállalkozói tájékoztatóra várták az érdeklődőket a csengődi művelődési házba szeptember 26-án, mely a települést érintő gazdaságfejlesztő programról szólt. Az országos szinten első lépésben 5 és további 8 milliárd forintos keretből gazdálkodó fejlesztési lehetőségek a...
A legjobb app a család
Családok Hete címmel szerveztek előadássorozatot a csengődi művelődési házban, melynek során az egyes alkalmakon előadó szakemberek más-más nézőpontból közelítették meg a családi élet egyes jelenségeit, problémáit.
A nyitó előadást Pécsi Rita neveléskutató tartotta, aki egyebek...
Zöld utat kapott a csengődi piac
Csengődön több olyan projekt fut párhuzamosan, amelyek ezekben a hetekben lépnek „látványosabb” fázisukba. Ezek közé tartozik a „Helyi termelői piac kialakítása Csengődön” című, 2017-ben beadott, immár nyertes pályázat is, melyhez a napokban megérkezett a támogatói...
Ajándék tanszercsomag az általános iskolásoknak
Hamarosan kezdődik az iskola – ezt az is tudja, akinek már évek óta nem csengetnek be szeptemberben, és az is, akinek nincs iskolás gyermeke. A tanévkezdés azonban a várakozás izgalma mellett a szülők számára...